Vallásos anarchizmus Gondolati napló Emlékeimből Pszeudó zen történet Spiritualitás Misztika Székely autonómia Székely nemzeti anarchizmus Romániai hírek Magyar sorskérdések

Általában a szenzációhajhász vallási bulvár, amit leginkább Hanter képvisel, élvezkedik azzal, hogy mi van eltitkolva Jézus életéből és mi nincsen. A szenzációhajhászok a titkokat hajhásszák, aminek semmi köze a valláshoz. Az igazi vallás lényege a reintegráció az Egészbe, a Teljességbe, ami önmagadon keresztül történik, önmagad központjának megtalálásával, ami maga a Teljesség. Az evangéliumokat ilyen szempontból kell értelmezni, mint a Teljességhez való visszatérés, az önmagunk központja, mint Egész, Tejesség megtalálásának mitikus, képi útja. Ilyen vallási megközelítésben mellékes, a Jézussal kapcsolatos, lexikális, történelmi adatok, amik csak a rációt érintik, és nem magát az embert, mint Teljességet. Önmagunk megtalálása útja szempontjából, az evangéliumokból nem hiányzik semmi, nincsen semmi eltitkolva belőlük, sőt teljesebbek, mint az apokrifek.

Akik azt keresik, hogy mit titkolt el Róma, történelme folyamán, mint például Hanter, azok elméjük elől, önmaguk Teljességét titkolják el, önön lényegük titok saját maguk előtt, Romát vádolják titkolózással, de közben önön titkuk rejtély számukra, amivel nem tudnak mit kezdeni és ezért Rómával viaskodnak. Akik titkokkal viaskodnak, azok nem is érthetik az evangéliumokat, mint önmaguk titkára mutató képeket. Az evangéliumok a lélek képeivel szólítanak meg, szólítják meg a lelkünket. Az evangéliumokat hatni kell hagyni a maga képi világával a lelkünkre, hogy ami van az evangéliumokba leírva, az a belső út azt aktiválja. A szenzációhajhász elme, mint a Hanter-é, az kifele forduló, ezért képtelen hatni az evangélium a belső képi világra, hogy megtalálja önön belső titkát, ezért állandóan a külső racionális világban kóricál, titkokat vadászva, ezzel hülyítve a Blogter szenzációhajhász, kicsit buta népét. Akik nem a lelkük képein keresztül olvassák az evangéliumokat azok vevők a nagy történelmi hamisításokról szóló történetekre, Jézussal kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy nem követett el Róma hamisításokat, de az csak a külsőt érintette, ami Teljesség azt nem, mert a Teljességet kívülről bele nyúlva nem lehet meghamisítani, a Teljesség nem hamisítható. Aki lelkének képeivel olvassa az evangéliumokat, annak nem akadály Róma hamisításai, mert csak azok a külső formát érintették és nem a képi valóságot, mely a lélekben van.

A hamisításokkal foglalatoskodók, önmaguk elől menekülnek, épp abba a puszta formai világba, ahol Róma elkövette a hamisításokat. Róma miért hamisított? Mert a külső vált fontossá. Akik elvesznek a hamisítások szenzáció hajhászvilágában, azoknak épp az a fontos, mint Rómának, a külső, formai. Tehát levonhatjuk a következtetést, hogy azok, akik hamisítással vádolják Rómát, azoknak épp az a pusztán külső formai a fontos, mint Rómának, és nem a belső, tehát világuk azonos, ezért nem tudom miért harcolnak egymás ellen, vagy épp azért, mert világuk azonos. Róma ellen, szenzációhajhász módon, mint Hanter, azok harcolnak, kik nem különbek Rómánál.

A lélek Jézusa és a szenzációhajhász vallási bulvár Jézusa nem azonos. A vallási bulvár azt hiszi, hogy az igazat keresi, csak épp azt az igazat nem találja, ami ott van önön lelkében, mert a szenzáció kifele fordít, el a belső igazságtól, de az evangéliumok képei befele, a belső igazsághoz. A szenzációhajhászok, Róma eltitkolta dolgokban, önmaguk titkát keresik, csak kívül és ezért soha nem fogják megtalálni. A lelki élet sokkal egyszerűbb, hogy abba Róma néhai történelmi tévedései akadályok lennének. Aki lelki életet él, az saját tapasztalatból tudja, hogy a Lélek előtt nincsen, nem lehet akadály, még maga Róma sem. Tehát, ha a lélek előtt nincsen akadály, akkor mellékes, hogy Róma mit tett.

A lélek képeinek esetében, a lélek képivel íródtak az evangéliumok, nem tevődik fel a hamisítás kérdése, mert a lélek képit nem lehet meghamisítani, hanem a lélek képeinek esetében az lehet a probléma, hogy a lépek élőek, vagy halottak. A lélek képei akkor halottak, ha a ráció kifele fordul. Róma racionalizmusa kifele fordított az elmét, el a lélek képeitől, ezért már nem tudta az evangéliumokat a lélek képeivel olvasni, így a kép merev dogmává, halott képpé lett, mely már nem tudott közvetíteni a lélek és az elme között. nem az a gond, hogy Róma bizonyos tényszerű dolgokat meghamisított, hanem az az állapot amellyel tette, ez az állapot az amikor az elme nincsen kapcsolatban az lélekkel, amikor az elme nincsen kapcsolatban a lélekkel, akkor nem beszélhetünk az emberről, mint Teljességről. Róma, egyoldalú teológiai racionalizmusával, nem puszta tényeket hamisított meg, hanem még súlyosabb hibát követett el, az ember létállapotát hamisította meg, a szív és elme harmonikus létállapotát, vagyis azt, hogy a lelki élet épp ennek a harmóniának a megteremtésével kezdődik. Az egyoldalú racionalizmus csinál problémát abból, hogy a tények igazak vagy hamisak, épp a mély vallási élmény nem ismeri ezt a problémát. A vallási bulvárnak is épp a tények igaz vagy hamis volta fontos, mint Rómának, tehát ők is abban a problémában szenvednek, mint Róma, az egyoldalú racionalizmus a probléma náluk is, mint Rómánál, a szív és lélek diszharmóniája. A vallási bulvár Róma hamisításaival foglalkozó írásai, Róma tényszerű, egyoldalú racionalizmusának az egyenes következménye, ugyan abban az egyoldalú racionalizmusban vannak megrekedve, mint Róma, ami elfordítja az elmét a szívtől, gyakorlatilag azt teszik, mint Róma.

Az ember legnagyobb titka, belő világa, belső önmaga, ez az egyedüli, igazi titok, mivel érdemes foglalkozni, a többi hiúság és szélkergetés, ehhez viszonyítva a tényszerű titkok nem titkok. Ha az ember elől, csak külső tényeket titkolunk el, nem sérül belső világa. De ha önön titkát titkolják el, önön Teljességét, mint legnagyobb titkot, akkor sérül az ember, mint Egész, mert nem egész. Az ember akkor marad titkok önmaga számára, ha elméje nem kommunikál belső világával. Róma egyoldalú racionalizmusa itt követte el a hibát, hogy az embert önmaga elől titkolta el. Nem az a gond, hogy Róma tényeket hamisított, hanem az, hogy meghamisította az elme szív kapcsolatát, és ez által embert önmaga számára tette titokká az elme kifele fordításával. Tehát a gond az, hogy Róma nem csak tényeke titkolt el, hanem az embert önmaga elől titkolta el, az emberi lényeg, az egyoldalú racionalizmusból kifolyólag, az elme számár a titok maradt, ami az egyedüli igazi titok, amit érdemes megközelíteni. Róma nem tényeket tett titokká az elme előtt hanem az emberi lényeget és ez által a nyugati ember elveszítette, szellemi, lelki identitását. De mivel a vallási bulvár, mit Hanter képvisel a Blogtéren, a tényszerű titkok mezején mozog, a kifele forduló racionalizmus szintjén, azt képviseli, mint Róma, az egyoldalú racionalizmust, amely elfordítja az elmét a szívtől és emberi identitás zavarhoz vezet. A vallási bulvár művelői, mint Hanter, meg Fénylény, pusztán csak az emberi identitászavar termékei.

De mi is az igazi titok az emberben? Az mi Istenben, ami túl van a ráción. abban hasonlítunk leginkább Istenhez, hogy lényegünk túlmutat a ráción, mint Istené. Lényegünk valami ráción túli Abszolút. Az igazi titok nem tény, hanem az, ami a ráción túl van. Róma ezt is eltitkolta, és ez volt az igazi titkolózás, nem a tények, hogy lényegünk ráción túli, ez volt racionalizmusának legszomorúbb következménye. Teljesség, Egész csak ott van, ahol látható és a Láthatatlan találkozik, ez az emberben érhető tetten a leginkább. A Látható és a Láthatatlan, együtt maga a Valóság, a Valóság Teljesség, Egész. A Láthatatlan lényeg tagadása az embernél, az embert megfosztja attól, hogy Teljesség, Egész legyen.

Róma egyoldalú teológiai racionalizmusának lehet pozitív következménye is: a ráció egyoldalúságának felismerése.

A Lélek számára nincsen akadály, még a ráció sem akadály, mert lehet, hogy épp a racionális egyoldalúság vezethet a Lélek jelenlétének felismeréséhez.

Vannak akik, - mint Mó, ha a vallási bulvár képviselőiről írok, Hanterről vagy Fénylényről, - azzal támadnak, hogy mi bajom van velük, mert ugye, csak valami bajom lehet velük, ha nem szürcsölöm dilettáns írásaikat. Mónn nem csodálkozom, mert a ő szintje az, hogy “mi a bajod”, és az idézetek szorgalmas gyűjtögetése, ami csak egy identitás nélküli ember racionalizmusára utal. Nekem semmi bajom velük, de ha Rómát szabad kritizálni, akkor lehessen leleplezni a vallási bulvár hetet-havat összeolvasó és összehordó tudósait is, mert ők is azt az identitásfosztó racionalizmust képviselik, mint Róma csak alacsonyabb, bulvár szinten. Sajnos, hogy sokan vannak, kiknek a vallási téma, csak szenzációhajhász köritékkel ehető, ezeknek nagyon ajánlom, Fénylény és Hanter írásait.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Nyugat tanulhatna toleranciát az igazi iszlámtól.

Nyugat toleranciája nem más, mint az egymás iránti közömbösség toleranciája.

Nyugat toleranciája az Idi Amin féle logikán alapszik, rejtetten, mert nyugaton minden rejtett, nem az minek látszik. Idi amin logikája az volt, hogy mindenki az gondolja amit akar feltéve ha azt gondolja mint a diktátor. Ez nyugaton úgy jelenik meg, hogy azt gondolsz, amit akarsz, addig míg gyakorlatban éled a nyugati fogyasztó identitás nélküli életét, de ha másként élsz, nem tolerálnak. Ha már a nyugattól eltérő gondolkodásod életforma is nem tolerálnak, ezért szálka nyugat szemében az iszlám, mert életforma, nyugat meg nem szereti azt a gondolkodást mi élet is.

A kereszténységben gyökerezik az élet és a gondolkodás közötti hasadék nyugaton, ami a farizeizmus lényege, - Európa farizeus. A nyugati kereszténység túlzott racionalizmusa teremtette meg a végzetes szakadékot a szív és az elme között, ami a nyugati civilizációt, embert jellemzi, holott az igazi vallásnak misztikának épp e szakadék eltüntetése a célja. Más vallások hívői számára a kereszténységet farizeizmusa teszi hiteltelenné, az élet és a gondolat közötti szakadék.

Az iszlám életforma, ezért nem tolerálja a toleráns nyugat, irritáló számára.

Az élet és a gondolat diszharmóniája a lélek és a gondolat diszharmóniájában gyökerezik. A gondolat akkor élet, ha a lélekkel összhangban van. Gondolatait az éli, ki mint ember teljes, teljes az az ember, ki megvalósította a gondolat és szív harmóniáját. A mohamedánoknál, a szufiknál az egyik sarokpontja a lelki életnek az emberi teljesség, gondolat - szív egységének megvalósítása.

Az iszlám terrort nem tartom helyesnek, de nem ok nélkül van: vannak, akik Amerika világpusztító terjeszkedését csak így látják megoldhatónak, az iszlám hívői között. Az iszlám terrorizmusra az okot nyugat, Amerika kapzsisága szolgáltatja.

Egy dolgot sokan elfelejtenek, hogy sok iszlám terrorista amerikai kiképzést kapott, amikor amerikai oldalon harcoltak, de akkor szabadságharcosoknak hívták őket, de amikor nem amerikai érdekeket támogatnak, akkor terroristák, tehát az amerikai érdekek döntik el, szolgáltatják az alapot, hogy ki a terrorista, ki a szabadságharcos, - így volt a csecsenekkel is, szeptember 11 után. Nyugat nagyon farizeus abban a kérdésben, hogy ki és mikor nevezhető terroristának.

Kérdem én miért nem születik egy összehasonlítás, hogy hány emberáldozata volt Amerika missziójának a világban, a II. VH után és hány áldozata volt az iszlám terrorizmusnak, - az utóbbit a média jobban felfújta.

Mi székely nemzeti anarchisták nem értünk egyet az iszlám terrorral, de hangot adunk azon meggyőződésünknek, hogy az iszlám fundamentalizmus és terror egyik kiváltó oka maga Amerika, tehát a terror áldozatai az ő számlájára is írhatóak.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Basescu, a tatár kancsuka nyerte a romániai elnökválasztásokat, tehát továbbra is egy tatár kán fogja kormányozni Romániát.

Miért tatár kancsuka? A tatár kormányzási mód volt, hogy egy előretolt bábbal kormányozni – Basescu ezt tette Boc-kal, és Romániában azért van kormányválság, mert Basescu továbbra is báb miniszterelnököt szeretne, az ő bábját. Amúgy Basescu úgy kormányozza Romániát, mintha egy tatár kán lenne. Tatárok laktanvidékről származik, Babadagról, Dobrudzsából.

Az este mindkettő magát nevezte meg győztesnek. Mircea Geoana biztos volt győzelmében, mert az előzetes felmérések őt hozták ki győztesnek. Ugrált mint egy gyerek. Elgondoltam, hogy ez még megváltozhat, és hogy lehet ennyire infantilis egy ember, ki államelnök akar lenni, hogy ne vegye számításba, hogy az előzetes felmérések nem biztosak. Hogy lehet ennyire megrészegedni a hatalomtól, hogy semmi visszafogottságra, bölcs magatartásra nem volt képes? Ami gondba ejt, hogy ilyen infantilisok akár államelnökök is lehetnek – tényleg a Kali-yugában vagyunk.

Basescu már visszafogottabba volt, a tatár kán ösztönösségével.

És mi következik ez után, mi vár Romániára. Azt hiszem az mi Oroszországra. Putyin neki a minta, lehet aztán miniszterelnök lesz, de akkor már Románia elnöke lesz a báb, megfordulnak a szerepek, de a hatalom birtokosa ugyan az a Basescu lesz, - ne feledkezzünk meg a lányáról sem. Itt hosszú távra Basescu világ lesz. Ennek a Basescu világnak nem kis nyertesei a r. titkosszolgálatiak, nekik épp a diktátor felel meg, ahhoz szoktak, már csak azért is.

Hogy az RMDSZ megint rossz lóra tett, nem valami tragédia, mert sokat akkor sem tettek, mikor kormányon voltak.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

“Ioan Lacatus, magyar származású. Az édesapja, még “Lakatos” volt, lehet még románul sem tudott rendesen” - mondta nekem KJ, Sepsiszentgyörgy egyik kulturális intézményének nem olyan túl rég nyugalmazott elöljárója.

A blogom olvasói számára jegyzem meg, hogy Ioan Lacatusu volt az, ki 89 előtt és után Sepsiszentgyörgy, Háromszék románokkal való betelepítését nagyban elősegítette, sokat tett érte.

Személyesen ismerem. Ismeretségünk véletlenül jött össze, egy könyvbemutatón,a hol egy közös ismerős megkért, hogy fordítsak. Egy darabig nem tudtam ki az, mert nem itt születtem, akkor még elég friss voltam a megyében. “Közelebb” úgy kerültünk, hogy én mondtam megkezdtem második egyetemként a szociológiát, ő meg mondta, hogy abból doktorál, és az intézmény, a Nicolae Colan Egyházi Kulturális Központ, melynek az élén van, szociológiai kutatásokat is végez. Mondta, hogy ha valamilyen szociológiai könyvre szükségem van és nekik meg van szívesen kölcsön adja. Volt is szükségem és kölcsön is adta, ez vot a kapcsolat. Én meg akartam viszonozni, és meg akartam szerezni, valami könyvet a múzeum könyvtárából, de nem adták ide, mert mondták, hogy egy olyannak, mint Lacatusu nem adják oda, ekkor tudtam meg ki ő.

De csak bővebben, mert valamiket mondott, a fenn említett KJ is. Ő nem botránkozott meg, hogy hova járok. Sőt azt mondta, járjál és tartsd nyitva füleidet és szemeidet,a mit meg is fogadtam.

Lacatusu meg is hívott egy ottani “tudományos” előadásra, amire nem értem el, de oda értem egy azt követőre, mire lehet, hogy nem voltam meghívva, mert a székelyföldi román szélsőjobb színe ja va volt ott, és a téma nagyon nekik szólt.

Nem látok abban semmi kivetni valót ilyenekkel szóba állni, ha ők szóba állnak, természetesen úgy ahogy KJ mondta nyitott szemmel és füllel vagyunk. Én ittam sokat, amikor Szentgyörgyön laktam, FL volt szekussal, és akkor SRI-sel, aki 89 után a papokért felelt, - értem is ameddig lelkész voltam. Amikor lelkész voltam, akkor kotyogta el nekem egy uzoni telefonista, hogy ismeri FL-t és ő felel a lelkészekért, és azt is elkotyogta, hogy hallgatóznak, na nem a SRI-nek, hanem csak úgy női kíváncsiságból, (ez a kilencvenes évek elején volt). Neki is oka volt rá, hogy többször fizetett, és nekem is, hogy elfogadtam és szoba álltam. Figyelt engem, de én is őt. Mi van mi nem lehetünk megfigyelői a megfigyelőknek.

Egy alkalommal, FL nagyon részeg volt, és jött egy ötlettel, hogy nem dolgoznék-e nekik a szekták ellen. Mondtam dehogy nem – kíváncsi voltam mi sül ki – de hozzá tettem, hogy a magyar egyházak ellen nem. Többet nem hozta témába az ügyet.

Utólag sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi az, hogy “papokért felelős” SRI-s. Tán bűnözők a papok, hogy figyelni kell őket. Vagy a régi reflexe, hogy a papok külföldi kapcsolatai nemzet biztonsági veszélyt jelentenek. Amúgy az igazsághoz hozzá tartozik, mint lelkésznek volt szerencsém betekinteni az egyházak életébe, hogy az anyagi büntetetteket az egyházakban lehet a leg könnyebben elkövetni, és teljesen büntetlenül. Vajon az ortodox papokért is felel az illetékes titkosszolgálati.

Amúgy mit láttam Lakatos (Lacatusu) intézményében? Semmi különöset. Vagyis egy térkép ragadta meg tekintetem, melyen a Horthy időszakban lerombolt ortodox templomok volta megjelölve.

Hát már a történelem olyan, hogy mindenki a maga érdeke szerint magyarázza, mi a magunk, ők az ők érdekük szerint. Beke György uzoni író azt írta, hogy a Horthy időszakban, Észak-Erdélyben nem volt lerombolva egy ortodox templom sem. Ne essünk a történelmi hazugság bűnébe, mert olyanok leszünk mint Lakatos úr, ki a székelyeket el magyarosodott románoknak tartja. Nem tudom hány ortodox templom volt volt lerombolva a Székelyföldön és hány nem, de egy biztos igen, a gyergyóditrói, szülőfalum-é. Amikor katolikus teológus voltam, akkor mesélte nekem, Dr. Lőrincz József, hogy az 1940-es földrengés okozta repedés, a ditrói ortodox templomon csak ürügy volt a rombolásra, és ő adta ki a parancsot a lerombolásra.

Ioan Lacatusu történelem hamisítása, hogy a székelyek románok voltak, csak elmagyarosodtak, nem puszta történelem, hanem egy el románosítási törekvés meg ideologizálása, nem puszta történészi állítás, célja van, márpedig az, hogy vissza kell románosítani őket.

De vajon Lacatusu állítás a mögött, hogy vissza kell románosítani a székelyeket, nem egy olyan életút áll, hogy ő maga megélte, saját élettapasztalatként, a székelyből vagy magyarból való románná levést, mert ugye az apja még magyar vagy székely volt. Az ő egész teóriája nem önigazolás, annak igazolása, min átment, magyarból románná lett? Nem a lelkiismeretét akarja megnyugtatni történelmi teóriájával?

Mi székelyek el vagyunk ragadtatva a Horthy időszaktól, a “kicsi-magyar-időtől”, még sokan hallgatják a “fenn a Hargitán, lépteink nyomán, zúg a szittya fergeteg” (de én még legalább egye egeret sem kergetek), nosztalgiázunk, de elfeledjük, amit Miklós Tibor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője mondott nekem egy telefon beszélgetésben, hogy a bizonyos dicsőséges Horthy időszakban, a székely csak másodrendű állampolgár volt a magyarországival szemben. Miklós úr elmondta, hogy a székely saját hazájában megtörtént, hogy egy üres munkahely esetén, a székellyel szemben, az alkalmazáskor a magyarországi előnyt élvezett.

Szerintem a mi székely nemzeti identitásunkat ketten veszélyeztetik, nem csak a románok, hanem a magyarok is, kik csak egy fajta magyarnak tekintenek. Végre hitvallásunk kéne, hogy legyen, hogy nem csak románok nem vagyunk, hanem magyarok sem, mi székelyek vagyunk, önálló nemzeti identitással, a székely nemzeti anarchizmus ezt vallja. Ezeken is el kellene gondolkodniuk azoknak kik a gyergyói EMI táborban és egyebütt a magyar szélsőjobb karjaiba borulnak, tehát el kellene gondolkodniuk azon, hogy a magyar szélsőjobbal való kapcsolat is a székely nemzeti identitás feladása, ezer éves nemzeti identitásunkat, hagyományunkat adjuk fel, mert ezer évig voltunk, majdnem Erdély önálló nemzeteként elismerve. Nekünk nem pusztán autonómista intézményekre van szükségünk, hanem először is önálló nemzeti öntudatra, mely mára majdnem kiveszett a székelyből. De ha már az autonómiánál tartunk, nem a magyarok szüntették meg 1876? A székely nemzeti identitás megsemmisítői a magyarok, ezért kell elutasítani a magyar szélsőjobbot és jobboldalt, mert most is ezt teszik. A magyarság, szép csendben elvette a székely nemzeti identitást.

