Vallásos anarchizmus Gondolati napló Emlékeimből Pszeudó zen történet Spiritualitás Misztika Székely autonómia Székely nemzeti anarchizmus Romániai hírek Magyar sorskérdések

Zentai Károly kiadatása, egy egész gondolatsort indított el bennem.

Mindenki láthatja, írásaimban, hogy a nemzet szellemi identitása mellet vagyok, és a szélsőjobbos, jobbos ideológiákat, nem látom egyébnek, mint nemzeti identitás zavarnak. A primitív antiszemitizmust elutasítom. De ez nem azt jelenti, hogy nem látom, hogy bizonyos esetekben, nem azonos mércével mérnek.

Hát az első gondolatom az, hogy az izraeli tisztek, miért nincsenek ennyire górcső alá véve háborús bűnök szempontjából. Nem lennének közöttük olyanok, kik ártatlan palesztin gyerekeket öltek meg, vagy esetleg kínoztak is? Azonos eljárást követelni gondolom nem antiszemitizmus, ha az, baj van, de nagy.

Nem vagyok szélsőjobb, jobb párti, de egy dolog zavar, a magyar szélsőség bűnei a legnagyobbak Európában, akkor, amikor egyes utód államokban, mint Szlovákiában, kormányszinten van a magyar üldöző szélsőség, ami érdekes nem olyan nagy botrány Európának, mint a magyar.

Kifejeztem már írásaimban, hogy nem értek egyet a Jobbik-okosok látogatásával Romániában, de azzal sem, hogy Románia zsidó főrabbija, jobban kikel a magyar szélsőjobb látogatása ellen, mint a romániai antiszemita megnyilvánulások ellen. A mérce kettős, ez nem antiszemitizmus.

A cigányokat sehol nem üldözik úgy, mint Magyarországon, ez is csak a kettős mércének az eredménye, mely Magyarországgal szemeben van alkalmazva.

Nem értem azt sem: Izrael panaszkodik az ENSZ határozatra, háborús csínytevéseit illetően, de Trianon miat a magyaroknak kuss. Nem vagyok a Trianon siralmak elkötelezettje, de az egyenlőtlenség zavar.

Magyarország, a XIX. század óta Európa bűnbakja, folyik a magyarság lejáratása másfél évszázada. De ami szomorú, hogy a lejáratásban részt vesz a szélsőségesekből túl nagy portverő, hisztériát keltő baloldal.

Kelet-Európában, egy utód államban sincsen, olyan boszorkányüldözés a szélsőségeseknek mondott nemzetiekkel szemeben, mint Magyarországon. Ez azért van, hogy Magyarország volt, az ő vezet elitjének egy része, amely más nemzeteknél messze jobban, túlbuzgóbban komolyan vette, a nemzetietlen eszméket, kommunizmus, most az a nemzetietlen Európaiság, amit még nyugat Európa népei sem ismernek. Egy nemzet sincsen ilyen katasztrofális helyzetben, hogy belülről pusztítsák.

De nem is ez a katasztrófa, hanem az, hogy a nemzeti az eszelősség színvonalán van. Ha még valami igaz is, nem elég eszelősen hajtogatni, és tehetetlenül anyázni. Az erőszak még nem teremtett nemzeti öntudatot, szellemit, mert csak az az igazi nemzeti öntudat, identitás. A nemzeti ideológia, még nem nemzet, hanem épp a szellemi nemzetnek a hiánya. A tragédia az, hogy akik nemzetinek mondják magukat, azoknak semmi közük a szellemi értelemben vett nemzethez, - egy nemzet csak akkor élő, ha éltetője a szellem és nem az ideológia, a nemzeti ideológia a nemzet halála.

A fő probléma, hogy nincsen szellemi értelemben vett magyarság, nincsen mit szembeállítani a kozmopolitizmussal. A magyarságot rég kinyírták, nincsen már igazi magyarság, ez a fő gond, nem az, hogy nemzetiek vagy kozmopoliták vannak Magyarországon kormányon.

Azoknak, meg akik azt mondják, hogy a magyarság őskultúrájában világrengető mély bölcsesség van, azt mondom, hogy az csak rekonstrukció, nem megélt szellemi valóság.

Mások a táltos szellemiséggel jönnek, hogy micsoda mélységek vannak benne. Nekem ebben az tűnt fel, hogy a nyugati technika civilizációban nevelkedett táltosok, nagyon is csak a technikait látják a táltosizmusban, sámán technikák képében. A táltosizmus egy szörnyű bezárkózás a nemzetibe. Az élő nemzeti szellem kitárulkozik, mert tudja, hogy élő szelleme mindent asszimilálni tud. A nemzeti bezárkózás akkor jön lére, amikor a nemzeti szellem nem élő, ebből kifolyólag képtelen az asszimilálásra, ahol meg képtelen a nemzeti szellem az asszimilálásra, mindent úgy él meg, ami nem ő, mint identitását veszélyeztetőt, ez nemzeti identitászavarra utal, a táltosizmus az. De a táltosizmus is nem kulturális cserékből jött létre? Az önbizalmát vesztett nemzet bezárkózik, - ezek Magyarországon a nemzetiek. De a szellemileg erős nemzet nem fél semmitől, mert az egyetemes szellem megnyilvánulását látja mindenben, - természetesen csak abban, ami szellemi.