Az egyik idős blogger a Nolblogon azt írta hozzászólásában, egy ilyen témára, hogy ő a Horthy időszakban azt tanulta, hogy a székelyek magyarok. Ez nem különös, hogy a székelynek a magyarok tanítják meg származását? Ez épp olyan, minha az oroszok akarnák megtanítani az ukránoknak származásukat. Vagy ugye az osztrák sem szereti ha őt németnek mondják?

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A Nolblogon egy cikket olvastam arról, hogy a keresztény jobboldal, amikor mocskolja a baloldalt, akkor miért nem gyakorolja a keresztény megbocsájtás erényét, ebben a szerző részéről nagyigazság van, - írásom erre egy reakció, hozzászólás. A cikk itt olvasható: http://lordart.nolblog.hu/archives/2009/12/03/A_magyar_kegyelem_is_egy_hungaricum/

Annak idején, mikor a katolikus teológián tanultam a görögöt, a Nestle-Aland féle kritikai kiadásából fordítottam az Újszövetségnek, - a különböző szövegváltozatokat hasonlítottam össze. Na egy nagyon érdekes dologra bukkantam a miatyánkkal kapcsolatban, létezik egy olyan fordítás is, hogy miképpen megbocsátottunk. tehát először nekem kell megbocsátanom, csak azután van jogom bocsánatért esedezni. A görög múlt idő, sajnos már elfelejtettem, de valami olyan volt, mely a jelenben is működő valóság érezteti hatását. Na ezt kuriózumként írtam, nem azért mintha híve lennék a jámbor bocsánatoknak.

A furább az, mikor hadrendbe állítják szűzmáriát és Istent a nemzet érdekében. Hát nem tudom, hogy Istent hogyan lehet belekavarni nemzeti megalomániákban. Ez valószínű a Konstantini mítoszra megy vissza, “e jelben győzni fogsz”.

A jobboldalnál a nemzet intézményként, az Isten is ehhez hasonlóan intézményként, intézmény által közvetítettnek jelenik meg, de mivel a végső valóság láthatatlan szellem, először is, azután meg a lélek képeiben jelentkezik, semmi köze az intézményes nemzethez és a vallási intézményekhez.

A lélek képei Isten-képek, de egyúttal, de csak másodsorban, a nemzeti lét alapjai is. Ezek akkor megéltek, ha közvetlen élmények, és nem valami intézmény közvetíti, legyen az akár egyházi vagy akár nemzeti. Tehát nekem nem egy vallási intézmény mondja meg, hogy mi a helyes vallási élmény, hanem a garancia a belső közvetlenség élménye.; nem egy üvöltöző bősz magyar oktat ki anyázva a nemzet felől, hanem a mérce a lélek képeinek közvetlen élménye.

A pontosság kedvéért írom, hogy az Isten-élmény összekapcsolása a nemzetivel, nem azt jelenti, hogy a nemzeti szintjére degradáljuk , a partikuláris szintjére degradáljuk az Istent, hanem épp az ellenkezőjét, hogy az első a képen túli, a Láthatatlan, az után következnek a lélek képei, melyek először is egyetemesek, és csak mondjuk úgy, hogy árnyalatukban nemzetiek. Az egyetemes és a partikuláris nemzeti nagyon szervesen összeférnek, spontán élményként, nincsenek ellentétben, nem zárják ki egymást. Az intézményes vallási, és nemzeti, a keresztény jobboldal, mindent lezülleszt a partikuláris, a látható szintjére, épp a képen túli isteni lényeg vesz el.

Itt be kell iktatnom egy példát arra, hogy az egyetemes, a vallási és  a nemzeti, hogyan képeznek egy együttes, belső élményt. Vegyük a székely kaput: a maga  a kapu egy egyetemes, igazán vallásilag megélhető szimbólum, rajta  a csillagokkal, a nappal és a holddal, amik egyetemes vallási szimbólumok, mert minden vallásban megtalálhatóak, mint képek az emberi kollektív tudattalan képei, ezért is egyetemesek, vagy ez az egyetemességük alapja. De ezek székellyé, nemzetivé, másodsorban, az adott nemzeti közösségre jellemző sajátos jegyek által lesz. Itt  a nemzeti nem lényegi, hanem csak sajátosság. A nacionalizmus a nemzeti sajátos az egyetemes rangjára emeli itt van a tévedése.

Végül is a vallási meg a nemzeti, csak a lélek képeinek közvetlen élményeként, spontán módon van kapcsolatban, - így el lehet mondani, hogy a nemzeti identitás a lélek képeinek közvetlen élményeként, egy belső lelki, szellemi identitás. Ezzel ellentétben az intézményes egyházi, vallási, nemzeti identitás, ideologikus, deklarált, amihez a belső szellemi, lelki identitású nemzetnek semmi köze. Az ideologikus hit, az a racionális hit, melyről azt mondta Pável Florenszki orosz ortodox teológus, hogy rosszabb, mint a deklarált ateizmus, mert a racionális hit nem egyéb, mint rejtett ateizmus, mely a vallásosság burkában jelenik meg.

Akkor ennek alapján, azt is lehet mondani, hogy a racionális nemzeti öntudat, amely csak tudat, melyet a szélsőjobb, jobb képvisel, rosszabb, mint a deklarált kozmopolitizmus,a mi vita tárgya Magyarországon a nemzetiek részéről. Vagyis a belső szellemi, lelki identitásként megélt nemzetit puszta nemzeti ideológiával behelyettesíteni rosszabb, mint a deklarált kozmopolitizmus. Ahogy a racionális hit álcázott ateizmus vallási köntösben, úgy a racionális magyar identitás, puszta nemzeti öntudat, amit jobb, szélsőjobb képvisel, csak álcázott nemzeti identitáshiány, és rosszabb a kozmopolitizmusnál.

A magyarnál a legnagyobb baj, hogy nem ismeri ezt a belső szellemi, lelki identitású nemzeti identitást, ilyen szempontból nincsen nemzeti identitás, nincsen nemzet. A magyarországi nemzetiek és kozmopoliták közötti vita álprobléma, mert ez csak két, szellemi, lelki identitás nélküli tömeg vitája, puszta ideológia mindkettő. A kozmopoliták egyetemes értékeket vallanak, ezt állítják magukról, ezt állítják szembe a nemzetivel, mint egy nemzet fölötti egyetemes értéket, de ez csak a látszat, mert az egyetemes nem ideológia, mint náluk, hanem a lélek képinek közvetlen élménye. Az egyetemes, az egy szellemi, lelki valóság, közvetlen élményként, amely különböző ruhában jeleni meg itt-ott, nemzetiként.

Spontán élményként nem lehet szétválasztani, egymással szembe helyezni a nemzetit és az egyetemest,a hol ezt teszik ott ideologikus pusztán mindkettő, hitelesen egyik sem megélt.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Már írtam arról, hogy Basescu, ha ránézek a szemeire, mintha tatár erdetet sugallna. Meg ahogy gyakorolja a hatalmat, mintha egy tatár kánt látnék benne. Meg kell jegyeznem, hogy ahol született, a dobrudzsai Babadagon laknak tatárok, törökök is szép számban.

Kun Miklós a Duna Tv-beli műsorában egyik nap arról beszélt, hogy az orosz hatalom gyakorlat hogyan fejlődött ki és milyen hatásokból tevődik össze. Először a tatár kancsuka határozta meg, a tatár hatalom gyakorlat módozata, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy van egy kemény kezű legény, ki a hatalom tényleges birtokosa, és egy marionett báb előre tolva. Továbbá meghatározta a bizánci despotizmus és a porosz pedantéria, bürokrácia.

Mondanom sem kell, hogy Kun Miklós a mai Oroszországról beszélt, amikor a tatár kormányzási módot emlegette, mely meghatározta az oroszt, Putyinról és a marionett Medvegyevről.

Putyin és a román Traian Basescu, mint két tojás hasonlítanak, diktátor mindkettő. De nem csak ebben, hanem mindkettőnek marionettje van, Basescunak most már volt az Emil Boc miniszterelnök. Ez a román politikai válság gyökere is, hogy Basescu mindenáron erőlteti, hogy egy olyan miniszterelnöke legyen Romániának, ki az ő marionettje. Végül is a mostani szavazás, vasárnap 6-i, arról szól, az a tét, hogy Romániát a tatár kancsuka fogja-e uralni, mint az oroszokat, vagy egy másik klikk. Hogy az utóbbiak jobbak-e, majd meglátjuk.

Orbán Viktor a tatár kancsukát támogatja, mely nem ismeri a székely autonómiát, erről biztosította Basescut Tusnádon. Szász Jenő Orbán barátja, és az MPP elnöke is azt a tatár kancsukát támogatja, mely nemet mondott az autonómiára.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Egy fa alatt üldögélve, arról beszélt Titok Tóni a Mesternek, hogy mennyire népszerűek az emberiség ellenségeit leleplező művek és írások. Erről nagyon érdekes véleménye volt  a Mesternek.

- A hatalom csak akkor lepleződik le, ha először önmagunkat leplezük le, önön árnyékunkat. A hatalmat csak akkor győzöd le, ha természetét ismered. A hatalom természetét csak önmagadban ismerheted meg. A hatalom leleplezése, csak önmagunk leleplezésével érhető el. A hatalmat leleplező művek, önmagunk leleplezés ellenében hatnak, mert teljesen más irányba  terelik a figyelmet.

Tovább folytatta a Mester - Az önmagunk leleplezése nem népszerű, ezért lehet, hogy épp ennek fogjuk meginni a levét, ennek fogja meginni a levét a civilizált ember, annak hogy nem szembesült önmagával, és nem az emberiség ellenségei ténykedéseinek, mert ez csak erre épül, ennek a következménye. Az emberiség ellenségeiről szóló történetek logikája ugyan az, mint a szomszédról szóló történeteknek: ameddig másokról hallunk, addig sem halljuk a belső hangot.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Az alkonyat csendességében üldögéltek, a Mester és Titok Tóni a házikójuk előtt. A Mesternek szokása volt, mkinden bevezető nélkül megszóllalni, mintha csak magának beszélne, most is így történt.

- De hol az Út, ahol csak a Lélek működik?

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A Mester és Titok Tóni egy szép virágos mezőben baktattak, sé arról beszéltek, hogy a keletiek szerint több ut vezet ugyan ahhoz  a célhoz. Végül a Mester a következővel zárta a beszélgetést.

- A sok ut problémája ott tevődik fel, ahol utakban gondolkodnak, ahol nem mernek letérni az utakról  a mezőkbe. Ahol a mezei bandukolás alatt elfelejtik az ut fogalmát, ott ismeretlen a probléma, hogy hány ut vezet valahova, vagy egyáltalán valahova uton kell-e menni.

A Mester tovább baktatott ott, ahol ut sem volt csak nagyon sok szép virág.

Nagy Attila (Puli)

A Mester és Titok Tóni, a Maros partján heverésztek, Gyergyóditró határában. Tóniban gyerekkori emlékeket ébresztett a hely, mert Ditróban született. Hosszasan bámulták a Maros folyását. Szép idő volt. A távolban halászok halászgattak. Tőlük nem messze egy gólya sétálgatott méltóságteljesen, és közben megbámulta a Mestert és Tónit. Mikor  agólya tova ment a Mester megszólalt.

- Ha sokáig bámulod a folyó folyását, egy idő után úgy érzed, mintha te is így folynál  a Végtelenben, mint ez  a folyó.

Nagy Attila (Puli)

Titok Tóni, nagyon sok pszichológia könyvet olvasott, amit  a Mester, sokáig csak közömbösen nézett. De gy idő után csak elmondta véleményét a dologról.

- Tudod Tóni, az emberek nem tudnak különbséget tenni a között, hogy valamiről csak tudásuk van, és valamit ismernek. A valamiről való tudást, tévesen valamit ismerninek tartják. Valamit ismerni, közvetlen. Sok esetben a valamiről való tudás az akadálya az ismeretnek, mely közvetlen. Az emberek, a sok pszichológia olvasása révén azt hiszik, hogy ismerik önmagukat, holott csak némi tudásuk van önmagukról. Én inkább azt mondom, hogy megismered önmagad, ha nem tudsz semit önmagadról. Ahol nincsen tudás, ott közvetlenség van, ahol közvetlenség van ott minden ismert, ezért a Lélek mindenenk az ismerője, önmagunknak is. Csak a Lélek által tudjuk megismerni önmagunkat, és nem a tudás által.

Nagy Attila (Puli)

Titok Tóni az utóbbi időben sokat olvasott, mi a Mester nem tetszését váltotta ki. A Mester a következővel figyelmeztette:

- A hegyre egyszer felmenni többet jelent, mkint egy könyvtárnyi misztikus mű olvasása és ismerete.

Nagy Attila (Puli)

A Mester és Titok Tóni a Feketügy partján heverésztek, és arról beszéltek, hogy a folyó medre vajon hol lehetett, évezredekel ez előtt, mert a folyók ha lassan is de változtatják medrüket. De  a Mester ezzel kapcsolatban egy kicsít másra terelte a szót.

- Látod  Tóni, hogy a folyó az ellenkezőjét tanítja, a természet bölcsessége más, mint az emberi bölcsesség, mely azt mondja, hogy a járt utat a járatlanért el ne hagyd. És ne feledjük, hogy az ember a természet szerves része. A vallási, misztikus, aszkétikus gyakorlatok, mint  a jóga, a járt ut bölcsességét követik, és nem a természet bölcssségét, mely többet megenged, önmagát ajálja fel útnak. A természetben nincsen erőfeszítés, de az emberi járt utak kifejezetten az erőfeszítésre épülnek. A Lélek utja a természet utja, mert a Lélekben nincsen erőfeszítés. A Lélek és a természet útja egy, mindkettő a szabadság utja. Ahol erőfeszítés van, ott nincsen szabadság, így onnan a Lélek és a természet is hiányzik. A Lélek, a természet utja, az ami maga visz, ha elengeded magad. A vallások, misztikák, a spiritualis gyakorlatok, a joga utja ezzel ellentétben van, magával a Lélekkel, természettel ellentétben, azzal ellentétben, melyet célba vesznek. Sokszor a szellem felsőbbrendűségére hivatkoznak, a természettel szemben, mit a szellem elérés érdekében meg kell haladni. De a szellemhez vezető utat ki tudja jobban bemutatni, mint  a szél a természetben, melyben nincsen erőfeszítés, sem járt ut, utját mindig változtatja. Végül is a szellemhez, a szél által jutsz el, vagyis a szellem járatlan utja által, - a szellem által a szellemhez, ut nélkül.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Titok Tóni, a Mesternek egy ismerőséről mesélt, ki Tóni szerint beérkezett. A Mester, nem hatódott meg, és csak annyit mondott:

- Tóni, ha tudnád, hogy nem is volt távolság, nem mondanád, hogy beérkezett.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A Mester és Titok Tóni, az arábiai sivatagban baktatta tevéiken. A közeli oázis felé tartottak. A nap már lefele tartott. Remélték, hogy napszentülte előtt odaérnek. Már fáradtak voltak attól, hogy egész nap himbálták őket  a tevék, ezért nem sokat beszéltek. Amikor már az oázisban voltak, és egy kicsít kipihenték magukat, a Mester  a következőket mondta:

- Tóni, azt hiszem, hogy az emberiség elérkezett, vándorlásának ahhoz  pontjához, amikor már nem jelent semi megoldást, sem Kelet, sem Nyugat, mert fáradt mindkettő. Az emberiségnek maga mögött kell hagynia minden eddigi, vallási, szellemi, misztikus tudományát, maga mögött kell hagynia a technikai tudományokat, minden eddigi ismereteket. El kell felejtenie minden eddigi iemereteket, miket felhalmozott a történelemben, és hosszú időn keresztül vándorolnia kell a sivatag csendjében, hogy minden belülről a lelkéből szülessen újra, hogy friss energiákkal teljen fel a sivatag csendjében, évezredekre, újra. Az emberiséget, csak egy pusztai vándorlás menti meg  a végső katasztrófától, és saját ismereteinek, eszközeinek szolgaságától.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A Mester és Titok Tóni, egy táltosnak az előadásán voltak. A Mestert nem érdekelte az egész táltos história, csak Tóni nagy nemzeti kedvéért ment el. Amikor távoztak, Tóni nagyon lelkes volt. A Mesteren pedig közömbösséggel vegyes kiábrándultság látszott. Végül egyet legintett szokása szerint, és  a következőket mondta.

- Tudod Tóni, egy dolgot nem tudok, hogy a csudában lehet közvetíteni a táltos tudományok lényegét tömeg előadáson, mert ezen tudományokat nem lehet átadni tömegelőadáson, a   kető nem fér össze, a tömegelőadás, és a táltos ismeretek, amik többek, mint puszta ismeretek. A tömegelőadás, a puszta ismeretterjesztő, pusztán racionális ismeretek átadására alkalmas, de  a táltos tudomány, ración túli is, képi mely belül van a lélekben.

A tűzön járást már tényleg nevetségesnek tartotta a Mester, szájtátiak szórakoztatására valónak tartotta. Végül kifejezte, hogy nem sokra tartja az egész táltosságot.

- Tóni, a Lényeg messze túl van a táltos tudományon. És ha már nemzeti vonatkozásban ragszkodsz  a táltos tudományokhoz, tudjad, hogy a nemzet igazi hordozója, épp az a Lényeg mi túl van a táltoson.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

Zentai Károly kiadatása, egy egész gondolatsort indított el bennem.

Mindenki láthatja, írásaimban, hogy a nemzet szellemi identitása mellet vagyok, és a szélsőjobbos, jobbos ideológiákat, nem látom egyébnek, mint nemzeti identitás zavarnak. A primitív antiszemitizmust elutasítom. De ez nem azt jelenti, hogy nem látom, hogy bizonyos esetekben, nem azonos mércével mérnek.

Hát az első gondolatom az, hogy az izraeli tisztek, miért nincsenek ennyire górcső alá véve háborús bűnök szempontjából. Nem lennének közöttük olyanok, kik ártatlan palesztin gyerekeket öltek meg, vagy esetleg kínoztak is? Azonos eljárást követelni gondolom nem antiszemitizmus, ha az, baj van, de nagy.

Nem vagyok szélsőjobb, jobb párti, de egy dolog zavar, a magyar szélsőség bűnei a legnagyobbak Európában, akkor, amikor egyes utód államokban, mint Szlovákiában, kormányszinten van a magyar üldöző szélsőség, ami érdekes nem olyan nagy botrány Európának, mint a magyar.

Kifejeztem már írásaimban, hogy nem értek egyet a Jobbik-okosok látogatásával Romániában, de azzal sem, hogy Románia zsidó főrabbija, jobban kikel a magyar szélsőjobb látogatása ellen, mint a romániai antiszemita megnyilvánulások ellen. A mérce kettős, ez nem antiszemitizmus.

A cigányokat sehol nem üldözik úgy, mint Magyarországon, ez is csak a kettős mércének az eredménye, mely Magyarországgal szemeben van alkalmazva.

Nem értem azt sem: Izrael panaszkodik az ENSZ határozatra, háborús csínytevéseit illetően, de Trianon miat a magyaroknak kuss. Nem vagyok a Trianon siralmak elkötelezettje, de az egyenlőtlenség zavar.

Magyarország, a XIX. század óta Európa bűnbakja, folyik a magyarság lejáratása másfél évszázada. De ami szomorú, hogy a lejáratásban részt vesz a szélsőségesekből túl nagy portverő, hisztériát keltő baloldal.

Kelet-Európában, egy utód államban sincsen, olyan boszorkányüldözés a szélsőségeseknek mondott nemzetiekkel szemeben, mint Magyarországon. Ez azért van, hogy Magyarország volt, az ő vezet elitjének egy része, amely más nemzeteknél messze jobban, túlbuzgóbban komolyan vette, a nemzetietlen eszméket, kommunizmus, most az a nemzetietlen Európaiság, amit még nyugat Európa népei sem ismernek. Egy nemzet sincsen ilyen katasztrofális helyzetben, hogy belülről pusztítsák.

De nem is ez a katasztrófa, hanem az, hogy a nemzeti az eszelősség színvonalán van. Ha még valami igaz is, nem elég eszelősen hajtogatni, és tehetetlenül anyázni. Az erőszak még nem teremtett nemzeti öntudatot, szellemit, mert csak az az igazi nemzeti öntudat, identitás. A nemzeti ideológia, még nem nemzet, hanem épp a szellemi nemzetnek a hiánya. A tragédia az, hogy akik nemzetinek mondják magukat, azoknak semmi közük a szellemi értelemben vett nemzethez, - egy nemzet csak akkor élő, ha éltetője a szellem és nem az ideológia, a nemzeti ideológia a nemzet halála.

A fő probléma, hogy nincsen szellemi értelemben vett magyarság, nincsen mit szembeállítani a kozmopolitizmussal. A magyarságot rég kinyírták, nincsen már igazi magyarság, ez a fő gond, nem az, hogy nemzetiek vagy kozmopoliták vannak Magyarországon kormányon.

Azoknak, meg akik azt mondják, hogy a magyarság őskultúrájában világrengető mély bölcsesség van, azt mondom, hogy az csak rekonstrukció, nem megélt szellemi valóság.

Mások a táltos szellemiséggel jönnek, hogy micsoda mélységek vannak benne. Nekem ebben az tűnt fel, hogy a nyugati technika civilizációban nevelkedett táltosok, nagyon is csak a technikait látják a táltosizmusban, sámán technikák képében. A táltosizmus egy szörnyű bezárkózás a nemzetibe. Az élő nemzeti szellem kitárulkozik, mert tudja, hogy élő szelleme mindent asszimilálni tud. A nemzeti bezárkózás akkor jön lére, amikor a nemzeti szellem nem élő, ebből kifolyólag képtelen az asszimilálásra, ahol meg képtelen a nemzeti szellem az asszimilálásra, mindent úgy él meg, ami nem ő, mint identitását veszélyeztetőt, ez nemzeti identitászavarra utal, a táltosizmus az. De a táltosizmus is nem kulturális cserékből jött létre? Az önbizalmát vesztett nemzet bezárkózik, - ezek Magyarországon a nemzetiek. De a szellemileg erős nemzet nem fél semmitől, mert az egyetemes szellem megnyilvánulását látja mindenben, - természetesen csak abban, ami szellemi.

Mások, a nemzeti identitászavart, Pió atya, a Dalai láma, és egyebek jóslataival űzik el, hogy mekkora jövő vár a magyarságra, a világ szellemi megújulás innen indul ki. Hogy a világ szív csakrája Dobogókőn van. Na meg a Nostradamus jóslatok ámításai. Ezek puszta ámítások mind addig, amíg a nemzet nem szembesül saját tudattalanjának mélységeivel, ameddig nem elevenedik meg a magyar lélek vallási mély-rétege, ameddig lelkének szellemisége nem dominálja tudatát, - csak nemzeti ideológiák. A nyelvünkben rejlő mély bölcsesség csak betű, lelkünk bölcsessége, élő bölcsesség nélkül. Nem a nyelvünkből kell kibányászni, a néhai bölcsességet, hanem lelkünk bölcsességét kell megeleveníteni. Akik a jóslatokat propagálják, általában sokat olvasnak a lelki élet témában, akkor, hogy nem tudják, hogy a nemzet esetében is úgy van, mint az egyén lelki élete esetében, hogy nincsen megújulás, csak akkor ha alámerülünk lelkünk mélységeiben.

Egy frusztrált, identitását vesztett, szellemileg nem is létező nemzettel nem fog csoda történni, és nem fog a világ szellemi megújítója lenni, ez egyenlőre ámítás.

Kertész Imrének sajnos nagyon is igaza van, hogy a magyarság életében nagyon sok az elfojtás, tehát a lelki zavar. Ha ezzel nem szembesülünk, akkor nem a világot megújító nemzet leszünk, hanem lassan eltűnünk. Az ilyen jóslatok azért veszélyesek, mert nem engedik láttatni az igazi valóságot, hogy egyenlőre gy eltűnésben lévő nemzet vagyunk és nem egy olyan, mely szellemileg meg fogja újítania világot.

Az a szomorú, hogy Magyarországon, a nemzeti identitászavarnak, két látszólag ellentmondó formája van: a kozmopolitizmus, és ennek csak látszólag ellentmondó nemzeti. Szellemi értelemben nemzeti nincsen Magyarországon, ez a tragédia. A magyarság ellenségei, ezt a látszólagos ellentmondást használják ki, hogy látszólag van nemzeti, de a valóságban nincsen, - erre a látszólagos ellentmondásra alapozva, hogy kozmopolita és nemzeti, nagyon sok hülyeséget el lehet adni a magyaroknak.

Végül is azt kell mondanom, annak ellenére, hogy a magyarországi nemzetieket, csak a nemzeti identitásvesztés egyik formáinak tartom, hogy a nemzeti üldözése folyik Magyarországon, ezt bizonyítja Zentai Károly esete.

Egy utolsó gondolat: az igazi nemzeti az, mely a nemzet javát akarja, ha fájdalmas akkor is, szembesíti a nemzetet az elfojtásaival, még ha fájdalmas akkor is, - ha ez nem történik meg elvesztünk. A jelen nemzetiek nem a szembesülés tükrét tartják a nemzet elé, hanem az elveszejtő ámításét, így a nemzet vesztén munkálkodnak. Be kell látnunk, hogy Európa lelkileg legbetegebb, legfrusztráltabb, legtöbbet elfojtó nemzete vagyunk, és egy beteg nemzet, hogy lesz szellemi megújító, nem tudom?! Csoda révén nem. Igaz, a nemzetiek erőssége, a csoda várás, a csodákban vetett öntudatlan hit.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A katolikus teológia, első két évében nagyon törekvő voltam, nagyon komolyan vettem a lelki életet, mármint, ott ahogy megkívánták. De harmad évtől kezdte követelni, a jogait az igazi lényem, a kereső és nem pusztán csak elfogadó. Én keresőként lettem vallásos, de nem tudtam megállni a pusztán elfogadó, utánzó vallásosságnál. A kereséshez nagy lehetőség volt, hogy harmad évtől könyvtáros lettem, negyed ötöd éven főkönyvtáros is. A kötelező programokat kivéve, az időmet a könyvtárban olvasással töltöttem. Közben azért sportoltam is, vigyáztam a fizikumra is. Igazság szerint nem lett volna szabad, a heti könyvtárnyitáson kívül, ami két óra volt, nekem sem többet tartózkodni a könyvtárba, de a tanáraim elnézték.

Természetesen, nem lehetett az egész könyvtárat átolvasni, de átnézni nagyon sok könyvet, igen. Ezért volt az, hogy bármilyen nyelvű könyvről lett volna szó, tudtam, hogy kb. mi van benne . Ebből a teológusoknak is hasznuk volt, mert amikor jöttek, hogy valami dolgozathoz anyag kellene, készen megkapták tőlem, nem kellett kereséssel tölteniük az időt. Valószínű ezért, és azért is nézték el tanáraim, hogy látták rajtam a könyvtárban tartózkodás eredményét. Természetesen, amikor ötöd év után ott hagytam a teológiát, akkor azzal jöttek sokan, hogy a könyvtár ártott meg nekem. Ezt most sem értem, a buzgósággal nem vág össze az olvasottság, bunkónak kell maradni, hogy jámbor maradhass. Lehet nem vág össze. Utólag, évekre rá, olyan rólam szóló legendával is találkoztam, hogy elolvastam a könyvtár összes könyveit. Ott olvastam először, jelzem a kommunizmus dühöngő korszakában, a nyolcvanas években voltam teológus, Márait és Cs. Szabót, ekkor ez ott nagy dolog volt. Volt olyan, hogy index könyvtár, de nem egyházi, hanem az államiak miatt. Abban volt egy néhány könyv, magyar történelem témában, de, hogy azok miért kerültek oda, nem értettem, semmi különös nem volt bennük, lehet, hogy formaság volt, az állami éberség kijátszására, pro forma.

A Chiara Lubich, nevével fémjelzett karizmatikus, és bázisközösség mozgalom begyűrűzött Gyulafehérvárra, a teológiára is. Itt meg kell jegyeznem egy dologot, amit a római katolikus egyházban felismertek, hogy az emberi lét egyik alapja, az, hogy közösségben él, és nem arctalan tömegben. Felismerték, hogy az egyház tömeggé züllött, melyben nem lehet hiteles lelki életet élni, csak kisközösségben. Azt hiszem, hogy ezt a nemzet esetében is be kellene látni, hogy nem elég a politikai, véresszájú magyarkodás, a nemzet csak községként, kis közösségekbe tagolódva életképes, és nem, magukat nemzetinek mondó, identitás nélküli tömegpártokban. Meg azt is be kellene látni, hogy a lélek nem csak a vallásoknak fontos, hanem a nemzetnek is, mert csak egészséges lelkekben életképes a nemzet. Ilyen szempontból elég riasztó adatai vannak az egészségügy statisztikáknak,a mi a magyarságot illeti. A gyerekszülési kedv is, ami Magyarországon nagyon lanyha, a lélek energia állapotán múlik.

A teológián is létrejöttek ilyen közösségek, de egy idő után betiltották őket, mert fura dolgokat produkáltak , nagyon “megszállta őket a lélek” és kivetkőztek magukból, amit a tanári gárda nem tudott elviselni. Az én időmben megint engedélyezték őket, és jó pont volt ha közéjük tartoztál, mert buzgóbbnak számítottál, mint a többi. Én is jó pontokat akartam szerezni, és egy néhányszor eljártam, lehet csak egyszer. De abból elegem volt már. Hányingerem volt az ott dívó ömlelgő szabad, kötetlen imáktól.

Ahol van az egyik, ott megjelenik a másik, az ellentéte. Ahol vannak buzgók, ott megjelennek természetesen a liberálisak, végül ezek között kötöttem ki. Magatartásom alapján soroltak oda, és nem épp az alapján, hogy társaságilag is közéjük tartoztam. Én egyedüli, külön utat jártam, engem a könyvtár érdekelt, és az távol tartott a két csoport konfliktusától. A buzgók nem nézték jó szemmel a liberálisakat, a teológia lelki rendjének veszélyeztetőit látták bennük, amivel a tanári kar is, hallgatólagosan egyet értett, ezért volt az, hogy a buzgók be tudták köpni a liberálisokat, nagyon gyakran, csak gyanúsítva, alaptalan rágalmakkal, amire a tanári kar fel is ült, és így születtek igazságtalan döntések. Természetesen, a bibliások, mert így neveztük őket a kötetlen Biblia magyarázataik miatt, mi liberálisak, ezt mind annak az érdekében tették, hogy rend legyen a teológián, a mélyebb lelki életért voltak tisztességtelenek.

Ezeket az embereket, inkább lelki betegeknek láttam, mint jámboraknak. Vallásosságuk egy szörnyű monomániás önzés volt, és nem egyéb, nem volt ennek semmi köze Istenhez, mint általában a mostani vallásosságnak.

A teológián, nagyon kellett vigyáznod, hogy ne barátkozz egyoldalúan egy személlyel, mert a buziság gyanújába keveredhettél. Meg volt a minden napi órai séta idő, amikor sétálni mehettél a városba, de a séta partnereidet ajánlott volt változtatni, ha nem akartál abba a gyanúba keveredni, hogy meleg vagy.

Harmad éves voltam, amikor évfolyamtársam lett M. K., egy néhány év szünet után kérte visszavételét. Nagyon nyitott volt, olvasott, és barátok lettünk. Miután ott hagytam a teológiát, sokan azt mondták, hogy M. K. hatása volt. Nekem az a gyanúm, hogy a Securitate küldte oda, direkt értem, hogy liberális voltomat felerősítse, és így távolítson el a teológiáról. Az a folyamat, ami bennem elindult harmad éven, azt nem M. K. hozta létre, az az enyém volt, a lélek követelte a magáét, a lélek ölő vallásossággal szemeben, ami puszta forma volt, hanem csak rájátszott, tényleg csak erősítette, természetesen megbízói céljainak megfelelően.

Nagyon skrupulus votam az elején, rengeteg lelki görcsöm volt, M.K., attól függetlenül, hogy kiknek a megbízásából tette, és mi célból, nagyban hozzájárult ezen görcsöktől való megszabadulásomhoz, végül a teológus ügynök kifejezetten lelki javamra volt. Ennek következtében ott is hagytam a teológiát, a Securitate célt is ért, de az igazi nyertes én voltam.

A diktatúra látványos kínzásai, kivégzései kapnak hangsúlyt utólag, és kevesen írnak arról, hogy a diktatúra egyik fő eszköze az ilyen manipulálás is volt, hogy rád ültetek egy ilyen barátot, ki szép lassan eltérített életcélodtól, ami nem volt ínyére a rendszernek, mert úgy látta, hogy ha megvalósítod életcélodat, akkor a rendszer számára kényelmetlen lehetsz. De majdnem későn vettem észre, hogy ez a demokráciában is így működik. A demokráciában is ültettek rám emberüket, hogy megint eltérítsenek célomtól, vagyis a már megvalósult célomat tegyék tönkre. Nem gondoltam, csak utólag, hogy ezt egy egyetemi tanársegéd, most már tanár, de unitárius tiszteletes feleség teszi velem. Ezek a titkosszolgálatiak, nagon jól ismerik az embe rejtett, vagy nyílt törekvéseit, és arra rájátszanak. Az unitárius papságból való kilépésembe akart besegíteni ez a hölgy, a titkosszolgálati céloknak megfelelően, téves információval, amikor Kolozsvárt könyvtárosi állás kerestem, amire évek múltával jöttem rá. De erről még írok bővebben.

Akármilyen külön utas voltam, én sem kerülhetem el, a bibliások ellnem irányuló feljelentését, vagyis az ellenünk irányuló feljelentést. Mivel méla undorom volt a többi teológustól, - nagyon buták voltak, és érződött rajtuk, nagy részén, hogy valami komplexusnak köszönhették ott létüket, kivéve azokat, kiket a Securitate küldött oda eleve, vagy nekik is meg volt a maguk komplexusa?! - csak M.K. - val barátkoztam, elkövetve az egyoldalú, kizárólagos barátság hibáját, ahhoz vezetett negyed éven, hogy feljelentettek a püspöknél, a buziság gyanújával. Hát mondhatom, hogy a vád alaptalan volt. Először M.K.-t hívatta a püspök, ha jól emlékszem még Jakab Antal volt, de rám már nem került sor, mert M.K.-nak jó dumája volt és meggyőzte, hogy alaptalan a vád.

Nem olyan rég, a neten megkerestem volt évfolyamtársamat, M. Eduardot, aki Németországban katolikus pap. Mivel szebeni szász volt kiment Németországban. De ebben közre játszott az is, hogy a székely kollégái, kinéztél maguk közül, német volta miatt. Ezt ő panaszolta nekem szomorúan, hogy ki kell mennie, mert a székelyek nem tolerálják származása miatt. A székely, nem az a mókás, vicces, csavaros eszű ártatlan emberke, minek szereti magát bemutatni. Sokszor nagyon intoleráns, ezért volt, valamelyik században, a Székelyföldön örmény ellenes progrom, amiről kevesen tudnak.

Eduarddal elemlegettük a teológiai éveket, és megemlékeztünk a bibliásokról is, akiket ő is rühelt. Tőle tudtam meg, hogy akik minket beköphettek a püspöknek, buziság gyanújával, azoknak biza egy része maga buzi volt. Nagyokat imádkoztak, ahogy Eduard mondta, és közben seggbe baszták egymást. És mivel karizmatikusok voltak, az úr szent lelke fölöttük lebegett.

Nagy Attila Puli

Amikor megjelenik a probléma megoldó ember, akkor már rég a konkrét problémákon túli világban van a baj, ami nem látszik a konkréttól.

Amikor valamit szabályokkal kell szabályozni, akkor már rég elromlott valami, és nagyon mélyen van baj, sokkal mélyebben, ahova a szabály alkotó elme ellát. A gépkocsival rohanó embernek, a szabályokon túli világával van a baj, azért nehéz rendet tartani az utakon. De van azért olyan hely is, ország, ahol ugyan azért tartják be a szabályt, mert csak a mélyen van a baj, - ez sokkal veszélyesebb, a látszat ellenére.

Ma már úgy mondhatsz újat, ha a puszta csendjében elmerülsz önön mélységeidben. De ne csodálkozz, ha mélységeidből olyan tartalmak, képek, bölcsességek emelkednek tudatodba, amit a régi bölcsek is tudtak. Ekkor mondhatod el, hogy egy lettél velük.

Az innen és túl, a kettő, egy.

A lelki életben, a lelked minden porcikáját a magadénak kell elismerd. Ha nem teszed, idegenként éled önmagad mélységeit, ami az igazi belső éned halálát jelenti.

Aki azt mondja, hogy nincs úgy, az nem számol azzal, hogy úgy is lehet, és az úgy is lehet az valóság. Aki nem éli meg a valóságot, az szellemileg sekélyes.

Nagy Attila Puli

Megint terítékre került, a kettős állampolgárság ügye, az MSZP, most már nem elutasító. December 5 miatt a székelyek nagyon megharagudtak, és nagyon kritikusan néztek szét, nemzeti szempontból, Gyurcsányék, az MSZP háza táján. De vajon a székelyeket is nem lehetne górcső alá venni?

Annak idején, amikor unitárius teológus voltam, egy biblia órán, vitába keveredtem, az unitárius egyház fő eszével, D. Dr. Erdő János főjegyzővel és tanárommal, egy újszövetségi megállapítás fölött, hogy a szegények jók, ezt állította Erdő az Újszövetség alapján. Már nem emlékszem, hogy melyik vers képezte Erdőnél a vita alapját. Na de a világosság kedvéért azt is meg kell említenem, hogy a tényleges és nem a lelki szegényekről volt szó. Én azt mondtam, hogy biza a valóságban nem úgy van, mert a szegénység épp a jóságból vetkőztet ki, és Dosztojevszkijjel támasztottam alá, valamelyik regényével, ha jól tudom a Jelentés az egérjukból regényével. Mondtam neki, hogy a szegénység még nem tesz jóvá, automatikusan, az csak egy lehetőség, attól függ, hogy éled meg. Tehet démonná, de tehet angyallá, egyformán. Erdőt nem tudtam meggyőzni, az ő kategorikus modorával kijelentette, hogy márpedig nincsen igazam, mert az Újszövetség azt írja, hogy a szegények jók, és apelláta nincsen.

Az igazság az, hogy később is az életben azt láttam, hogy a szegény, a beteg nagyon zsarnok tud lenni környezete fölött, ami nem is annyira a jóság jele.

A kisebbségi létben élők magatartása, nagyon gyakran hasonlít, a szegény, a beteg ember, zsarnoki magatartására környezete fölött, - és ez megnyilvánul, a székelységnek, a Csonka-országbeli magyarsággal való kapcsolatában, viszonyában, rányomja sok esetben ezt a bélyeget.

Akkor kezdett gyanús lenni, hogy nekünk székelyeknek nincsen erkölcsi alapunk a december 5-ért haragudni, amikor egy könyvet el akartam adni, ami a vajdasági magyarok kisebbségi helyzetéről szólt. Azzal utasították el sokan a könyvet, hogy “engem nem érdekel a vajdasági magyarság.” De nem ezért szidta a székely Gyurcsányékat, a nemmel szavazókat, és a távol maradókat, hogy a székelység és maga a kisebbség magyarság sorsa nem érdekli, a szidalom az érdektelenségért volt. Ezen élmény alapján kezdtem odafigyelni, hogy a székelyt érdekli-e a Székelyföldön kívül élő sorstársa.

Egy alkalommal, a www.manna.ro – ban, Czika Tihamér tette szóvá, hogy a székelyeket, a nagy autonómiázásban nem érdekli a szórvány magyarság sorsa, - ami megint, csak rátett egy lapáttal, arra, hogy vajon a székelyeknek van-e erkölcsi alapjuk haragudni a bizonyos december 5-ért, mert hasonlóan érdektelenek sorstársaikkal szemben, mint ahogy a Csonka-országbéli magyarokról állítják.

Nem olyan rég meg egy máramarosi tanár panaszkodott, hogy az egy tömbben élők nem törődnek, a szórvány sorstársaikkal. Hát az egy tömb a székelység. Nem?!

Végül ezek megérlelték bennem azt a nézetet, hogy a székely is épp olyan önös, mint amivel vádolja a Csonka-országbélieket, és nincsen, nem volt erkölcsi alapja, haragudni december 5-ért, sem a fenyegetőzéseknek nem volt alapjuk, hogy, “ha idejönnek beverjük a kocsijaik szélvédőjét.”

Nagyon találó a beteg ember magatartásával megvilágítania kisebbségi létet, a zsarnok betegével. A beteg szereti, ha látogatják, panaszait hallgatják, igazat adnak és sajnálják. De lehet, hogy a beteg épp ezért nem gyógyul, mert ez a szerep, szereppé válik a betegség, jól eső érzéssel tölti el, és ezért a jól eső érzését, semmi pénzért nem adná fel betegségét. A kisebbségi lét is, néha egy ilyen állapot, egy ilyen beteges szerep, ami érzelmileg kifizetődő. Egy szerep, mely megbénít, de ilyenkor nem a székely magát hibáztatja, hanem az oláht.

A székely nevű beteget biza látogatják is, Csonka-országi szélsőjobbosok, akik sajnálják, megerősítik betegszerepében. Aztán meg felragyogtatják szemeit, fantasztikus dolgokkal, hogy “az oláhnak, már csak öt éve van Erdélyben”, vagy “majd mi rendet csinálunk Erdélyben.” És ha megnézzük a valóságot, a székelység egyre tehetetlenebb, kábultabb, - hát a kórházi levegő kábulttá tesz – ami ellene mond egy igazi autonómia törekvésnek.

De tényleg jó a szegény? A kommunizmus hatalomra jutásakor, történelmi tény, hogy a szegények biza nagyon kapzsiknak bizonyultak. Tehát a szegény is kapzsi. Időközönként, a székelyeknek, a magyarországi magyarsághoz való ragaszkodását nem fertőzi a közönséges kapzsiság?

Soha nem felejtem, a katolikus teológián, Gyulafehérvárt, az őszi, évkezdeti beszámolót azok részéről, kik kint voltak Magyarországon. A beszámoló, Isten szegény szolgáinak készülők részéről az volt, hogy ki, mit kapott, szerzett, az ottani katolikus papoktól. Sokak arcán a jól sikerült szerzés önelégült öröme, vigyora ült. A kapzsiság diadalát ülte, Isten szegénykéinek arcán. A nyolcvanas években, mert ekkor voltam ott teológus, ugye a kisebbség lét feljogosította, szegény, elnyomott teológusokat a kapzsiságra? Vagy nem? Csak visszaéltek helyzetükkel? Szerintem az elnyomottak nem is olyan jók, és ezért van az, hogy elnyomottakból lesznek a legkegyetlenebb diktátorok, és rémuralmak.

Vajon, most is, néha, nem jellemzi a székely magyar kapcsolatokat, a kapzsiság, és csak ezért a nagy ragaszkodás az Anya-országhoz?

Nekünk székelyeknek, kisebbség magyaroknak, nincsen egy olyan rejtett énképünk, hogy mi a helyzetünkből kifolyólag, csak jók lehetünk, és nekünk mindig igazunk van? Ez nem így van, ez egy illúzió, mellyel le kell számolni, mert az illúziókért, általában mindenki nagy árat fizet.

Végül, úgy néz ki, hogy lesz kettős állampolgárság, amit a Fidesz a maga győzelmének könyvel el. De egy dolog biztos, az csak egy forma lesz, nem egyéb, a nemzetet pedig a szellemi tartalom élteti. Ahol meg túl sok a forma ott kevés a szellem. Ahol kevés a szellem, ott nincsen szabadság, és tiltásokkal élnek, tiltásokkal védik a nemzetet. Ahol tiltásokkal védik a nemzetet, mint ahogy a Demokrata tette, Nádas Péter esetében, ott a nemzeti szellem halott. Ahol halott a szellem ott a nemzet is halott. A dühöngő nemzetinek, csak szellemmel lehet ellenállni, szabadsággal.

Ahol nincsen szabad, autonóm szellem, ott közösségi autonómia sincsen.

Nagy Attila Puli - Székelyföld

Nagyon hálás téma ez a H1N1 vírus és az általa keltett riadalom. A szenzáció hajhászok, min Hanter, már az injekciókba tett mikró-csipekről is tudnak, mikkel majd a világ ura ellenőrzésük alá vonják az embereket, és aki nem viselkedik jól, azt megölik a vírussal. A különös az, amikor ezt a lelki életről írogató amatőrök teszik, ezt a bombasztikus felvilágosítást, ami nem tudom, hogy hogy vág össze a lelki élettel. Természetesen, ezek meg vannak győződve, hogy az emberiség java érdekében teszik, és nem blogjuk nagyobb látogatottsága érdekében, mint Hanter urunk, ezért vélik a kettőt összeférhetőnek.

Egy azért biztos, az oltó anyag körül, hogy valakik nyernek rajta. A kapitalizmusnak mi a célja? A minél nagyobb nyereséget előállítani. Miért? A holnap minél nagyobb biztonsága érdekében, - számukra, a nyereség haszonélvezői számára.

A másik dolog is tény, hogy az emberek, rejtett, vagy nyílt ellenőrzöttsége nő, a szabadságjogok fokozatosan egyre jobban csökkenek, ez is egy tetten érhető folyamat. Az oltó anyagba, rejtett mikró csip ebből kifolyólag, nagyon is hihetőnek tűnik. De vajon ezen rémhírek, nincsenek-e benne a pakliban, tehát a jogainkat csorbítani akaró hatalom tapogatózik ezen rémhírek által, hogy az emberek, hogyan reagálják, az esetleges szabadságcsorbításokat. Vagy esetleg ezzel, a jól informáltsággal akarják az emberek ellenállását felszámolni. Mert nekem van egy olyan véleményem, hogy a jól informáltság öröme, önelégültsége, bénítólag is hathat. Nem tudom kiűzni azt a feltételezést a fejemből, hogy Orwel rendelésre jósolt, a világ urainak, hogy épp a jóslatokkal mérje fel az esetleges ellenállást, és a jóslattal szerelje le, az emberek tudattalanjának ellenállását, az eljövendő rabsággal szemben.

Természetesen, fel kell tennünk a kérdést, hogy a puszta informáltság, megvédi-e az embereket, az emberiséget a készülő rabságtól? Szerintem nem, mert csak puszta reagálás a következménye. Valahol, itt kezdődik a probléma, hogy puszta információról van szó, csak, ezekben az esetekben, és puszta reakciókból, és puszta reakcióból, nem születik igazi ellenállás, hanem épp egy olyan állapot születik, mely az embereket kiszolgáltatja a hatalom manipulációs tevékenységének.

A puszta reakció problémája, a reflexió, a kritika nélküli elfogadás. A probléma az, hogy az emberek nem látják át a maga teljes mélységében a szabadság-jogok fokozatos csökkenésének problémáját. Az sem tudatos, hogy miről szól igazán, a sok rémtörténet. De miről is szól? A holnapról, az emberiség holnapjáról? Orwel miről írt, miért aggódott, mert aggódott? A holnapról!!! A minél nagyobb nyereség miért van? A holnapért. Tehát miről szól minden? A holnapért való aggodalomról. Ahol aggodalom van, ott félelem van, - a holnaptól. Ebből kifolyólag, mi a nyugati civilizáció hajtó motorja, az aggodalom a holnapért, és a holnap bebiztosításának kényszere.

Szerintem, itt nem az az igazi probléma, hogy van-e az oltásban, csip, vagy nincsen, hanem mi van e mögött. És mi van? Félelem a holnapgól, szorongás. Valakik nem épp ezt akarják, hogy szorongjon a tömeg, mert a szorongó tömeget könnyebb manipulálni. Mert az biztos, hogy a világhatalom csúcsán valakik manipulálnak. Túl könnyen ki szivárognak ezen információk, mintha szándékosan lennének kiszivárogtatva. És ne feledjük, hogy a nyilvánosság társadalmában, a jól informáltság társadalmában, a hatalom csúcsán lévők, bekalkulálják, hogy a tömeg tudomást szerez terveikről, ezzel számolnak, - akkor a Hanter féle szenzáció hajhászoknak, nagyon kérdéses, hogy mi lehet a szerepük?! Érdemes azon is elgondolkodni, hogy miért nevezte az egyik magyarországi publicista, a kilencvenes évek elején, a kapitalizmust annak, minek a támadások is javára válnak. Tehát, amit Hanter tesz, a csipes történeteivel, mert nála olvastam, lehet, hogy tudottan, vagy tudatlanul, a hatalmat szolgálja, - ez utóbbi súlyosabb.

De itt érdemes megemlíteni olyan fényes elméket, mint Julius Evola, vagy az olyan könyvet, mint Cion bölcsei, melyek az emberiség manipulációiról szólnak, kevesek által, és emberiség ellenes törekvésekről, csak kevesek által, akik az emberiséget rabságba akarják hajtani. A dolgok mélyén miről szólnak ezen írások? A holnapról, még akkor is amikor a jelen hatalom birtokosairól írnak. Tehát a holnapért való aggodalomról.

A nagy felvilágosító könyvek hiába valósága tetten érhető épp abban, hogy az általuk leírt folyamatok nem mesék, és a nagy felvilágosító munka ellenére, a dolgok vígan haladnak előre, épp úgy, ahogy a könyvek leírják. Tehát a felvilágosító tevékenységek, mint az Evolá-é, vajon nem része a világ urai munkájának?! Mert ezen könyvek nem akadályoznak meg semmit, sőt az elmét szórakoztatják, hogy a világ urainak manipulációs tevékenysége könnyebb legyen. Tehát, nem épp ezen szenzációhajhászok, mint Hanter, meg a felvilágosító írások, hogy mi vár az emberiségre, mint az Orwel-é, dolgozzák meg az emberiséget, előre, hogy önként fogadja el a szolgaságot, “erőszakmentesen”. Szerintem itt egy sokkal komolyabb oltásról van szó, mint a mikró csipek, az agyak és az emberi, kollektív tudattalan megdolgozásáról van szó.

De mivel történik a megdolgozás? Tényekkel!!! A mindig jól informált Hanter, egy nálanál még jobban informált úriember tény-előadását hallgatta Ausztriában. Miről szólnak az ilyen előadások? Tényekről!!! És nem az az érdekes, hogy ezek igazak-e, vagy nem, a tények, az én írásomban, az én megközelítésemben, másodrendű ez a kérdés. A probléma az, hogy a tények, a valóságnak csak egyik oldala, mely nem számol a valóság teljességével, hogy a valóságnak a tények csak egyik arca, hogy a tények mögött, van egy láthatatlan valóság, melytől minden szempontból függnek a tények. Akiknek a figyelmét csak a konkrétra irányítják, a valóságnak csak egyik oldalára, és nem is az igazira, azoknak valóságélményét hamisítják meg, - aki meg nem éli meg a valóság teljességét, az fél, szorong, mert önbizalmunk alapja a valóság teljessége, beleértve a Transzcendenst is. Ezek az előadások, miken Hanter részt vesz, a legveszélyesebb valósághamisítások, amin alapulnak a manipulációk. A nyugati ténykultúránk, maga a legveszélyesebb állapota az emberiségnek, vagyis a fehér embernek, amióta ember van a földön, mert a tények mögött nem látja a még fontosabb láthatatlan valóságot, mely mindent meghatároz, éltet, - nem látjuk a tények mögött az igazi láthatatlan okokat. A nyugati ember igazi problémája, hogy csak tényeket él meg, és nem a valóság teljességét, a láthatót és a láthatatlant együtt. Problémánk az, hogy csak tényekkel vagyunk bombázva, és érdekes módon ezt teszik az emberiség szabadságáért aggódók és közben nem veszik észre, hogy a nyugati ember, már rég börtönben van, a tények börtönében, és ők ezt súlyosbítják, és nem a szabadság növeléséhez járulnak hozzá. Akik meg nem élik meg a valóság tejességét, azok félnek, szoronganak és teljesen ki vannak szolgáltatva a tények szolgaságának, börtönének. Nem kell börtönök épüljenek az Államokban, mert a tények börtöne rég megépült. Tehát a jól informált tény-emberek, mint Hanter, valósághamisítók, és érdekes módon, nem veszik észre, hogy ez nem vág össze a kelettel való lelkizéssel, mert kelet, az igazi, a tényeken (amiről nagyon jól informáltak) túliról szól, - vagy igen, mert keletben is nem a láthatatlan valósággal találkoznak, hanem a puszta technikával, tényszerűvel, keletnek csak a betűjével, a felszínnel, a tény-szerű mit kell tennivel.

Érdekes módon, az olyan spirituális íróknál, mint Evola, összevág, az aggodalom a jövőért, a spiritualitással, holott egymást kizárják. Jézusnál kizárták. Azt mondta Jézus, hogy ne aggodalmaskodjatok a jövőért, a holnapért. Itt van Jézus tanításának egyik sarokköve, melyet, ha a keresztények életét nézzük, a legkevésbé vettek komolyan, mert a keresztények életét a holnapért való aggodalom tölti ki.

Tehát nem az az igazi probléma, hogy mi készül az emberiség ellen, hanem a félelem, ami benned van, a jövő miatt, a konkrét világában mozgó jól informáltság ettől nem szabadít meg, hanem növeli a félelmedet.

De, hogy éred tetten félelmedet? Mert azzal neked kell egyedül szembenézned, szembesülnöd követlenül. A félelmeid abban a világban vannak, amelytől a konkrét egyoldalúsága megfoszt, a Láthatatlanban, lelkedben. És mivel félsz, ki vagy szolgáltatva, a konkréttal, a jól informáltsággal manipulálóknak, a tényekkel manipulálóknak. Még egyszer hangsúlyozom, nem az az érdekes, hogy mi igaz, mi nem az oltásos rémtörténetekből, hanem az aggodalom, a holnap miatt, a félelem, ami benned van, és mivel kifele figyelsz, a jól informáltakra, nem tudsz befele figyelni, a Láthatatlanba, az igazi lelki valóságodba, ahol a félelem székel, mely az igazi probléma, és ezért nem tudod megszüntetni. Nem az igazi gond, hogy lesz szolgaság, vagy nem, hanem a félelem a lelked mélyén, mert ezzel már szolga is vagy, - ami esetleg ezt követi, az már csak a fizikai szolgaság lehet, mert már az igazi szolgaságba hajtás megtörtént. Tehát az aggodalom és a jól informáltság attól foszt meg, hogy az igazi problémát, az aggodalmat, a félelmet a holnap miatt magad láthatatlan lelki világában tetten érd. Az emberiség igazi problémája a félelem a holnapért, vagyis van egy rosszabb is, mint a félelem, a szorongás, mert az arctalan. Azt hiszem, hogy épp a szorongásaink elől menekülünk a jók informált, tényszerűek karjaiba.

A nagy elme futtatások, az emberiség jövőjét illetően, mint az Orweli, épp a benned lévő láthatatlan szorongással való szembesüléstől foszt meg, mi mindennek a kulcsa. A nagy jósok, épp a megoldás ellenében hatnak, mert a megoldás nem egyéb, mint a szorongásunkkal való szembesülés a Láthatatlanban, lelkünkben, de a jósok a konkrétról szólnak, mellőzve a Láthatatlant, az igazi valóságot. De a ténykultúránk, épp attól a lelki láthatatlan valóságtól fosztott meg, ahol a szorongásaink a holnap miatt tetten érhetőek. A nagy elmefuttatások miatt a jövőről, nem látjuk, a jól informáltak miatt nem látjuk, hogy a munka nagyja el van végezve, a Valóság teljességétől megfosztottak, a valóság teljességének élményétől, a Látható és Láthatatlan együttes élményétől fosztottak meg, és ez az igazi probléma, a többi csak ennek következménye. Akik nem élik, meg a Láthatatlant, lényük láthatatlan, lelki részét közvetlenül, azok félnek, szoronganak, azoknak lényük ezen része, mi az igazi biztonság élménye, forrása kéne, hogy legyen, a félelem forrásává válik. A tényszerűek, azért hamisítók, mert nem hagynak szembesülni, az igazi okokkal, a rejtett okokkal. A rejtett világ-hatalomról írnak, holott a problém nem ott van, hanem benned, benned rejtőzik. A tényszerű beszéd, miatt, nem látod, hogy nem az az igazi probléma, ami történik a világban, márpedig a nagy elmefuttatások erre helyezik a hangsúlyt, hanem az, ami a lelkedben munkál, a szorongásod a holnap miatt. Azt hiszem, hogy Jézus itt egy alapvető problémáját ragadta meg az embernek, csak az ő egyszerű, pusztán a tényre irányuló megközelítése nem menő, mert nem öntötte nyakon egy bonyolult kultúrfilozófiai szósszal, - de ha menő lenne épp azzal veszne el igazi tartalma. Tehát a nagy elme futtatások miatt nem látjuk a probléma igazi lényegét magunkban? A problémát tehát nem is a jól informáltság oldja meg, hanem a valóság teljességének élménye, melynek épp a jól-informáltság, hogy milyen merénylet készül az emberiség ellen, a legnagyobb ellensége. A megoldás a valóság, vagyis a Teljesség élmény, de a puszta információ, a Hanter féle a csipekről, épp ennek ellenében hat, mert a puszta információ csak a valóság egyik oldal, és csak a külső. Ha megnézzük, a demokrácia eddigi történetét, láthatjuk, hogy az informáltság, amire a demokrácia büszke, csak részeredményeket hozott és egy olyan eredményt, ami katasztrofális, az agymosás ipari, tudományos méreteket öltött, és erre a nyilvánosság, a jól informáltság büszkesége adja a legnagyobb lehetőséget, - tehát nem hinném, hogy a csip mesék ne lennének az agymosások forgatókönyvének részei. A tényszerűséggel dolgozik az agymosás, és ezzel tesz hiszékennyé, naivvá. Pedig egy egyszerű tényen kéne elgondolkodni, hogy a demokrácia információjának fő tulajdonsága, annak közvetettsége, és az, hogy kívülről kerül az emberbe, tehát soha sem az ember belső szerves indentitásának része, - tehát identitás fosztó.

A valósághiánynak van egy fő problémája, hogy önálló kontrollálhatatlan folyamattá válik, mely egyre inkább megfosztja az emberiséget a valóság teljességének élményétől, - és katasztrófa ebből akkor válik, ha a hatalmat kezében tartó kisebbség, erre rájátszik, hatalma érdekében, lehet, hogy ez történik a világban. Az eddigiek alapján láttuk, hogy Jézus az ember alapvető problémáját ismerte, félelmét a holnaptól. De ismerte azt is, hogy miben gyökerezik? Közvetve, úgy tűnik, hogy igen. Azt mondta, hogy ne attól féljetek, kik a testet megöli, hanem attól, kinek a lélek fölött is hatalma van. (Tudom az idézet nem pontos, de a lényeg ez, most unom elővenni a Bibliát.) A konkrét tényekkel, elfordítanak a Láthatatlan, lelki valóságodtól, a Valóság élményének teljességétől, hogy így lelked kiszolgáltatott legyen nekik, az ők céljaikra, hogy lelkednél fogva vessenek rabságra, mert akinek lelkét uralják, annak mindenét, életét uralják, jobban kiszolgáltatott, mintha ezer csip lenne beleoltva. A csip sztorija, a fizikai megtámadottságra tereli a figyelmet, de közben az ember lelkében rész szolga. A szolgáknak, kiknek lelkét rég uralják, azoknak hiába való a jól informáltság a csipek szolgaságáról, mert az ellenállás igazi központja, a lélek láthatatlan ereje rég meg van semmisítve. Tehát Jézus jól látta, hogy a holnaptól való félelem abban gyökerezik, hogy a lelkedet elvették, a valóság élményének teljességétől megfosztottak, - a te beleegyezéseddel tegyük hozzá.

Jézus, azt mondta, az ő roppant egyszerű, egészségesen tényszerű bölcsességével, hogy a betű öl. De a betű nem az a bizonyos tényszerű, konkrét, ami elvonja figyelmünket a Láthatatlan valóságról, nem a puszta egyoldalú külső valóság, nem az egyoldalúan megélt nyugati valóság, ami megöli a szellemet, lelket, egyoldalúságával. Az emberiség szomorú jövőjéről, és a csipekről szóló történetek, nem betűvel íródnak, mi öl? Nem a betű kultúrájában élünk, mely az egyoldalú valóságélménye miatt, nem kínál megoldást? A nyugati civilizáció egy ördögi kör lett, melyből nem jelentenek kiutat, a csipekről szóló sztorik, sem Orwel írásai, sem Evola fejtegetései, meg a mások-é sem. Az írtam Jézus egyszerű szavai, nem potyára írtam. Jézus a lényegre mutatott, kultur-szósz, filozófiai-körítés, metafizikai-körítés nélkül. A mi problémánk az, hogy épp az ismereteink miatt, a kultura miatt nem látjuk a problémákat a maguk egyszerű közvetlen valóságukban, - mert a valóság arról ismerhető meg, hogy egyszerű. Tehát már nem látjuk az igazi problémákat.

Nem azt akarom mondani, hogy nem igaz, vagy nem lehet igaz, sajnos igaz az orweli jóslat, hanem azt, hogy a tények mögött, amit sokan leírnak, valami teljesen más rejlik, amit épp elfednek a jóslatok.

Az egyre nagyobb ellenőrzöttség igaz, tapasztaljuk. De ez mire vonatkozik? A fizikaira, mert a lelkit rég ellenőrzik. Fizikai ellenőrzöttségünktől félünk, és közben észre sem vesszük az igazi problémát, hogy lelkileg rég azok vagyunk a lelki szabadságot rég elveszítettük, és a fizikai ellenőrzöttség, csak a lelkinek a következménye. Tehát az igazi probléma megint a lelki, ami láthatatlan.

Jézusra visszatérve, Jézus nagyon jól látta, hogy az ember fő problémája, a valóságtól való megfosztottság, a valóság teljességélményének hiánya, és az ebben gyökerező szorongás a holnaptól.

Jézus, nagyon képszerűen beszélt az aggodalmaskodásról: azt mondta nézzétek az ég madarait... és végül azt mondja, hogy a menyei Atya gondoskodik rájuk, - ezt tartotta a bizalom alapjának. Itt csak arról lenne szó, hogy Isten gondoskodik arról, hogy minden nap legyen mit megenni, ez nagyon anyagias megközelítés lenne. Azt hiszem, hogy itt arról van szó, arról a láthatatlan, végtelen valóságról, amit a konkrét, tényszerű miatt nem élünk meg. A valóság élményét, teljessé, egésszé, csak a Transzcendens élménye teszi, a valóság élménye nincsen az Abszolútum nélkül. Isten-élmény nélkül nincsen valóságélmény. És ebben az esetben, mi nyújtja a holnapba vetett bizalmat, vagy a valóság teljességének élménye miért adja a holnapba vetett bizalmat? Azért, mert a Transzcendens élményében csak jelen van és nincsen holnap, a Valóság teljességének nincsen tegnapja és nincsen holnapja, csak mája jelenje van, azé a jelen-é, mely biztonsággal tölt el. Biztonság érzetünknek épp abban a Láthatatlan valóságban kell gyökereznie, mely szorongással tölt el, amiatt, hogy nem veszünk tudomást róla. Tehát az emberiséget, nem a Hanter féle jól informáltság, az ismeretek óvják meg, vagy Orwel jóslatai, hanem a Valóság, aminek az Isten is része, annak a közvetlen élménye. A megoldás a misztikán túli misztika. De azt hiszem, hogy ez már csak a nyugati civilizáció pusztulása után lehetséges, addig úgynevezett megoldás nincsen, - a nyugati ember gyógyíthatatlan. És megtörténhet, hogy Platónnak igaza lesz, hogy ha a demokráciát sokat tökéletesítik diktatúrában végződik. De Platón egyszerű szavai sokak számára nem elegek, vagyis a puszta tény nem elég, hanem nagyon sok történettel és titokkal kell köríteni ezt a tényt. Akkor érdekesek a dolgok, ha azok szórakoztatnak. Az emberek úgy akarnak tudni az elkövetkező szolgaságról, hogy az szórakoztató legyen. Az emberek csak szórakoznak az emberiségnek írt sötét jövőképekkel, akik szórakoznak, azok nem változtatnak semmin, mert a szórakozott ember, képtelen a változtatásra, ezért nem hoztak a sötét jövő jóslatok semmi változást, hanem az emberiség halad az egyre nagyon ellenőrzöttség fele.

Mi hiányszik ezekből a fekete jövőt jósoló könyvekből? A mulandóság, a Prédikátor könyvének bölcsessége, hogy minden mulandó, minden világuralom elmúlik egyszer. De természetesen, a Prédikátor könyve nagyon száraz, sokkal izgalmasabbak, a kultúrák elöregedéséről szóló kultur-filozófiák, pedig a mulandóság közvetlen szemlélete lebbenti fel a fátylat az igazi titokról. A jól informáltak, mindig azzal lépnek színre, hogy egy olyan előadást hallgattak,a hol valami nagy titokról lebbentették fel a fátylat, közben egy dolgot nem tudnak, hogy a titokról a fátylat a mulandóság, vagyis a valóság közvetlen szemlélete lebbenti fel, és a titok nem egyéb, mint, ami a láthatón túl van, a Láthatatlan, ami túl van fogalmainkon.

Ha lelkünknek birtokában vagyunk, megéljük a teljességét, fellebbentettük a fátylat, megtapasztaltuk azt, aki a fogalmakon túl van, akkor nem érdekelnek a csipek, nem érdekelnek a jóslatok, mert a valóság teljességét, amit magunkban hordunk, ami láthatatlan, kimeríthetetlen, végtelen, és megfoghatatlan, nem tudja senki ellenőrzése, hatalma alá vonni, tehát minket sem, - ha a valóság teljességének birtokában vagyunk, megéljük.

A felvilágosító munka, a világ urainak machinációiról nem veszi ki a hatalmat kezükből, sőt növeli, mert elfordítja tekintetünket, az igazi, Láthatatlan valóságról.

És azt hiszem, hogy a belső láthatatlan világodban lévő szabadságod visszaszerzése a fontos, nem a külső, amit te magad is visszaszerezhetsz, a csendben, erre tanít a zsidók pusztai vándorlása: a szolgaság után, lelküket, valóságélményüket, a zsidók, amit elveszítettek a szolgaságban, a pusztában szerezték vissza, a puszta csendjében. A tényleg valósággá lesznek az orweli jóslatok, akkor a szolgaságot egy pusztai vándorlásnak kell követnie, hogy az emberiség visszaszerezze belső emberi szabadságát.

De miért lesz szolga az ember? Mert biztonságot keres!!! Miben? A konkrétban, a kézzel fogható valóságban, a kézzel fogható látszatbiztonságában. Ez az amire Jézus azt mondta, hogy az ember meg akarja menteni életét az elveszíti. A látható látszatbiztonsága, megfoszt a láthatatlan, belső, igazi, lelki élettől. Ami igazán élő bennünk, az láthatatlan. A konkrétat, lényegében a láthatatlan élteti, amiről a konkrét civilizációja mit sem tud. Az ember azért lesz szolga, mert biztonságra vágyik, hamis biztonságra. De miért keresi a biztonságot? Mert fél, szorong a holnap miatt. A holnapért való aggodalom, félelem a holnaptól azért van, mert az ember meg akarja menteni életét. Miért? Mert fél!!! Miért fél? Mert nem éli az ő, belső, igazi, láthatatlan életét. Tehát az ember azért lesz szolga, mert nem éli az ő igazi belső életét, a valóság teljességét, - a valóság teljességét önmagunkban éljük meg.

A biztonság keresésnek, van egy másik oldala, mely a személyiség mélyén van ugyan csak. Az élet kezdetén a biztonságot az anya jelenti, a személyiség feminin oldala. Személyiségfejlődésünk kezdetén azt éljük meg, utána folyamatosan el kell jutnunk, személyiségünk másik oldalához, a férfi princípiumhoz, és végül a kettőt kell egyesítenünk, hogy érett személyiségek legyünk. A nyugati civilizáció, a biztonságkeresés civilizációja: a biztonságot nyújtó állam szentsége, biztos, csalatkozhatatlan ismeretek, az egyházaknál, de csak ennek folyamánya, az egzakt tudomány, mindenben a biztosság, biztonságkeresés, vagyis az anya el nem engedése, infantilizmus, ez a nyugati kultúra. Az EU is nem más, mint anyai infantilizmus. A nemzet védők a nemzet biztonságáról beszélnek, és azt a tőkétől látják veszélyeztetve, pedig ez nem igaz, mert a saját infantilizmusuk veszélyezteti a nemzetet, mert a nemzetért való aggódásban, a puszta feminin jelleg ölt testet. A nacionalizmus a feminin nemzet, mely már elveszítette identitását, a maszkulin hiányában, tehát már a tőke, csak fizikailag veszélyezteti a nemzetet, nem szellemileg, mert a maszkulin hiányában már nem létezik a nemzet, a szellemi nemzet. A nacionalizmus, pusztán ideológiai nemzet, ami ideológia az csak feminin, mert csak tudati, és a puszta ráció feminin. A nacionalizmus, minőségileg nem különbözik semmit a tőkétől, mert nincsen közöttük minőségi különbség, mindkettő konkrét, racionális, feminin. Magyarországon, a nemzetiek ellentéte, a kozmopolita szocialistákkal, csak látszat ellentét, mert mindkettő azonos minőség, pusztán ideológia mely feminin.

Az emberiség, pontosabban nyugat fejlődés eszméje, nem egyéb, mint, minél nagyobb biztonságra törekvés, tehát megrekedés a femininben, az élet első szakaszában, szellemileg, nyugat fejlődés eszméje nem egyéb, mint degenerálódás, megrekedés a személyiség fejlődésében, hát akkor hol a fejlődés.

Az anyától csak látszatra elvált nyugati, mert nem adta fel biztonság igényét, az anyait, az anyai biztonság érzetét a konkréttal pótolja, mert az anyagi konkrét kelti azt az illúziót, a biztonság illúzióját, mit az anyától kapott.

A konkrét, a tények, a betű, mint konkrét, biztonsága feminin jellegű biztonság, mely az élet első szakaszát jelenti. A második szakaszban, amikor a férfi princípiumot akarjuk megélni, a kézzelfogható feminint el kell engednünk, minden külső garanciát, külső segítséget, a pusztába kell vonulnunk, hogy a teljes magunkra utaltságban váljunk férfivá, vagyis, hogy megéljük e bennünk lévő férfi princípiumot. Ez az utóbbi szimbóluma, Keresztelő szent János a pusztában,a ki a megvalósult érett férfi. Férfivá a pusztában lehet válni, minden garanciát, kultúrát mellőzve.

A nyugati kultúránk, a betű, a konkrét kultúrája, a tények kultúrája, az éretlen férfi kultúrája, ki nem járta meg a pusztát, ki a személyiség fejlődése során, megrekedt a személyiség fejlődés első szakaszánál, a feminin oldalánál a személyiségnek, és nem jutott el a maszkulin oldalhoz és a kettőt nem egyesítette, - erről van szó a Taoizmus, jin és jangjában, az ellentétek egyesítése a személyiségben, ez a nyugati kultúra betegsége, személyiség betegsége. A Transzcendenssel való kapcsolatra, vagyis a valóság teljességének megélésére, csak a személyiségének két pólusát egyesített személy képes. A valóságot, a láthatót és a láthatatlant akkor éljük meg, ha a személyiségünk mindkét oldalát megéljük, ha egyesítjük a személyiségünk mindkét oldalát.

De ennek a kultúrának a része a hatalom is, és a hatalom is, mint konkrét, a feminint képviseli, vagyis a hatalom embereiről is elmondhatjuk, bármilyen férfiasaknak tűnnek, hogy megrekedtek a személyiségük feminin oldalánál, tehát a személyiségfejlődés elején, és a férfiasságot jelentő férfi princípiumot nem érték el, személyiségük nem egész, mert nem egyesítették a két oldalt.

Na de lássuk, hogy kik azok, kik csipekről írnak, mint Hanter, vagy kik azok, akik leírják, mint Evola Orwel, mint egy jövőbeli vízióként, vagy jelenként a világhatalom trükkjeit, mivel lassan szolgaságba hajt. Sajnos az a fő probléma, hogy ők is a feminin kultúra, a férfiatlan kultúra részei. Amiket leírnak, csak a konkrét világában mozog, ami feminin, és nem a teljes valóság. Csak azt írják le,a mi konkrétan történik, vagyis csak a feminint írják le, a valóság egyik oldalát. Kifejezésmódjukat, ami nagyon lényeges, a feminin betűkultúra határozza meg, az járja át. Tehát az a gond, hogy őket is teljesen a feminin betűkultúra járja át, annak része, teljesen. Ha ők is ennek a részei, akkor nem különböznek tőle semmiben, ha nem különböznek hatékonyságuk nulla.

A puszta információ, a nyilvánosság, feminin, passzív, ezért nem visz előre semmiben. Sokan azt hiszik, hogy a nyilvánosság, a jól informáltság aktivál, nem, az ellenkezője igaz, feminin voltánál fogva passzivitásra ítél. A néhai tömegmegmozdulások nem mondanak ellen ennek, sőt a tömeg, passzív, feminin, bárhogy rombol, mert a tömeg személyiség feminin, biztonságérzetét a tömeg adja, a konkrét. A tömegszemélyiség, nem ment át a puszta egyedüllétén, nem érte el a személyiség maszkulin oldalát és nem egyesítette a femininnel, tehát nem vált érett személyiséggé.

A szélsőjobbos rombolások, épp a feminin oldalnál való megrekedés jelei, a tehetetlenség, ami passzivitás, rombolásai, - az igazi férfiasság alkotásban fejeződik ki.

Egy kicsit külön rátérek Evolára. Természetesen vannak, akik azt mondják, hogy de hát Evola alkímiáról szóló írásai, épp a személyiség kiteljesedéséről szólnak. Ennek ellene mond, hogy írásaival nem tudott kilépni a kultúrából, szerves része maradt, tehát annak, ami feminin. És itt jön be, és kap hangsúlyt az, hogy ki volt Keresztelő János. Az, aki vadmézen, sáskán élt, távol a kultúrától, aki kilépett a kultúrából is, az abszolút egyedül létben, a teljes magára utaltságban. Jézus azért volt hiteles, mert megélte a pusztát, ilyen szempontból Buddha is csak a lelki élet puszt a technikusa, az ajánlott légzés gyakorlataival, mert az nem egyéb, mint vallási kultúra. Tehát, a hatalomnak, nem azok az igazi ellenségeik, akik informálnak, hogy rejtetten mit tesz a hatalom, hanem a puszta érett férfija, mint Keresztelő János. Azok kik informálnak, hogy mit tesz a hatalom, rejtetten, csak ugyan úgy feminin minőségűek, mint a hatalom, ezért nem jelentenek veszélyt a hatalom számára, ezért nem veszély a nyilvánosság, a hatalom számára, mert azonos minőségűek. Veszély az, mi minőségben meghaladja, az igazi, kultúrából kilépett férfi,a ki minőségben meghaladta a feminin princípiumot, elérte a férfi princípiumot a személyiség teljességét. A veszélyt az jelenti a hatalom számára, ki kilépett a kultúrából és nem része annak, az érett férfi, aki megvalósította személyisége teljességét,a mi leginkább a kultúrán kívül lehetséges. Ezt a problémát mutatja be Keresztelő János története, a feminin hatalom, Szálomé, a puszta férfijában látta a hatalom ellenségét. A történetben szereplő nő, kifejezi a hatalom feminin voltát.

Akik jól informáltként leírják, mint Hanter, hogy mit tesz az hatalom az emberiség ellen, gyakorlatilag nem tesznek semmit, mert minőségben nem haladják meg a hatalmat, csak femininek maradnak. Számukra ez egy szerepszemélyiség,a mivel mások fő szeretnének kerülni, vagyis, ők is hatalmat szeretnének mások fölött gyakorolni, információikkal, úgy, hogy perverz módon élvezik, hogy mások csüngenek informáltságukon, ez is a hatalom gyakorlásának egy rafinált formája, az igazi hatalom is így működik, ami az információ szórást illeti, tehát az ilyenek semmiben nem különböznek a hatalomtól miről írnak.

A probléma, az igazi, nem az, hogy mikkel ver át a hatalom, hogy szolgaságba hajtson, hanem az igazi probléma az emberi személyiségben van, az, hogy az európai kultúra embere, meg van rekedve a femininben a személyiségfejlődés elején. Ez a kultúra beteg, a maga egészében. Ebből a kiút, nem a hatalom machinációiról való jól informáltság, hanem a feminin nyugati kultúra teljes megsemmisülése, eldobása és pusztába vonulás, mint a zsidók tették az Egyiptomból való szabadulás után.

A jól informáltak, arra irányítják a figyelmet, hogy kik és, hogyan gyakorolják a hatalmat, de ezzel meghamisítják, elterelik a figyelmet a mélyen fekvő problémáról, hogy beteg az európai ember lelke, ez az igazi probléma, nem az, hogy kik és hogyan gyakorolják a hatalmat.

Ha a keleti mitológiákat nézzük, nagyon mélyen kifejezi ezt az állapotot, az, hogy a keletiek szerint a Kali-yuga időszakát éljük, tehát a feminin uralmának időszakát, ezért szorul háttérbe minden, ami férfias. Azt hiszem, hogy az iszlám az egyedüli, mely a férfias ellenpólust jelenti a nyugati feminin kultúrával szemben. Kelet, már csak meditációs technikákat jelent, ami konkrét voltánál fogva feminin, ezért kedvelik nyugaton a keleti meditációs technikákat. Azt hiszem, hogy ezért éleződött ki a nyugat és az iszlám harca, mert a feminin és a maszkulin vívja harcát. Az iszlám az egyedüli garancia, hogy a világ nem süllyed el a femininben. Az iszlámban a férfi principium vívja harcát, hogy ne nyelje el a nyugati feminin. Ha a nyugat győz, akkor az emberiség degenerációja teljes lesz, a férfi princípium eltűnik a világból, és akkor tényleg megvalósul az emberiség szolgasága, mert már nem lesz mi útjában legyen, a feminin világhatalomnak. A nyugati feminin világhatalomnak, az útjában a férfi princípiumú iszlám van, - a képlet ugyan az, mint Keresztelő János esetében. És érdekes az is, hogy az iszlám a sivatag gyereke, ahol a férfi születik, a nyugati kultúra városi kultúra, a város feminin.

A világhatalomnak, egyedüli ellenszere, amint már írtam, nem a nyilvánosság adta információk, a hatalmat leleplező írások, hanem a férfi principium ellen állása a femininnek, - vagyis később, a megoldás az azzal való harmónia lenne. Az igazi probléma nem a hatalom gyakorlásának mikéntje, mert a nyilvánosság csak erről tud, hanem a feminin és a maszkulin viszonya az emberi személyiségben, - a szenzáció hajhászok, mint Hanter urunk a csipjeivel, erről az igazi problémáról tereli el a figyelmet. Nem a fizikai állapotunkra kell vigyáznunk, hanem a lelkünk személyiségünk állapotára. Természetesen, erre sokan azt mondják, hogy rengetek lelki könyv van,a mi segít. Azok nem érnek semmit, mert puszta kulturális termékek, mik femininek, mint a jóga is, például. A személyiségünk a pusztában válik éretté, ahol magunk mögött hagytunk minden vallási és egyéb kultúrát. Erről jut eszembe, megint Hanter, ki azt írta nekem, keletet dicsérve a nyugati katolicizmussal szemben, hogy kelet megmondja, konkrétan, hogy mit kell tenni de, ahogy ő írta, Róma nem. Ahol konkrétan megmondják, ott a feminin oldaladhoz kötnek, ahol azt akarják, hogy érett legyél, kikergetnek a pusztába, anélkül, hogy bármivel segítenének. Hanter urunk, ki a lelki életben azt dicséri, hogy megmondják mit kell tenni, konkrétan, az nem egyebet dicsér, mint a megrekedést a femininnél, amit a nyugati kultúra tesz. Mintha ezt jobban tudták volna a primitívek, mint a túlfejlett keleti és nyugati vallások, melyek, konkrét lelki útjaikkal a személyiség maszkulin oldalának a kárára fejlődtek. Vallási szempontból, nyugatnak és keletnek egy a válságproblémája, az elnőiesedés, - ebből a szempontból, még az iszlám tartja magát, és az ortodoxia, valamennyire, ha a misztikáját nézzük. Mert minél több segítséget kapsz, annál inkább a feminin oldalánál rekedsz meg a személyiségednek. Ilyen szempontból a jógát és a mestereket, visszafejlődésnek látom. Keresztelő Jánosnak nem volt mestere a pusztában. De miért ne legyen mestered és elégedj meg a pusztával? Hogy megtaláld a belső mestert, mer a külső mesterek, technikák attól vonnak el a belső Isten Logoszodtól. A pusztában te magad kommunikálsz, direktben önmagaddal. A lelki élet kommunikáció önmagunkkal, aminek hallgatás a vége, de hallgatni csak férfiként tudsz, nőként locsogsz.

De mik segíthetnek, mielőtt a pusztába mennél, a kommunikációban? Nem potyára nyúltam a zsidó mítoszokhoz, Keresztelő Jánoshoz, meg a zsidók pusztai vándorlásához. Platón írta már, hogy az ismeret átadásának legjobb eszköze, a mítosz. A nyilvánosság pedig csak információ. A mítoszok révén kommunikálunk tudattalanunkkal, lelkünkkel. Az információ révén csak elménkkel kommunikálunk, ezért van az, hogy az információ rejtve hagyja, figyelmen kívül hagyja az igazi problémákat, a lélek a személyiség problémáit. Azt írtam, hogy nem az az igazi probléma, hogy kik és miként gyakorolják a hatalmat, hanem az, ami az emberi személyiségben van, annak állapota, ezt pedig az információ képtelen kezelni, csak a mítosz az egyedüli gyógymód, és utána a puszta. Az igazi probléma, hogy csak információink vannak, és nincsenek mítoszaink, az egészséges személyiségnek mítoszai vannak, azzal kommunikál a tudattalanjával. Az információ emberét nem is érdekli a tudattalanja, neki csak tudata van, minek elég az információ, de épp ez által nagyon kiszolgáltatott, hogy nincsen semmilyen viszonya tudattalanjával. A puszta információ, a személyiség végzetes egyoldalúsága, mely nagyon alkalmassá teszi a manipulációra, mert mindent kívülről kap, másoktól ellenőrizve, szűrve, és ellenőrizhetetlen tudást kap, mellyel lelkében soha nem tud szervesen azonosulni, mert nincsen annak megfelelője lelkében, ezért az információ megfosztja identitásától,a kinek nincsen identitása, azon nem nehéz uralkodni, ez amai tömeg, melyet információkkal manipulálnak. Sajnos a nemzeti lét is puszta információ kérdése lett, és nem a nemzeti lélek belső szerves, képi része, ezért tudják, manapság, már csak puszta manipulációra használni. A nemzet mely nem éli lelkének élő képeit, és nem az adja identitását, csak tudata és annak információit, az már nem nemzet, hanem identitás nélküli tömeg.

Na de érdemes megvizsgálni, a feminin és maszkulin problémáját a magyarság esetében, vajon nem itt van elrejtve sorstragédiánk. A magyarság pusztai nemzet lévén, a személyiség maszkulin oldalával nagyon jó viszonyban volt. Bejött Európába, egy feminin kultúrába, az Anyaszentegyház kebelébe, elveszítette kapcsolatát a személyiség maszkulin oldalával, és mivel a magyar személyiség, egyoldalúan feminin lett, mint a nyugati kultúra, a magyarság elveszítette identitását. Az identitás elveszítésével, a magyarság elveszítette vitalitását, mert ahol a két princípiumot nem egyesítik, vagyis a femininél megrekednek ott a vitalitással is gondok vannak. A magyarság igazi problémája, ugyan úgy, mint az európai ember problémája a személyiségben rejlik, és a probléma megoldásának a kulcsa is ott van, és nem valamilyen meditációs technikában, vagy kulturális, gazdasági, vallási, nemzeti reformban, mert a reformok nem oldanak meg semmit, hanem csak az emberi személyiség, mely levet minden kultúrát, és kimegy a pusztába meghallani önön hangját, mert már mester fülsiketítően sok van.

Az írást, hogy ne bonyolítsam azért beszélek csak a férfiról. A férfi princípiummal való találkozás nélkül, a feminin és maszkulin egyesítése nélkül nincsen emberi és nemzeti identitás sem. A nemzeti identitás a személyiség teljességéhez kötött, és ezért szoktam mondani, hogy a tömegszerű szélsőjobbnak semmi köze a nemzethez, mert csak informáltak arról, hogy magyarok, de mivel csak informáltak, a feminint képviseli, nem a személyiség teljességét, ami a nemzeti identitás alapja.

Hanter úgy érzi titokról lebbenti fel a fátylat, amikor az oltásokba rejtett csipekről ír, és közben nem veszi észre, hogy az igazi titokról nem lebbentette fel a fátylat önmagáról, holott ez lenne az igaz, passzív ellenállás a világ uraival szemben, visszavonulni, oda, a lélek birodalmába, ahol a lélekben erőseket nem éri el a hatalom. A világ urait fizikailag nem lehet már legyőzni, csak a lélekben, épp ott ahol a legnagyobb kárt tették.

Itt érdekességként említem meg, hogy a demokrácia kulcsfigurája, a bankár, tipikus megtestesítője, a femininben megrekedt éretlen személyiségnek.

Végül is azt mondhatom, hogy megoldást nem hozhat, egy olyan puszta információs világ, mely a beteg kultúra szerves része. A megoldás nem az információ, hanem épp az ellentéte, a betű halála, a puszt a csendje hozza, ahol megszületik az a férfi, próféta, az új Keresztelő János, ki méltó ellenfele lehet a feminin hatalomnak. Valami többnek kell születnie, de azt hiszem, hogy a hatalommal a mulandóság fog végezni, és az után jövő pusztai időszakban, születik meg a férfi.

A pusztában, létrejön a kommunikáció az elme és a tudattalan között, ami az európai embernél hiányzik, de ez csak úgy lehetséges, ha az elme maga mögött hagy minden kultúrát, információt. A puszta a kommunikáció helye önmagunkkal. Az információ révén, az elme csak önmagával kommunikál, mint egy ördögi körként, mellőzve személyisége belső központját. Az igazi probléma nem az, hogy mit tesznek a világ urai, hanem az, hogy az elme nem kommunikál a tudattalannal. A világ urai csak erre építenek. De mivel ők sem kommunikálnak önmagukkal, meg van a veszélye, hogy démonokká lesznek, és a hatalom csúcsán lévő démonok démonizálni fogják a tömegeke is.

A pusztában lehet találkozni, a nihil, a megsemmisülés érzésével, mely minden konkrét, feminin biztonságérzettől megfoszt, ha ezen kész vagy átmenni, azon, amit Jézus úgy fejezett ki, hogy Uram Uram miért hagytál el engem, akkor megtalálod a személyiséged maszkulin oldalát, de személyiséged, eredeti, kultúrán túli központját. Kultúránk igazi problémáit, nem azok látják, mint Evola, kik a kultúra szerves részeként filozofálnak, a kultúra problémáiról és a hatalomról, hanem azok, kik személyiségük kultúrán túli központját megtalálták, kik a pusztából, kívülről látják a kultúrát. A hatalom ellenfelei csak azok lehetnek, kik a kultúrán túli személyiség központot megtalálták, és ez által kiléptek a kultúrából. Vagy ezek képesek bölcsen szemlélni, a szenzáció hajhászokat figyelembe sem venni riogatásaikkal, hogy, hogy múlik el minden hatalom.

A hatalom ellenfele, nem az informatív felvilágosító, a hatalom rejtett ténykedéseiről, hanem a kommunikáló, az önmagával kommunikáló, önmaga belső mélységeivel kommunikáló, és azon keresztül az Istennel kommunikáló, és az Istenen túli, Láthatatlan mélységeket hallgató.

A hatalom, az ilyen emberrel szemben gyenge, ez a próféta, kit a hatalom nem szeret. Nem szereti, mert a próféta ismeri azt, mit a hatalom nem ismer, a lélek mélységeit. A hatalom fél, de csak látszatra azoktól, kiket elnyom, ellenőriz, a hatalom saját ismeretlen, ellenőrizhetetlen mélységeitől fél, tudattalanul.

A feminin kultúra része a hatalom és az általa uralt tömegek, ezért mindkettőben közös a tudattalantól való elfordulás, közös bennük a tudattalantól való rettegés, a neki való kiszolgáltatottság. Így a tömeg és a hatalom minőségileg azonos. A forradalmak, a tudattalan robbanásai, pusztán, - ezt nem zárja ki, hogy erre vannak, akik tudatosan rájátszanak – és nem jelentenek, a lélek, a szellem szintjén magasabb minőséget, és ezért van az, hogy általában csak egy újabb totalitarizmus kezdetei. A feminin mindig uralom.

Az ideológia feminin, mivel a puszta konkrétra, a rációra, ami feminin, arra épül. Magyarországon a nemzeti és nemzetietlen szoci, csak látszat ellentét, mert mindkettő pusztán csak ideológia szintű, nincsen közöttük minőségi különbség. A nemzeti nemzetbiztonságról prédikál, vagyis a feminin biztonságról, pedig a nemzet azért nincsen biztonságban, mert a nemzet, a nemzetiek megrekedtek a femininél, tehát az emberi identitásnélküliségnél, ami a nemzeti identitás hiányát is jelenti. Az igazi probléma a valós nemzeti identitás hiánya, és nem az, hogy ki a nemzeti, és ki nem. A nemzeti és nemzetietlen vita azért is alaptalan, mert a belső emberi identitásra, a totális, megvalósult emberre épülő nemzeti identitást nem képviseli senki Magyarországon, de Európában sem, a nyugati kultúra ezt nem ismeri. A Jobbik léte azért alaptalan, mert lényegében nincsen nemzet ma Magyarországon, a magyarság már csak egy identitás nélküli tömeg. Aki ma nemzetről beszél az elköveti azt a hibát, hogy olyanról beszél mi nincsen és ezzel becsapja a nemzetnek becézett tömeget, melynek nem azt kell mondani, hogy valamit elveszített, amit vissza kellene szerezni. De sajnos a politikum azt a feminint képviseli, mivel ideológia, mely megfoszt az identitástól, az emberitől és így a nemzetitől. A nemzetiek egy olyanról beszélnek, ami nincsen, ezzel átverik a nemzetet.

A nyugati kultúra, a kívülről vezetett ember kultúrája, ahol megmondják, a papok, most már a guruk is, politikusok, tudósok, hogy mit kell hinni, tudni, és tenni, ezt mind a puszta információ révén teszik. A puszta embere, a belülről vezérelt ember, akinél a lélek képei kommunikálnak elméjével, ami van az elméjében, az megfelel, annak, ami a lelkében van, mert lelkéből származik lelkének üzenete, a belső mester-é. A puszta embere, az kit belülről tanítanak, maga az Úr vezeti, ezért próféta.

A kívülről vezérelt ember nem kommunikál belsejével, lelkével, mert nem is tud arról, de tudatának tartalmai, az információ nem is alkalmas arra, mert az információnak nincsen megfelelője a lélekben. Az információ embere, mint egy ördögi körként, csak saját elméjével, elméjében kommunikál, amiből nincsen kiút. Valami olyasmi, amikor a macska saját farkát kergeti.

Az igazi kultúrának, a lélek képeire kellene épülnie, mert akkor a kultúra betölteni az ő igazi szerepét, a kapcsolatteremtő szerepet a tudat és a lélek között. A nyugati információ kultúra, csak az elme kultúrája, mely nem képes erre, a fenti okok miatt, sőt rövidzárlatot teremt a tudat és a lélek között.

Csak a lélek képeire épülő kultúra képes emberi és nemzeti identitást adni, amely közvetít, az elme és a szív között. Ez a kultúra képes csak közösséget teremteni, mert az igazi közösség belső képekre és mintákra épül, azoknak megélésére. Nemzet ott van, ahol közösség van, ahol a közösségben élők a lélek képei. Ilyen szempontból a magyarság nem létezik nemzetként, hanem csak puszta tömeg, melynek nincsen identitása. A magyarság számára, már csak puszta információ, hogy magyar, kultúrája, mítoszai, ázsiaisága, meg egyebek, és nem a lélek képei révén megélt identitás.

Nevetséges, amikor egyesek a világhálón, hozzászólásokban kioktatnak a helyes nemzet ismeretről, a magyarság állítólagos szellemi nagyságáról, de ezt hozzászólásban, mint egy információt, egyedül helyes információt közvetítik. De nem egy puszta információról van szó, amihez a lélek mély rétegeinek semmiköze? Vagyis van, de olyan módon teszik, ha a magyarság mítoszairól beszélnek, hogy csak puszta információ marad, és épp azt a szerepet nem töltik be, közleményükkel, hogy a nemzeti mítosznak köze legyen a lélek mitikus rétegéhez. De kérdem én azt, hogy az egyedül igaz ismeret, amiről az engem kioktató nagy magyarok mesélnek, a biztos ismeret, nem feminin, nem megrekedés a femininnél? Szerintem a nemzet önismeretét a lélekre kell bízni, mert csak a lélek ismeri az ő tartalmait, de ezt a puszta csendjében kell tenni, mert a nemzet mítoszait nem elég információ ként kommunikálni a világhálón, hanem a puszta csendjében meg kell eleveníteni a a nemzeti lélek mitikus rétegeit, hogy legyen egy olyan kultúrája, mely betölti a közvetítő szerepet a szív és az elme között.

Ameddig a nemzeti is csak a feminint testesíti meg, és nem egy lelkileg, belső identitásban többet, addig álprobléma a nemzeti és a nagy tőke szembeállítása. A nagytőke és az állam ellentéte, a nemzet állam ellentéte, csak álprobléma, mert femininek mindannyian, minőségük egy. Valamit nem lehet azonos minőségűvel legyőzni, csak magasabbal. Valaki erre azt mondja de a tőke legyőzte a nemzet államokat, mondjuk, tehát azonos minőség győzött, az azonos felett. Ez nem igazi győzelem, mert minőségi változás nincsen, csak külső formai. Ma világ a formák játéka, harca, amelyek mögött nincsen igazi változás, sé a látszatra ellentétes formák mögött, azonos tartalmak vannak.

Magyarországon vita tárgya a nemzeti lét, de azon vitatkoznak, mi nem megélt valóság, és ez az igazi probléma és nem a két tábor vitája. Az igazi belső nemzeti identitással nem törődik senki, mert az nehéz feladat, a pusztában alá kell merülni a lélek mélységeibe, szembesülni az árnyékkal, ami elől menekül mindenki, de aki ezt megteszi az az igazi magyar és szellemi ember nem az aki acsarkodik névtelenül a a világhálón. Szellemi emberé lelkünk mélységeinek megjárása tesz és nem a könyvek, sőt a könyvek eldobása tesz igazi szellemi emberré. Aki megjárja a lélek mélységeit, az nem ócsárolja, a rivális népet a románokat, hogy nem is nemzet, mint Hanter teszi, hanem nagyon alázatos lesz, mert tudja a lelki kaland révén, hogy a lélek mélységeiben azonosak vagyunk, a románokkal is.

Na de már ha Hanterre tértem ki, érdemes megemlítenem, hogy azok az információk, amiket Ausztriában kapott, azon a bizonyos előadáson, az oltásról, és a benne lévő csipről, puszta információk, amik gyakorlatilag az ő személyének a kívülről való vezéreltségét teremtik meg, ő is csak úgy kapta, hallotta mástól, és nem belülről van. A különös az, hogy egy keletet propagáló, hogy tud puszta információ közvetítővé zülleni, identitás nélküli kultur emberré. És honnan tudom, hogy az információ embere, úgy igazán, és nem a lélek-é? Már régebb az hazudta, hogy 55000 kötetet olvasott. Aki ilyen hazugsággal akar kitűnni, ilyen nagy információ mennyiség elolvasásával, az az információ rabja, és közben súlyos identitás problémái is vanank, mert nagyobbnak akar tűnni, mint aki, - azért hazudik.

Végül is a pusztában a próféta születik meg, a férfi, aki lemerült lelkének mélységeibe, maga mögött hagyva a kultúrát, ami már halott, hogy felszínre hozzon egy újat mely új identitást ad a nemzetnek.

Jézus, beoltatná-e magát, H1N1 ellen? A fentiek alapján mindenki döntse el maga.

Mit tesznek a bölcsek? Elvonulnak a pusztába, és a mulandóság malmaira bízzák a világ urait.

Nagy Attila Puli

Nemzeti létünk alapja, lelkünk képei, melyeknek létük önmagukban van, nem valami megmaradási akarat tartja fenn, - akarni, szellemi, lelki szempontból a nemzeti megmaradást, nonszensz.

A nemzeti lét nem szabad akart legyen, hanem közvetlenül adott, - a megmaradási beszédek elég görcsösek, akarnokok.

A nemzetért szűzmáriázó magyarok és székelyek, a mulandóság bölcsessége szempontjából, ez minden bölcsesség kezdete, elég nevetséges figurák, a végtelen időben és térben, nem fontos esemény sem a székelység, sem a magyarság léte. Az igazi nemzeti létet, csak a mulandóságon elmélkedve lehet megélni, mert a lélek képei, ekkor jutnak szóhoz a legkönnyebben, ami a nemzeti identitás alapjai.

Én azt mondom, hogy éld meg emberi mivoltod teljességét, látható és láthatatlan mivoltában, és akkor ezzel egyben megélted magyarságodat is, lelked képeiben, - és akkor nem kell bősz nemzeti megmaradási prédikációkat tartani, és másokat sem kell gyűlölni, saját nemzeti mulasztásainkért, hibáinkért.

A görcsös nemzeti megmaradási törekvés, az akarnok, azt hiszem Jézus mondásában érhető szellemileg tetten, márpedig abban, hogy aki meg akarja menteni életét az elveszíti... A nemzeti megmaradási törekvések hibája, a nacionalizmusok hibája, hogy nemzeti én-féltések, aki pedig meg akarja menteni a nemzet életét, az elveszíti, - ez a Jézusi mondás a nemzetre is érvényes. A nacionalista én-féltések, a nemzetet, az igazi belső szellemi élettől fosztja meg, az igazi szellemi, lelki identitástól. Amikor az életet féltik akkor a külső ént féltik, és közben elveszítik a belső, az igazi életet. A nacionalisták, a nemzet, külső, pusztán csak kulturális énjét féltve, elveszítik a nemzet belső, szellemi énjét, a nemzet belső, igazi szellemi életét.

A székely autonómiáról csak annyit, hogy egy közösség akkor autonóm, ha megmaradásához, minél kevesebb külső eszközt igényel, - a székely autonómia törekvés ennek az ellentéte. A zsidóknak, a romai uralom idején, elégséges volt, a megmaradáshoz, a Tóráról beszélni, ezt írták elő rabbijaik. Igazi minimális eszköz volt, és szellemi, tanulhatnánk tőlük, erre biztatott Kodály is, de erre vagyunk a legkevésbé képesek. De a zsidók erre voltak képesek, az önreformra, a sorskorrekcióra, mert  a tanulás reform is. Vagyis a zsidó az önsors alakítás, a sorskorrekció népe volt, és az, ami tanulásnak nevezünk a történelemből. A magyar az önsorsrontásé, miből máig nem tanult, de a történelemből sem tudott tanulni, meg a sorsát sem tudta korrigálni.

Nagy Attila (Puli)

Abban majdnem minden misztika megegyezik, hogy az elme szétszór, - hozzáteszem, hogy a belső éntől elszakadt elme. Sokan azt hiszik, hogy a misztikus kevesek dolga az elme harmóniája, - melyet a belső én harmonizál a csendben, létrehozván közte és az elme közötti harmóniát. És azok a sokak nem gondolják, hogy a mindennapokban fellelhető diszharmóniák, visszásságok az elme diszharmóniájának a következményei, - amely elszakadt központjától a belső énttől. De a sokak nem tudják, hogy az elme nem képes önmagát megregulázni, mert központja nem önmagában van, hanem a belső énben. Nem tudják, hogy az elmének nincsen önálló autonómiája, csak a belső énnel való harmonikus kapcsolat révén autonóm, - csak a belső én, a belső központunk autonóm, abban hordunk minden autonóm szabályt, nem elménkben.

A székely autonómia törekvések inkább megosztják a székelyeket, vagyis pontosabban, azokat kik közvetlenül azzal foglalkoznak, mert az átlag székely azzal van elfoglalva, hogy mit eszik holnap és nem az autonómiával, - az autonómiával akkor foglalkozik, amikor az autonómiások ünnepélyesen megkérdik, hogy kell-e, hát persze rávágja, hogy igen, mert az nem kerül semmibe.

Az Székely Nemzeti Tanács gyergyócsomafalvi gyűlése, az autonómiáról veszekedésbe, és azon keresztül eredménytelenségbe fulladt. Az autonómiázás, az arra érdemesek, vagy pusztán önjelöltek, energiáit szétforgácsolja. Az autonómiázás, inkább megosztja a székelyeket, mint egyesíti egy cél érdekében, szétforgácsolja az energiákat.

Ami szétszórt, annak nincsen autonómiája. Egy autonómiához vezető törekvésnek, föltétlen autonómnak kell lennie: autonómiát csak autonómiával lehet létrehozni. A szétszórt törekvés nem autonóm, tehát autonómiát sem eredményezhet.

Mi tesz autonómmá egy törekvést? Egy autonóm mag a törekvésben. Autonómiája az emberi önvalónak van és a benne lévő törvényeknek. A Láthatatlanban egyesült autonóm önvalók adják egy törekvés autonóm magját.

Autonómiája, csak a megvalósult embernek van, ki megtalálta önön központját önvalóját. Az ilyen embernek nem szétszórt az elméje, mert önön autonóm központjára irányul, az egy központ adja neki a harmóniát, fokuszálja.

A Székelyföldi autonómia törekvés azért vezet szétszórtsághoz megosztottsághoz, mert csak az elme szintjén történik, ami szétszór, és nem a megvalósult autonóm emberek szintjén.

Egy igaz autonómia törekvésnek a misztika szintjén kell kezdődnie, az önmaga belső autonómiáját megtalált emberrel, - autonóm közösséggé csak autonóm emberel lehetnek.

Az embert autonómmá az is teszi, hogy önaktív törvényeket hordoz önvalójában, amit nem kell úgymond megvalósítani, hanem megvalósulnak maguktól, mint egy belülről kényszerítve az embert megvalósításukra, betartásukra. Egy közösség autonómiáját nem az elme szintjén, a szétszórt elme szintjén létrehozott, kívülről a közösséghez hozzáadott törvények adják. Sokan azt hiszik, tévesen, hogy az önálló elme törvényalkotási képessége a közösségi autonómia alapja. Az elme, minek nincsen autonómiája, nem alkothat autonóm törvényeket. Csak az autonóm, ami eleve adott, önaktív természeténél fogva, és ezek nem egyebek, mint az önvalónkban hordott törvények.

Autonómiát az embernek, a közösségnek, csak olyan törvények adnak, mik maguk is autonómok, ön-aktívak és nem az ember által, mesterségesen, a puszta elme révén, létrehozottak. Az ember, a közösség, nem akkor autonóm, ha törvényeket alkot az elme szintjén, hanem ha engedelmeskedik az önmagában hordott belső törvényeknek.

Az elme szintjén létrehozott törvények, csak akaratlagos erőfeszítés révén működnek és nem a törvény, belső, önmagát megvalósító autonómiája révén. Az elme törvényei nem képesek önmagukat megvalósítani, ezért nem autonómok. A magunkban hordott törvényeknek az önmegvalósító képesség adja autonómiáját., saját dinamizmusuk, saját energia készletük van. Az ember belső törvényi önmagukat mozgatják, saját belső energiáikkal, tehát a törvény mozgatója belül van magában, attól autonóm. De a puszta elme konstruálta törvénynek nincsen belső mozgatója, belső energia készlete, a mozgatót kívülről kell hozzáadni, ezért nem autonóm az emberi elme alkotta törvény.

Az emberi elme, mely elszakadt belső központjától, az külsővé lesz, mert a külvilág határozza meg nem a belső központ, az önvaló, nem annak törvényei. Ez által veszíti el az elme az autonómiáját, hogy kívülről meghatározottá lesz és nem belülről, - minden ami autonóm az belülről meghatározott, magában hordja törvényeit. Az ember attól autonóm, hogy magában hordja törvényeit és azoknak engedelmeskedik, - “szívükbe írom törvényeimet”, írja az Ószövetség.

A pusztán külsővé lett elme, melynek már nincsenek belső törvényei, mik meghatározzák belülről, elveszíti autonómiáját és csak olyan dolgokra képes, amiknek maguknak sincsen, belső autonómiájuk. Az autonómiáját elveszített elme, ami külső, csak külsőként ad hozzá az emberhez, közösséghez törvényeket, melyek már csak pusztán kívülről határozzák meg az embert és a közösséget, - ami meg kívülről meghatározott az nem autonóm, csak ami belülről, önaktív törvények révén.

Az elme szintjén megkonstruált székely autonómia, mint kívülről hozzáadott a közösséghez, az csak az autonómia illúziója, mert nem belülről határoz meg és nem belülről mozgat. A közösség autonómiájának alapja, hogy a tagjai a bennük lévő törvények által belülről vannak mozgatva, - nem külső parancsra. A közösség akkor autonóm, ha a belső kohézió határozza meg, belső kohézió ott van, ahol a közösség tagjai megtalálták belső központjukat, tehát egyénileg is meg van belső kohéziójuk.

Sajnos nem gondolja senki az autonómiázók közül, hogy az elmék szétszórtsága, amiről a misztikák írnak, miatt van a sok egyet nem értés az autonómisták között. És, azt sem tudják, hogy az önmaga belső központját megtalált ember az autonóm ember, mely nélkül nincsen közösségi autonómia. Autonóm közösségnek csak autonóm emberek lehetnek az építő kövei.

A puszta elmék, a puszta elme szintjén nincsen konszenzus, - a szétszórt nem tudja megérteni magát a szétszórttal. A belülről meghatározottak egyet értenek, mert erre a belső törvények azonossága teszi képessé, - és az, hogy az önmaguk központját megtalált emberek, a Láthatatlanban egyesülnek. Az embereket nem a konkrét egyesíti, úgy igazán, hanem az, ami azon túl van, a személyiség azon része, mely már a Láthatatlan birodalmában van. A kézzelfogható elválaszt, de Láthatatlan egyesít. Az önvalóját megtalált ember együtt él személyiségének azon részével mely a láthatatlan birodalmához tartozik, mely apofatikus, kifejezhetetlen, végtelen, abszolút.

Autonómia tanácsok születnek, egyik a másik után, úgymond kidolgozzák, egyeztetik az autonómia elképzeléseket, - de nem gondolják, hogy ezt az emberről alkotott helyes kép, az emberi személyiség ősmintája nélkül teszik. Az embernek az önmagáról alkotott képe nem valami helyesen kigondolt kép, helyességét nem a kigondolás precizitásától kapja, hanem az ősmintának való megfelelésétől melyet a lelkünkben hordunk, - ezek az önvalónk szimbólumai, mint Jézus, ki önvalószimbólumként valóság a lelkünkben, ő a teljes ember szimbóluma.

Az emberi teljesség szimbólumokat mellőzve, amik az ember önmagáról alkotott egyedül helyes képe, amit lényegében nem ő alkot meg, hanem belülről adott, közvetlenül, a kollektív tudattalanból, közvetlenül, nem lehet közösséget autonóm közösséget építeni. Az emberi tejességszimbólumoknak önálló létük van az emberi lélekben, autonómok, az autonóm ember szimbólumai, - ezt mellőzve nem lehet organikusan autonóm, belülről létező közösséget elképzelni, mely belülről autonóm. Csak az a közösség autonóm, mely belülről autonóm és nem külső intézményei révén, a kívülről hozzáadott révén.

Az emberi teljességszimbólumokat, mint Buddha, Jézus vallásos élményként éli meg az ember, aminek megéléséhez tévedés, hogy rítusok, technikák, vagy vallásos intézmények kellenek, sőt azok inkább akadályok. Az autonóm ember vallási élményként jön lére, vallási élményként találod meg önvalódat, az emberi teljesség szimbólum megélése révén. Az autonóm ember vallási élményként jön létre, tehát azt mondhatjuk, hogy ha az autonóm ember, a közösségi autonómia lapja vallásos élményként jön létre, akkor az autonómia-törekvés mélyen vallási törekvés vagy annak kellene lennie, - és messze nem politika. Ilyen szempontból a politikai autonómia törekvés csak illúzió.

A belső embert, az emberi teljességet, annak belső képét, a nyugati kultúrában Jézus, de az Ős-Táltos is lehet egy szimbólum, kevesen élik meg ezeket a képeket magas szinten, kevesen valósítják meg az ember autonómiáját, mit ezek a képek jelölnek, magas szinten, kellő mélységben és intenzitással. De azok a kevesek, akik megélték, a közösség vezetői voltak hajdanán, tehát az ily módon autonóm személyiség volt hivatott a közösség szellemi és politikai irányítására, - ez baj, ha a politikai és szellemi vezetés szétválik, korunk tragédiája, hogy ez szétvált.

Az emberi személyiség ősmintáját ha nézzük, az elme nem kér autonómiát, hanem az egész ember szerves része. Akik úgy érzik, hogy hivatottak a székely autonómiáért küzdeni, azok csak a szanaszét kószáló elméjükben élnek, nélkülözve a belső emberi teljesség megélését. Ezek, szellemi értelemben nem autonóm személyiségek. Nem élik meg belső emberi autonómiájukat, hogy a közösség igazi autonóm szellemi vezetői legyenek. Nem tudtak szellemileg felnőni oda, hogy a közösség prófétái legyenek, - mert a próféta az, aki szellemi szinten, lelki szinten, magasan autonóm személyiség, és ez által hivatott a közösség vezetésére.

Az autonómia törekvés azért lett, már-már közröhejjé és nem közérdekké, mert kicsinyes, csak a puszta elméjükkel okoskodók irányítják, és ezért fullad veszekedésekbe, melyek meddővé teszik. Ez a törekvés az autonóm vezető személyeket, a karizmatikusan autonóm személyeket nélkülözi, ezért fullad meddő vitákba. Mivel már az autonóm személyiség ősképei nem mondanak semmit, azt hiszik sokan, hogy a szókimondó, mint Tőkés, vagy az arrogánsan nagyszájú és szókimondó, Szász Jenő autonóm személyiségek, - nem azok, Tőkést még a temesvári tette sem tette az, mutatja kicsinyes szereplése. Ma az igazi autonóm személyiség helyét átvette a kiabáló, látszatautonóm.

A zsidóknál a próféta nagysága abban állt, hogy képes volt rávilágítani, a problémák szellemi gyökerére, ebben állt látásának autonómiája, hogy szellemileg, lelkileg látta azon mélységeket, ahol a problémák rejtőztek, a felszín mögé látott, a nép lelkébe látott, ott látta minden külső probléma okát. A ma nagy-magyarjai, Tőkés, Orbán, Morvai, Vona, azért nem a nemzet igazi vezetői, nem próféták, mert csak a felszínen probléma látók, ők csak problémákat látnak, miket gyakorlatiasan meg kell oldani, külső megoldásokkal, de a nemzet lelkével nem tudnak kommunikálni, nem látják, hogy a bajok gyökere ott van, amit pusztán politikai, intézményes megoldások nem gyógyítanak.

Mire figyelmeztettek a zsidó próféták? Arra, hogy a nép bálvány imádó lett, hogy fontosabbá lett a külső ritus, a külső tárgy, mint a lélek, - tehát a nép a külsőnek, a külső formának, a külső anyaginak hódol, elveszítvén ezzel a lelkével, a belső autonóm meberi központtal való kapcsolatot. A próféták, mindig ara figyelmeztettek, hogy a megtartó a belső, a lélek, a szellem, az Úr, nem a külső cselekmény, nem abban kell bízni, hanem a belsőben.

A próféta, ha a nép elszakadt lelkének belső képeitől, vallásosságának belső, képi alapjától, azok megélésétől és a külső tárgyba fordult, a próféta megpróbálta visszavezetni a népet az ő belső képeinek megéléséhez, mert a próféták azt látták a nép igazi megtartójának, ami belül van és nem a külső tárgyit.

A jungi pszichológia nyelvén, a próféta szerepe az volt, hogy a népet visszavezesse, ha nép elszakadt a nemzet kollektív tudattalanjától. Az elszakadás abban állt, ha a nép nem élte meg közvetlenül lelkének képeit, hanem tekintetét külső valóságokra fordította és megfeledkezett lelkének képeitől.

A próféta szerepe az volt, hogy ápolja a kapcsolatot a nemzeti kollektív tudattalan és a nemzet tudata között, hogy ne feledkezzen meg a nép a lelkének képeiről.

A nemzeti egység forrása, nem valamilyen racionális konszenzus, hanem a nemzet tagjainak kapcsolata a nemzet kollektív tudattalanjával, annak képeivel, a tudatba emelés révén a tudattalanból.

A nemzetet a kollektív tudattalanja tartja egybe. De a nemzeti energiák forrása is, a nemzet megtartói ezen energiák és nem az intézmények. A kollektív tudattalan képei, megélésük révén, hatalmas energia mennyiségeket hordoznak magukba, mik a nemzeti vitalitás forrásai. Itt meg kell jegyeznem, hogy a meg nem élt képek, jogukat követelve, hatalmas pusztító energiákká is válhatnak, - egy nemzet nem hanyagolhatja el büntetlenül lelkének képei megélését, ez meg vallási élmény.

A nemzet melynek tudata elszakadt tudattalanjától és annak képeitől, annak a nemzetnek a prófétája biztosítja a kapcsolatot a tudat és tudattalan között, az próbálja újra visszavezetni a nép tudatát tudattalanjához. A tragédia az, amikor a nemzetnek nincsenek ilyen prófétái, - az a nemzet elveszett. A magyarság ebben a helyzetben van. A jobbikos acsarkodók, a megmondó Tőkés ere nem képesek, - a nemzet élete ezen áll vagy bukik, nem a külső szervezésen, hogy van-e nagytőke az országban vagy nincsen, vagy van-e autonómia vagy nincsen.

A nemzet belülről meghatározója, autonóm törvényeinek tárháza a nemzet kollektív tudattalanja, - ez a belülről való meghatározottság teszi autonómmá a nemzetet. Saját autonóm energia készlete, mi mozgatja megvalósulás felé, autonóm módon csak a tudattalan törvényeinek van, - ettől autonóm törvények a tudattalan törvényei.

A nemzet tudata, ha kapcsolatban van tudattalanjával, akkor az a nemzet tudatának egységet biztosít és nem szóródik szét a nép; a nemzet tudata, ha elszakad tudattalanjától a nemzet tudata szétszóródik, és így a nemzet is szétszóródik. A nemzet autonómiájának alapja nem az intézményei, hanem kollektív tudattalanjának élő volta, tudatának élő kapcsolata kollektív tudattalanjával. A nemzet tudatának, magában nincsen autonómiája, ezért hamis a nemzeti öntudat kifejezés, hanem csak a tudattalannak egyesült tudatnak, vagyis a tudattalan autonómiájára helyezkedő tudatnak, mely tudatosította mélységeinek tartalmait, - leereszkedett a mélységekbe, felhozta, és felvitte az egekbe megszentelni, hogy megszentelve lehozza a földre megtartó szentségként.

Nem csoda, hogy a székelyföldi autonómia törekvés még nagyobb megosztottsághoz, szétszórtsághoz vezet, az energiák szétforgácsolásához, így lassana székelység pusztulásához, épp a helytelen autonómiázás következtében, mert alapvető dolgokat nélkülöz, ami egy nemzet életét illeti.

A zsidó próféták a külső vallási intézmény túlértékelésében, és a lélek elhanyagolásában látták a nemzet vesztét. Most az autonómiázás révén épp az történik mit elítéltek a próféták, az intézmény megtartó erejének túlértékelése, a nemzeti kollektív tudattalannal való kapcsolat kárá, épp azoknak a megtartó energiáknak a kárára melyek, belülről, szerves módon tartják meg a nemzetet. Tévesen, az autonómiások abban látják az autonómiát, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, ami autonóm módon nem belülről megtartó, hanem csak kívülről hozzáadott, mint a területi autonómia intézményei. Ahelyett, hogy összekapcsolnák a nemzet tudatát kollektív tudattalanjával, befele fordítanák a nemzet tekintetét, önmaga lelke felé, hogy a nemzet tudata felfedezze önmaga lelkének megtartó képeit, a nemzet tekintetét kifele fordítják, egy mesterséges, pusztán csak egy kívülről meghatározó autonómi és annak intézményei felé. Épp amivel meg akarják menteni a nemzetet, épp amivel védelmére kelnek, épp azzal vágják el lelkének vitális energiáitól.

Egy nemzet akkor veszíti el identitását, amikor elfordul tudata, saját kollektív tudattalanjától, önön lelkétől, tekintete kifele fordul, - az autonómiázás nem más, mint a nemzet java ürügyén elfordítania nemzet tekintetét, a külső intézmények felé, önmaga lelkétől, önmaga lelkének képeitől, mely energiái, és identitása forrása. A politikai nemzet mentők, mint a Jobbik, Tőkés azért károsak, mert beszédjükkel a nemzet tudatát még jobban kifele fordítják, el lelkének képeitől, el a kollektív nemzeti tudattalantól, mely az igazi megtartó, és mely igazán autonóm a tudattal együtt.

Az autonómia törekvés fő problémája, hogy az autonómiát, kizárólagosan, csak az intézményekben látja, és nem a lélek ténylegesen autonóm törvényiben, mint alapban, - amire esetleg épülnének az intézmények. Az autonómiát abban látja, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, hanem csak kívülről, ami nem autonóm, - a külső hozzáadás soha nem autonóm.

Az autonómiások nem látják, mit Jung látott, hogy az európai ember válsága vallási válság, - ami azt jelenti, hogy megfeledkezett önön lelkéről, lelke tartalmainak közvetlen megéléséről, és azon keresztül a a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolatról. Válságunk oka, hogy nem tudjuk, hogy az embernek identitást, és ezen keresztül a nemzetnek, a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolat ad, az tart meg az tart egybe, az a tényleges emberi autonómia forrása, mert igazi autonómiája a Transzcendensnek van, - ha önmagunkat is annak éljük meg, Transzcendens végső valóságnak, akkor vagyunk autonómok és van emberi és nemzeti identitásunk. Az autonómia élményünk alapja, hogy lényegünket végső valóságnak éljük meg, mert autonómiája csak a végső valóságnak van. Az autonómiások nem látják, kik csak intézményekben gondolkodnak, hogy az autonómia vallási kérdés, nem intézményes, - és a nemzeti megmaradás problémája is nem jogi, hogy milyen jogaink vannak, hanem kifejezetten vallási, prófétai. A nemzeti megmaradás pusztán jogi kezelése, intézmények révén, elfordítja a tekintetet, attól, hogy a nemzeti megmaradás alapja a lélekben van, a problémák gyökerét ott kell keresni, a megoldást ott kell keresni.

Az autonómia pusztán jogi és nem szellemi, lelki megközelítése oda vezet, hogy az igazi probléma nem vevődik észre, hogy a nemzet tudata elszakadt saját kollektív tudattalanjától, lelkének képeitől, identitásának, vitalitásának forrásától, és azt kéne először egyesíteni, mert ez mindennek alapja. A tudatnak a kapcsolatát a tudattalannal, csak vallási élményként lehet ápolni, tehát nem politikával, - a politika csak elszakítja a tudatot a nemzet tudattalanjától, ezért mondom, hogy nincsen olyan, mint nemzeti párt, és amelyik annak mondja magát az hazudik, mert a külső valóságra fordító beszédével épp az, hogy elvonja a nemzet tudatát lelkétől, annak képeitől, mely a nemzeti lét, identitás alapja.

Az autonómiások épp attól fordítják el a nemzeti tudatot mi autonóm: a kollektív tudattalantól, vagyis az azzal egyesült tudattól. A közösséget az teszi autonómmá, ami belül van és nem kívül, az autonómiások szerint az által lesz autonóm a közösség mi kívül van.

A közösséget nem a jogai tartják meg, hanem az, hogy mennyire éli meg lelkének képeit közvetlenül, - minél kevesebb eszköz nélkül. Az autonómiások fonákul látnak egy dolgot, azt hiszik, hogy a megmaradáshoz sok mindenre van szükség, minél több jogot birtokolni az a megmaradás titka, - ez nem igaz, egy közösség akkor autonóm, akkor életképes, ha minél kevesebb eszközt igényel megmaradásához, ha elég neki, minden intézmény nélkül, az mi lelkében közvetlenül adott. Ne feledjük, minden jog, csak függőség. Az eszközök nem növelik a lehetőséget, nem növelik a szabadságot, hanem csak megkötnek, függővé tesznek. De a lélek azt is biztosítja, anélkül, hogy függővé tenne, amit a törvény, még jog formájában sem képes a nemzet számára: a szellemi, vitális energiákat, ezeket semmilyen jog nem tudja megadni. Egy közösségnek életet nem a jog ad, hanem a lélek.

Az autonómiások fő problémája, hogy nem veszik észre, hogy a nemzet problémája nem jogi, mihez van joga, hanem először is, szellemi, lelki, vallási válság, súlyos belső identitásválság, a nemzet tudatának elszakadása önön tudattalanjától, lelkének képeitől, valami súlyos szakadék a tudat és a nemzet lelke között, - ezt sem az autonómiások, sem Tőkés, sem Orbán, sem a Jobbik nem képes áthidalni, összekapcsolni, mert beszédük kifele fordító, a külső problémákba, amivel elfordítják a tekintetet az alapvető szellemi válságról, a szakadékról, ami a nemzet tudata és a lelke között tátong.

Ezt a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, semmilyen külső politikai reform, sem vallási reform nem tudja áthidalni, nem lehet tatarozni, ezt csak a csend tudja összekötni. Önvalónk csak a csendben válik autonómmá. Az emberi autonómia kezdete a csendben van, ott nyeri el aza ember az autonómiáját. A nemzet kollektív tudattalanjának tartalmai a csendben a pusztában emelkednek fel e tudatba, - ezért kellett a zsidóknak negyven évig a pusztában vándorolniuk, hogy megelevenedjenek lelküknek tartalmai, élő valósággá legyenek. A nemzet kollektív tudattalanjának energiái a csendben szabadulnak fel. A nemzet megtartója nem a zajos autonómia gyűlések, ahol személyeskedésig menő veszekedések folynak, az autonómia nem itt születik, hanem a csendben, - az autonóm ember, az autonóm közösség a csendben születik, az autonómia nem a zajos autonómia tanácskozásokon születik, hanem a pusztában, a csendben, Egyiptom pusztájában.

A székelység akkor lesz autonómmá, autonóm közösséggé, ha a csendben elnyeri autonómiáját, kollektív tudattalanjának önálló aktivitását, ha lelkének törvényei újra megkapják a saját energia töltetet, és ez által önmegvalósító autonóm törvények legyenek.

Az autonómisták egy dolgot nem tudnak, hogy az ember nem tud autonóm valóságot létrehozni, mesterségesen létrehozni nem lehet autonómiát, az autonóm valóságok azok eleve adottak, ha nem működnek azokat, csak újra aktiválni lehet, de nem lehet mesterségesen létrehozni, - és autonóm csak az lehet, minek gyökere a Láthatatlanban van, a végső valóságban, ha valami elszakad a Láthatatlantól, csak konkrét lesz, akkor már nem autonóm, ez a másik hibája az autonómi a törekvésnek, hogy csak konkrét, nincsen gyökere a Láthatatlanban, de az ember révén lehet. Autonómiát azért képtelen az ember pusztán a konkrétból, mesterségesen megépíteni, mert autonómiája csak annak van, ami a Valóságra épül, vagyis a látható és Láthatatlan valóságra együtt, - Láthatatlant nem képes alkotni az ember, ezért nem tud autonómiát létrehozni.

Autonóm valóság az, ami egy világ. A világ az mi magába foglalja a Láthatót és Láthatatlant. A világ lényege a Láthatatlan, a Látható a csak a felszín. A világokat, mint autonóm valóságokat, nem tudja létrehozni az ember, mert, amint írtam, nem képes a Láthatatlan létrehozásához, ami a világ eszenciája, az autonóm volt forrása. A világok csak a csendben születnek, mert a csend, mint láthatatlan tud a Láthatatlanból Láthatatlant szülni, és abból a láthatót.

A csend láthatatlanjából újjászületik a nemzet valóságának Láthatatlan oldala, a nemzet világának Láthatatlanja, láthatatlan identitása, és a Láthatatlan megszüli a Látható világát a nemzetnek, - végül is a csendből megszületik a nemzet új világa, és ez az újjászült világ a csendből az igazi autonóm nemzeti lét, ez az igazi autonómia, ha egy világ születik a csendből. Tehát az autonómia törekvés azt kellene, hogy jelentse, hogy új világ születik a csendből, - autonóm világot csak a csend szül és csak az tartja életben. Csend nélkül nincsen autonómia, a szellemi, lelki valóságok csak a csendben nyilvánulnak meg autonóm valóságokként, - és ne feledjük, hogy a szellemi, lelki valóságok lehetnek csak autonóm valóságok, ami Láthatatlan.

Azt is mondhatom, hogy a nemzet újjászülető világára, mint egy várakozni kell, az éjszaka csendjében, - lehet, hogy furcsa, a tettek, a kényszeres aktivizmus világában, de a nemzetért nem kell tenni, hanem csendben várakozni kell, az újjászülető nemzetre, mely új világként újjá születik, és majd ebben az új világban lesz az új nemzeti energia mely tettekben fog majd megnyilvánulni. Csak látszatra, passzivitás ez a várakozásra buzdító kép, mert majd a várakozásból született hatalmas energiák fognak, majd hatalmas tetteket szülni. Ez csak látszat passzivitás.

Autonóm valósággá csak egy olyan közösség válik, mely a puszta csendjében új világgá tud lenni, ahol a Látható és a Láthatatlan harmóniában van.

A magyarság a Kárpát-medencében nem tudott ilyen értelemben egy magyar világot teremteni, minek önálló szellemi léte van, ezért tűnik el, mert nincsen világa mi megtartsa. De még nem késő semmi, lelkéből, a csendben, minden technika, jóga nélkül, új világ születhetik, mely megtartja.

Egy nemzet autonómiájának alapja a szellem autonómiája, - a székely autonómia törekvés épp a szellemi autonómiát nélkülözi, azzal ellentétes irányba mozog.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a székelységnek el kell dobni minden régi hagyományt, intézményt, nemzetről való tudást, ami már halott, és a csendből, önön lelkéből újjá kell szülnie mindent. A nemzetnek új találkozásra van szüksége, minden külső eszköz és régi hagyomány nélkül, minden előzetes tudás nélkül, önön lelkével, és lelkében a Láthatatlannal.

A székelység tudatának újra kell találkoznia önmaga tudattalanjával, lelkének mélységeivel, minden külső eszköz nélkül, minden tant mellőzve. Új, közvetlen találkozásra van szükségünk önmagunkkal, önmagunkban az Úrral, hogy ebből szülessen új vallás a nemzet számára, mert csak egy ilyen közvetlen találkozásból az Úrral és önmagunkkal születhet új, nemzeti megtartó vallás. A székelységet egy új vallás tartja meg és teszi autonómmá, élő közösséggé, és csak egy új, a saját lelkéből született vallás tartja meg és nem valami nyugatról és innen onnan összemásolt és kiagyalt intézmények. Ne feledjük, hogy a nemzet csak a szellem lévén lehet autonóm és csak a szellemnek van megtartó ereje, és nem az önmagunktól elfordító intézménynek. Az téves, hogy az intézmények megtartanak, azok nem azok, csak önön lelkünktől fordítanak el, épp attól, mi megtart, mi vitalitásunk forrása, mi identitásunk forrása élő képei révén.

A székely autonómiázás nem egyéb, mint vak vezet világtalant. Az önálló elme vak, tanítják a misztikák. Az elme lámpása a Lélek, a belső fény.

Az elme szétszór, a szétszórtságnak nincsen autonómiája, csak annak, ami összpontosítva van, önmagára belső központjára. Az autonómiázásnak nincsen fókuszált szellemi központja, mi identitást adna a törekvésnek, ez azért van, mert az önálló elme autonómiájának hódoló, szétszórt elme állapotú autonómiázók vezetik az autonómia törekvést, tehát olyanok kik szellemileg maguk sem autonómok, - tehát a törekvésnek nincsenek autonóm vezetői, szellemi értelemben, kik az autonóm ember ősképének megélése révén autonómok.

Az önállónak hitt elme kifele fordul, elfordul önmaga belső központjától, az autonóm magtól. Aki kifele fordul, az képtelen észrevenni a nép alapvető tragédiáját, hogy hatalmas szakadék van a nép életében a a tudat és a tudattalan között, ami végzetes lehet. Az autonómiázás még jobban kifele fordítja a nemzet tekinteté, mert pusztán a kifele forduló elme műve, és még nagyobbá teszi a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, de ezzel egyúttal növelve a nemzet identitásvesztését, és csökkentve lelkének energia központjával való kapcsolatot, megfosztva a nemzetet éltető szellemi, lelki energiaforrásától. Az autonómiázás nem, hogy önmaga belső szellemi központjára irányítaná a nemzet tudatát, hanem épp elvonja attól, megfosztva belső szellemi identitásától a nemzeti tudatot.

Az autonómiázó politikusok sem azok, kik önön autonóm központjukat keresnék, vagy akár megtalálták volna, hanem épp távolodnak a pusztán kifele tekintő autonómiázás révén, tehát nekik semmi közük a közösségi autonómiát képező autonóm emberhez, holott ők kellene, hogy legyenek az autonóm ember mintái. Itt is egy ellentétes mozgást látunk az autonómiázásban, nem az autonóm ember jön létre, az autonómia alapjaként, hanem az attól való eltávolodás, az autonómiázás okán.

Nagy Attila Puli

A probléma ott kezdődik, hogy mit tartunk valóságnak, de leginkább ott, hogy mit élünk meg valóságnak: az igazi valóság, a látható és láthatatlan együtt. A nyelvében él a nemzet, csak a látható valóságra utal, a látható megtartó erejére, és nem veszi tudomásul, a láthatatlan valóságot, ahonnan minden külső formát éltető energiák származnak. A nemzetet nem nyelve élteti, hanem lelkének belső energiái, ezek az energiák éltetik a nyelvet is.

A székelység és a magyarság nyelvi azonossága, az csak a külső formai azonosság, de ahol a valóság, csak a konkrétat jelenti, ott ez teljes azonosságként jelentkezik. De akik a valóságot, kettős formájában élik meg, láthatónak és láthatatlannak, azok belülről érzik, hogy a székelység esetében, a magyar nyelv mögött, valami megfogalmazhatatlanul más van.

A fél valóság, a konkrét emberei, akik magukat is csak konkrétnak élik meg, tehát emberségüket is csak félnek, azok nem tudják, hogy a nemzeti identitás nem a konkrétban van, hanem a láthatatlanban, a konkrét annak csak kifejeződése. Az igazi nemzeti identitás láthatatlan, ez azt jelenti, hogy az igazi nemzeti identitás esetében belülről vagyunk meghatározva, amikor ennek élménye, elhal, akkor a nemzeti identitás kívülről meghatározott lesz, - mint egy halott kéreggel fogják védeni vele  a nemzetet, de teljesen hiába, mer  a külsőt éltető szellemi energiák, a lélek már elhaltak.

A politikai jobboldal, szélsőjobb problémája, hogy a nemzet csak nézetek kérdése, pusztán csak az egyoldalúan megélt konkrét valóság kérdése, annak helyessége  a probléma, ahol meg csak a konkrétban létező helyesség a fő probléma ott soha nincsen nyugalom csak vita, - és abból kifolyólag anyázás.

A nemzeti igazi problémája, nem nézeti kérdés, hanem a megélt valóság kérdése, hogy az ember önmagát minek éli meg, láthatónak és láthatatlannak együtt, a valóság teljességeként, vagy csak fél valóságként, konkrétként, mert  a valóság csak akkor valóság, ha megéljük, és ezt csak emberi létünkben annak teljességeként tudjuk megélni, láthatónak és láthatatlannak együtt.

Ha emberi létünket tejességként éljük meg, a  látható világ és a láthatatlan világ együtteseként, akkor a világlátásunk megváltozik, akkor azt látjuk, hogy nem a konkréton múlnak a dolgok, hanem, ami mögötte van, a Láthatatlanon, és annak folyamatain. Ekkor azt látjuk, hogy identitásunkat nem a konkrét adja, hanem a belső Láthatatlan, melynek a konkrét csak kifejeződése.

Az így megélt valóság teljesen másként láttatja a nemzeti identitást is, ahol már nem a külső formák döntik el a nemzeti identitást, nem azok határozzák meg, hanem a mögötte lévő láthatatlan szellem. A nemzeti identitást ott féltik, ahol már csak halott, külső kéreg  a nemzet, a belső láthatatlan szellem nélkül. Ahol meg szellem az identitás, ott nem félnek a formai változásoktól, a nemzeti kultúra esetében, mert élik, érzik, hogy épp az élő szellem következménye a nemzeti kultúra időközönkénti képi változásai. Aki meg a kultúra képeit, önön lelkének képeiként éli meg, az nem fél, hogy meghamisítják, elveszik. Aki meg a kultúrát, mint belső képi, szellemi identitást éli meg közvetlenül, annak nincsenek olyan problémái, mint az ezzel kapcsolatos helyes vagy helytelen nézetek, mert tudja, hogy ezek a problémák csak olyanoknál gondok, kik magukat csak egyoldalú valóságként élik meg, konkrétnak. A közvetlenül megélt esetében, nem létezik olyan, hogy helyes vagy helytelen, ez csak az egyoldalúság következménye, ebben az esetben az van, hogy megélt vagy nem megélt. A nemzeti identitás, nem nézeti helyesség kérdése, mint ahogy a szélsőjobb látja, hanem az, hogy a nemzeti lét, belső közvetlen valóságként meg élt vagy nem megélt.

Ha megéljük magunkat, a valóság kettősségének, akkor saját tapasztalattá válik, hogy nem a külső forma a megtartó, hanem a belső láthatatlan világunk szellemi, lelki energiái.

Széchenyi, az egyoldalúan konkrét, racionális ember, ki nem a teljes valóságot élte meg, tudott olyat mondani, hogy nyelvében él  a nemzet, tehát a pusztán külső konkrét valóságban. Szerintem Széchenyi nem méltó a tiszteletre, mert egyoldalúan, betegesen egyoldalú valóságképet mutatott a nemzetnek, csak a külső valóságit. Az a nagy magyar, ki ember voltát, a két valóság együttesének éli meg.

A Széchenyi féle valóság kép, a pusztán csak külsőben alkotó emberé, meghamisítja valóságélményünket, valóságlátásunkat és így nem tapasztaljuk meg azt  a valóságot, mely feltárja, hogy a nemzet igazi élete  a Láthatatlan belsőnkben folyik, a nemzet energiái, mik belsőnkben vannak, azok  a megtartók és nem a külső forma, hogy az identitásunk belsőnkben van, mint valami isten országa, és nem a halott külsőben.

A külső identitás elvesztésének félelme, akkor van, mikor már a belsőt rég elveszítettük. Az osztrákokat vádoljuk, hogy meghamisították történelem szemléletünket és ezzel nemzeti identitásunkat, hogy ezt meg tudták tenni, az azért van, mert már az előtt elveszítettünk valamit, lelkünk élő képeivel való kapcsolatot. Ahol már valami nézet kérdése, ott a nemzetnek már rég elveszett a belső szellemi, képi identitása.

A nemzet lelkének képeiben él, a nyelv, annak csak gyenge közvetítője. Lelkének képeit, meg a lélek energiái éltetik, - a lélek az energiáit önmagából nyeri,  a csend révén. Így a nemzeti identitás megőrzője, megújítója a csend, - lásd a zsidók pusztai vándorlását, mint nemzeti reformot a puszta csendjében, ősi archetípus, mit nem értünk, nem élünk, ez a gazdag kép, minden zsidó volta ellenére többet segíthetne a magyarság nemzeti reformjában, mint a szélsőjobb, Jobbik nemzet féltése  a zsidóktól.

Szerintem, a székelységet, a Hargita hegy csendje tudná megújítani, szellemileg, lelkileg, az által, hogy a valóság teljességét tapasztalnánk meg. A nemzeti identitás a valóság teljességéhez kötött, annak személyes élményéhez, a látható és láthatatlan valósághoz együtt. Az olyan problémák, mint az autonómia, kettős állampolgárság, melyet Orbán újra elővett, pusztán csak illúzió keltésre jók, azt az érzés keltik, hogy majd ha ez meg amaz lesz, az megvéd bennünket, holott bennünket, csak a lelkünk, energiákkal telített képei védenek meg, a valóság kettősségének élménye, a teljes valóság.

Csak a  teljes valóság megélése révén, tudatosíthatjuk, hogy a történelem folyamán, milyen lelki sérüléseket szenvedett a magyarság, mert  a magyarságnak, súlyos, belső, lelki identitászavarai vannak, melyeket sámán technikákkal nem lehet megoldani, hanem a valóság teljességének megélésével.

Nemzeti létünk, nem valamelyik politikai oldalon van, vagyis annak megoldása, hanem a valóság teljességének megélésében gyökerezik, hogy képesek vagyunk-e, önmagunkat látható és láthatatlan valóságként együtt megélni, hogy identitásunk, emberi és nemzeti, a láthatatlanban van, a látható a belsőben megéltnek pusztán kifejeződése, itt kezdődik a nemzet és nem az Árpád-sávos zászló lobogtatásában, ami inkább nemzeti pótcselekvés, az elveszített belső szellemi identitás kompenzálására van.

A magyarságunkat, székelységünket, nem a zászlókban hordozzuk, hanem lelkünkben, mint egy láthatatlan valóságként, melyet nem a terek zajos nemzeti megnyilvánulásai éltetnek, hanem épp a fordítottja, a csend. A nemzetet a csend élteti, az  a valóság, melyet  a csendben megélünk, önmagunkban, - a nyelv, ennek csak nagyon gyenge közvetítője.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a nemzeti létet önmagunkban hordozzuk, Isten országához hasonlóan, azt hiszem ez az újszövetségi kép nagyon jó a szellemi, lelki nemzeti lét kifejezésére, és nem annyira a zászlókban. Szerintünk a nemzeti lét, a nemzeti identitás alapja, nem valami nézet a nemzetről, vagy annak összessége, hanem a közvetlenül, önmagunkban megélt valóság, teljessége, ha megéled a valóságot közvetlenül, van emberi és nemzeti identitásod, ha nem akkor nincsen, - a nemzet nem nézet, nem tudat, hanem megélt valóság, a Látható és Láthatatlan valóság élménye, a tudat, csak ennek kifejeződése.

Nagy Attila Puli

Nekem nem kellett, indulásból, a magyar igazolvány, fenntartásaim voltak és vannak, az igazolvánnyal szemben.

Először is, hogy jönnek, svábokból, zsidókból, rácokból, tótokból, bunyevácokból lett a magyarok, hogy én igazoljam nekik magyarságomat. Hogy jönnek, az ezekből a nációkból lett magyarok, hogy majd ők igazolják, egy okirattal, hogy én magyar vagyok.

Nagyon megalázónak éreztem, hogy nekem, székelynek, az idegenekből lett magyarok előtt kell igazolnom magyarságomat, és ezek az idegenekből lett magyarok majd visszaigazolják.

A másik, mitől a hajam égnek áll, hogy gondolták, ott Csonka-országban, hogy egy székelynek magyarságát igazolják, amikor a székely nem magyar, ez a székely nemzeti identitásunk meghamisítása. Mi csak rokon nép vagyunk a magyarokkal, és nem vagyunk csak egy fajta magyar, nem vagyunk egy fajta kárpát-medencei kultur kuriózum, melyet Pesten mutogatnak, mint valami cirkuszi majmokat, - ezt a cirkuszi majom féle szerep góbéskodást, sok székely el is vállalja, Pesten. Sokan eljátszodják, a csavaros eszű góbét, mint tette Kissgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap újságírója, a Duna Tv, Kívánságkosár című műsorában. És közben nem vevődik észre, a góbéskodás mögöt, hogy egy balfácán náció lettünk, kit mindenki oda manipulál, ahova akar, Orbántól, Vonáéktól, Markóékig és Szász Jenőig.

Markóék politikai rövidlátása, és a kicsinyes önérdek, már jóval, a magyar igazolvány ötlete előtt, a székely nemzeti identitás ellen lépett fel, a népszámláláskor, hogy a székelyek is vallják magukat magyaroknak.

Nekünk székelyeknek újra vissza kell állítanunk ősi jogainkat, a jogot, hogy önálló nemzetként határozzuk meg magunkat, mint ahogy volt, majd ezer éven keresztül.

A magyar jobboldal, szélsőjobb, épp úgy a székely nemzeti identitás ellen tőr, mint a románok, sőt veszélyesebbek, mert kulturális eszközökkel teszik, a rajtunk való segítség ürügyén.

Nagy Attila Puli

A nyilvánosság, egyébre nem jó, ebben a demokráciának becézett állapotban, csak a káosz előállítására, és növelésére. A káoszban nincsen bizalom, ahol nincsen bizalom, ott a nemzet szétszóródik. De mintha valakik ezt is akarják. Egy nemzetet könnyebb szétszórni, nyilvánossággal, mint fegyverrel. A bizalmatlanság, egy nemzet életében, olyan, mint a fa gyökerén a féreg, a legnagyobb tölgyet is képes elpusztítani. Mint ahogy a féreg láthatatlan, és munkájának eredménye csak akkor látszik, mikor a fa már menthetetlenül szárad, úgy a nemzet életében is, a bizalmatlanság is láthatatlanul munkál a nemzet lelkében, csak az eredmény válik láthatóvá, az, hogy a nemzet visszafordíthatatlanul pusztulásnak indult. A nemzetek pusztítása módszeresen folyik, a nyilvánossággal. És pont ott pusztítják, ahol a legérzékenyebb pontja van, és megtartó energiái, lelkében.

Mi a menő a médiában? A nagy leleplezések. Úgy mond, az igazság kiderítése.

Vannak, akik tudni vélik, hogy a kurucinfo mögött, a MOSZAD van. Mások meg nagyon jól informáltak arról, hogy Tőkés CIA ügynök. De vannak, akik megesküdnének, hogy Vona MOSZAD ügynök. Vannak, akik buknak ezekre, hogy nahát mekkora igazságot tudtak meg. Kevesen veszik észre, hogy ezek az állítólagos nagy leleplezések nem visznek közelebb az igazsághoz, hanem van egy láthatatlan, de annál pusztítóbb eredményük, a bizalmatlanság, mely ezen leleplezések nyomán munkál. És ebben a problémában, az az érdekes, hogy mellékes, hogy Vona például tényleg ki, a mesterségesen gerjesztett bizalmatlanság veszélyesebb, mint az, hogy ha Vona tényleg MOSZAD ügynök lenne.

A gond az, hogy a korrupt politikusok, párttól függetlenül, tényleg konkrét okot is adnak, arra, hogy leleplezzék őket. Vagyis okot adnak, a politikusaink, a bizalmi válságra. De érdekes módon a leleplezések, ezt csak mint egy ördögi körként növelik, és nem megszüntetik.

Ennek az ördögi körnek vannak haszonélvezői, akik épp azon munkálkodnak, hogy a nemzet mint bizalmon alapuló közösség megszűnjön. A magyarság szétrombolása, a nyilvánosság erejével, fegyverével folyik, a legrafináltabb fegyverrel, mit eddig a történelemben kitaláltak. Vannak, akik nagyon jól tudják, hogy az Ige, ami kezdetben volt, mint teremtő, az épp olyan pusztító is tud lenni, a szó, ami teremtett, az pusztítani is tud.

A nyilvánosság ürügyén a magyarság szétszóratása folyik, a nemzetet, lelkében fertőzik meg a bizalmatlansággal, hogy ne bízzon senkiben, bizalomra méltó vezető, vezetők nélkül szétszóródik a nemzet. Vannak, akik ezt is akarják. Ahol nincsen bizalom, ott a nemzet megszűnik létezni, csak egy manipulálható tömeg lesz, - sajnos a magyarságot már azzá is tették és ennek gyümölcseit eszegetik már valakik.

Természetesen erre valaki azt mondja, hogy, erkölcsileg kiváló politikusokra van szükség. De kérdem én azt hogy kit nem lehet suttogó pletykával lejáratni, - hogy ügynök.

Én azt hiszem, hogy ez nem elég, mert magával a rendszerrel van a baj. Hiába vagy jó, ha a milliő szétszór. Itt többről van szó, mint erkölcsi kiválóság, itt belső összeszedettségről van szó, mi a demokráciában ismeretlen fogalom.

A demokrácia az ő erényének a sokszínűséget, a nézetek egymás melletti, békés sokaságát látja. De épp ezzel foszt meg, attól, hogy belsőleg összeszedett légy, - a demokrácia a szétszórt emberre épül, kit a több párttal, több nézettel, az általános műveltség ürügyén szét lehet szórni. Ahol szétszórtság van, ott nincsen összeszedettség, ahol nincsen összeszedettség, ott nincsen önbizalom, ahol nincsen önbizalom, ott másba vetett bizalom sincsen, ahol nincsen másba vetett bizalom, ott megszűnik a közösség létezni, ahol nincsen közösség ott megszűnik a nemzet.

A nyilvánosság, a több párt, a több nézet, csak szétszórnak, szétforgácsolják az embert, az ember mely szétforgácsolt könnyű préda, azok számára, kik uralkodni akarnak rajta.

Amikor a több párt, csak szétszórja a nemzetet, akkor tök mindegy, hogy melyik van hatalmon, akkor tök mindegy, hogy ki Tőkés, meg Vona, meg az is, hogy kik állnak a kurucinfo mögött, - nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy valakik azon munkálkodnak, hogy az elmédet, téged szétszórjanak, és ez által a nemzetet.

A nemzet ellenes tettek, nem valami nagy általánosságok, mi téged nem érint, hanem épp olyan dolgok, melyek romboló hatásukat a te lelked rombolása révén fejti ki. A modernitás, avittnak tartja, az olyat mint lélek, de közben nagyon is az ellen folyik a háború.

A modern ember számára, a lelki élet, már aki ilyennel foglakoz, egy olyan dolog mire időt szakít a nagy rohanásban, de nem határozza meg életét, - életét csak a rohanás szabja meg a szerzés. Ezt nevezem a kor követelményeihez igazított lelki életnek. A lelki élet modern szerzői, mint Paul Burton, direkt azt írják, hogy a régi misztikus tanokat a kor követelményihez igazítják, - semmiként sem vonják kétségbe a kort. Ezzel ellentétben az igazi lelki élet szembe száll a korral, nem korhoz kötött.

A demokráciában, már a lelki életről szóló könyvek is már csak szétszórnak, mert csak nézeteket közvetítenek, a lelki élet már csak a nézetek szintjére van lezüllesztve, és a meditációs technikák szintjére, a modern ember, mit kell tenni, probléma megoldó szintjére, aki már szétszórtságában csak különálló problémákat lát.

A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, - ahol sok rész van, ott szétszórtság van. Nincsen, ami egy középpontra irányítaná az emberek életét, mert milliónyi középpont van. A sokaság akkor szűnik meg, ha a lényeg túl van a láthatón, a Láthatatlanban van. Ha az ember a lényeget a Láthatatlanban látja, akkor az egy középpontkén határozza meg életét, - és megszűnik szétszórtsága. A Láthatatlanra irányulás, ha meghatározza életed, mindennapjaid, akkor ez az egy cél, középpont tesz összeszedetté, ahol összeszedettség van ott bizalom is van, önmagunkban és másokban is.

A demokráciában, a hit már csak elhívés, vallási nézettel való azonosulás, de nem bizalom abban, ami túl van a kézzelfoghatón, ami LÁTHATATLAN. A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, ahol sok rész van, ott szétszórtság van.(A szektákban nyilvánul meg leginkább, a demokrácia “vallásos lelkülete”, vagyis a nézet vallásosság. A kézzelfoghatót meghaladó bizalom, mint hit, minden bizalom alapja. Csak egy ilyen bizalomra, hitre lehet nemzetet építeni, szellemileg lelkileg. Az ilyen hit, bizalom, nem lehet csak egy része életünknek, hanem át kell járnia az egész életet, csak akkor van embert, nemzetet megtartó ereje.

Ahol a Láthatatlanba vetett bizalom, életet meghatározó tényező, ott nincsen szétszórtság, ott a bizalom, minden összetart, embert nemzetet.

De mi vezet a bizalomhoz, a bizalmi hithez, a Láthatatlanra irányuláshoz? Valamit azért kell tenni, úgy nyugati módra, ki lehet valami technikával kényszeríteni, mint például a joga? Ennek nincsen semmi technikája, ehhez nem vezet út, bárhogy írják sokan, hogy igen. Erre a misztikus várakozás, a virrasztás vezet, az éjszakában, - mint az éber szüzek az újszövetségi példázata.

A nemzet ügyét akkor viszed előre, ha a nemzetet fenyegető szétszórtságot önmagadban fedezed fel, a bizalom kérdését, először is önmagadban látod, és ott próbálod orvosolni.

Egy nemzet sorsát, nem a csaták döntik el, nem a tárgyaló asztaloknál dől el, nem Trianonban dőlt el a magyarság sorsa, hanem már jóval az előtt a lelkekben. A magyarság sorsa, mindannyiunknak a lelkében dől el, és nem a médiában és nem a politikai színtereken, - hazudik minden párt, mely azt állítja, hogy a nemzet ügyét előbbre viszi.

Nagy Attila Puli

A magyarsággal kapcsolatban Lao-cse jut eszembe, sajnos nem tudom szó szerint idézni, egy blog bejegyzésért, pedig lusta vagyok elővenni a könyvét, a Tao-te-kinget, de valami olyat írt, hogy amikor valaminek megjelenik a fogalma, akkor az azt jelenti, hogy az megszűnt közvetlenül megélt valóság lenni, a valóság helyébe a fogalom lépik. A ténylegesen, a belül megélt magyarság helyébe, a nemzetnek, a már csak hisztériát generálni képes fogalma lépett.

Ezt tetten érni, közvetlenül önmagunkban, mellőzve a vallások, tanok, metafizikák szűrőjét, a magyarság sorsproblémáinak megoldását jelentené.

Nagy Attila Puli

Egy hölgy problémája: “- Ha én megbirkózom hetedíziglen a félelmeimmel, akkor a gyermekeimre mi marad? Nem fogom-e el elzárni a fejlődés lehetőségétől őket, ha megoldom ezeket a dolgokat? Hogyan fognak tudni fejlődni, ha nem lesznek nehézségek az életükben?”

Hát mit mondjak, nekem egyszerűen nem mond semmit a hölgy problémája. Számomra a lelki élet folyamat, nem megoldandó problémák, - egy belső folyamat. Ezt a folyamatot, ezt a lelki érési folyamatot a szülő nem tudja lerövidíteni könnyebbé tenni, a gyereke számára, nem tudja elvenni a fejlődés lehetőségét, ez közönséges marhaság, mert mindenkinek saját életútja, életfolyamata van, melyen át kel menie, és ezt a szülő nem tudja elvenni, bárhogy megoldja problémáit, a lelki életben . A lelki élet nem úgynevezett problémák és félelmek megoldása, hanem belső átalakulás, melyen mindenkinek át kell mennie, - csak kevesen mennek át.

A karmikus gondolkodást is, elég nyugatiasnak tartom, már, ami nyugaton dívik, mert életfeladatokban gondolkodik, nagyon tárgyszerű, a horizontálisra helyezi a hangsúlyt, az emberi erőfeszítésre, holott a vertikális nem passzív, hanem ő az igazán autonóm működő bennünk, annak kell átadnunk magunkat, - ez a vertikális szerinti élet.

Hogy egy szülő előre meg tudja oldani gyereke életét, problémamentessé tudja tenni, - elnézést a durva szóért de közönsége marhaság.

A hölgy, amit mondott, hogy ha megoldja problémáit, vagyis a problémákat, akkor a gyerekeknek mi marad, ez nekem egy hatalmas marhaság, ez a kijelentés. A lelki életbe nem volna szabad bevinni, nincsen helye a lelki életben a nyugati probléma megoldó gondolkodásnak, mely nem képes az Egészet látni, az embert mint Egészet. A kereszt, maga az ember, - látható és láthatatlan együtt. Problémák csak a láthatóban vannak, a horizontálisban. De az ember lényege a vertikális, ezt megélni, túl van csak az úgynevezett problémákon, a probléma megoldásokon, a horizontálison.

A probléma megoldások, csak emberi erőfeszítések, melyek csak a horizontális területére tartoznak,- csak látszólag autonóm cselekvések. Autonómiája, csak a vertikálisnak, vagyis a láthatatlanban működő Istennek van, - vagy nevezzük bárminek mi fogalmainkon túl van. A horizontális hiteles mozgatója csak a vertikális, - a lelki élet célja, hogy a kereszt harmóniája megvalósuljon benned.

Azt írtam, az elején, hogy a lelki élet az egy folyamat, belső folyamat. Ha figyelembe vesszük, hogy az ember lényege a vertikális, akkor ez a vertikálisban játszódó folyamat, ahol nem mi vagyunk az aktívak, mi a külső ember, a horizontális, hanem a belső ember, és Isten, a vertikális. A vertikális folyamatai láthatatlan folyamatok, rejtett folyamatok, melyek túl vannak, a feladat, probléma-megoldó, tárgyias gondolkodáson. Végül is a lelki élet egy olyan folyamat, ahol úgy igazán nem mi vagyunk a cselekvők, ahol a külső erőfeszítésnek nincsen értelme; és amely egy rejtett, belső, láthatatlan folyamat, mely teljesen távol áll a kézzel fogható cselekvésektől, - mondhatjuk a Tao szellemében, hogy a lelki élet nem cselekvés, hogy más cselekedhessen bennünk, Valaki ki láthatatlan. Hogy más cselekszik benned, nem te, ami a misztika csúcsa, épp a keresztény misztikában találjuk meg a leg tisztábban. Ez keleten is meg van, de nyugaton nem látják, a kézzel fogható, tárgyiasult, lelki életben gondolkodók, és keleten is háttérbe szorították a meditációs technikák. Amikor a Láthatatlan cselekvéséről van szó, az emberben, nincsen nyugat és kelet között különbség. A Láthatatlan cselekvésében nincsen külső kultúra, mert láthatatlan folyamat, így nincsen mi elválassza keletet nyugattól. De amikor a lelki élet kézzel fogható, mit kell tennivé válik, akkor már a kultúráé lesz a hangsúly, mi megkülönböztet és elválaszt.

A belső Láthatatlan egyesít, a külső, a kultúra szétválaszt. Kelet pusztán csak kultúraként ér ide, - Láthatatlanként pedig bennünk van, nem kell oda mennünk, mert a Láthatatlanban nincsen sem kelet, sem nyugat.

Kelet Semmije, akkor lenne hiteles, ha a Semmi megközelítéséhez nem építette volna fel a meditációs technikák bonyolult rendszerét, és a metafizikák bonyolult rendszerét. Kelet akkor volna hiteles, ha a Semmit magával a Semmivel akarná elérni, vagyis a vertikálist a vertikálissal magával. De kelet is akkora fontosságot tulajdonit a horizontális eszközöknek, hogy elhomályosítja a direkt vertikálist, - ezt teszi lényegében a kereszténység is a liturgiájával és intézményeivel. A vertikálist, keleten és nyugaton is egyaránt elhomályosítja a horizontális. Ennek a megoldása, minden eddigi tan, vallás, metafizika, meditációs technika eldobása, és ráhagyatkozás, a puszta vertikálisra, annak a cselekvésére bennünk.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni egy puszta csere fa alatt üldögéltek. Tóni a tradiciókkal nyagatta a Mestert. Végül a Mester, Tónit nagy gondba ejtő megjegyzéssel zárta le a témát.

- Egyszerűbb a fa alatt üldögélni, mint őshagyományokkal szórakoztatni az elmét.

Nagy Attila Puli

Csodálatos volt az erdő csendje. Fenn egy sas körözött. A fenyők halkan susogtak. A csermely alig hallhatóan csordogált. A Mester és Titok Tóni a forrás fele tartottak, nagyon szomjasak voltak. Néhány lépés után ott is voltak. Nekihasalva, nagyot ittak a forrás vizéből. Végül a forrás vizéből jóllakva, pihentek, az elégedettségtől hallgatott mindkettő. A csendet a Mester törte meg.

- Tudod Tóni, az emberek többet tanulhatnának a pataktól, mint az őshagyományoktól. A patak,  önmaga forrásából táplálkozik, és nem kölcsön vett, pusztán információ értékű hagyományokból.

Nagy Attila Puli