Mások, a nemzeti identitászavart, Pió atya, a Dalai láma, és egyebek jóslataival űzik el, hogy mekkora jövő vár a magyarságra, a világ szellemi megújulás innen indul ki. Hogy a világ szív csakrája Dobogókőn van. Na meg a Nostradamus jóslatok ámításai. Ezek puszta ámítások mind addig, amíg a nemzet nem szembesül saját tudattalanjának mélységeivel, ameddig nem elevenedik meg a magyar lélek vallási mély-rétege, ameddig lelkének szellemisége nem dominálja tudatát, - csak nemzeti ideológiák. A nyelvünkben rejlő mély bölcsesség csak betű, lelkünk bölcsessége, élő bölcsesség nélkül. Nem a nyelvünkből kell kibányászni, a néhai bölcsességet, hanem lelkünk bölcsességét kell megeleveníteni. Akik a jóslatokat propagálják, általában sokat olvasnak a lelki élet témában, akkor, hogy nem tudják, hogy a nemzet esetében is úgy van, mint az egyén lelki élete esetében, hogy nincsen megújulás, csak akkor ha alámerülünk lelkünk mélységeiben.

Egy frusztrált, identitását vesztett, szellemileg nem is létező nemzettel nem fog csoda történni, és nem fog a világ szellemi megújítója lenni, ez egyenlőre ámítás.

Kertész Imrének sajnos nagyon is igaza van, hogy a magyarság életében nagyon sok az elfojtás, tehát a lelki zavar. Ha ezzel nem szembesülünk, akkor nem a világot megújító nemzet leszünk, hanem lassan eltűnünk. Az ilyen jóslatok azért veszélyesek, mert nem engedik láttatni az igazi valóságot, hogy egyenlőre gy eltűnésben lévő nemzet vagyunk és nem egy olyan, mely szellemileg meg fogja újítania világot.

Az a szomorú, hogy Magyarországon, a nemzeti identitászavarnak, két látszólag ellentmondó formája van: a kozmopolitizmus, és ennek csak látszólag ellentmondó nemzeti. Szellemi értelemben nemzeti nincsen Magyarországon, ez a tragédia. A magyarság ellenségei, ezt a látszólagos ellentmondást használják ki, hogy látszólag van nemzeti, de a valóságban nincsen, - erre a látszólagos ellentmondásra alapozva, hogy kozmopolita és nemzeti, nagyon sok hülyeséget el lehet adni a magyaroknak.

Végül is azt kell mondanom, annak ellenére, hogy a magyarországi nemzetieket, csak a nemzeti identitásvesztés egyik formáinak tartom, hogy a nemzeti üldözése folyik Magyarországon, ezt bizonyítja Zentai Károly esete.

Egy utolsó gondolat: az igazi nemzeti az, mely a nemzet javát akarja, ha fájdalmas akkor is, szembesíti a nemzetet az elfojtásaival, még ha fájdalmas akkor is, - ha ez nem történik meg elvesztünk. A jelen nemzetiek nem a szembesülés tükrét tartják a nemzet elé, hanem az elveszejtő ámításét, így a nemzet vesztén munkálkodnak. Be kell látnunk, hogy Európa lelkileg legbetegebb, legfrusztráltabb, legtöbbet elfojtó nemzete vagyunk, és egy beteg nemzet, hogy lesz szellemi megújító, nem tudom?! Csoda révén nem. Igaz, a nemzetiek erőssége, a csoda várás, a csodákban vetett öntudatlan hit.

Nagy Attila (Puli) - Székelyföld

A katolikus teológia, első két évében nagyon törekvő voltam, nagyon komolyan vettem a lelki életet, mármint, ott ahogy megkívánták. De harmad évtől kezdte követelni, a jogait az igazi lényem, a kereső és nem pusztán csak elfogadó. Én keresőként lettem vallásos, de nem tudtam megállni a pusztán elfogadó, utánzó vallásosságnál. A kereséshez nagy lehetőség volt, hogy harmad évtől könyvtáros lettem, negyed ötöd éven főkönyvtáros is. A kötelező programokat kivéve, az időmet a könyvtárban olvasással töltöttem. Közben azért sportoltam is, vigyáztam a fizikumra is. Igazság szerint nem lett volna szabad, a heti könyvtárnyitáson kívül, ami két óra volt, nekem sem többet tartózkodni a könyvtárba, de a tanáraim elnézték.

Természetesen, nem lehetett az egész könyvtárat átolvasni, de átnézni nagyon sok könyvet, igen. Ezért volt az, hogy bármilyen nyelvű könyvről lett volna szó, tudtam, hogy kb. mi van benne . Ebből a teológusoknak is hasznuk volt, mert amikor jöttek, hogy valami dolgozathoz anyag kellene, készen megkapták tőlem, nem kellett kereséssel tölteniük az időt. Valószínű ezért, és azért is nézték el tanáraim, hogy látták rajtam a könyvtárban tartózkodás eredményét. Természetesen, amikor ötöd év után ott hagytam a teológiát, akkor azzal jöttek sokan, hogy a könyvtár ártott meg nekem. Ezt most sem értem, a buzgósággal nem vág össze az olvasottság, bunkónak kell maradni, hogy jámbor maradhass. Lehet nem vág össze. Utólag, évekre rá, olyan rólam szóló legendával is találkoztam, hogy elolvastam a könyvtár összes könyveit. Ott olvastam először, jelzem a kommunizmus dühöngő korszakában, a nyolcvanas években voltam teológus, Márait és Cs. Szabót, ekkor ez ott nagy dolog volt. Volt olyan, hogy index könyvtár, de nem egyházi, hanem az államiak miatt. Abban volt egy néhány könyv, magyar történelem témában, de, hogy azok miért kerültek oda, nem értettem, semmi különös nem volt bennük, lehet, hogy formaság volt, az állami éberség kijátszására, pro forma.

A Chiara Lubich, nevével fémjelzett karizmatikus, és bázisközösség mozgalom begyűrűzött Gyulafehérvárra, a teológiára is. Itt meg kell jegyeznem egy dologot, amit a római katolikus egyházban felismertek, hogy az emberi lét egyik alapja, az, hogy közösségben él, és nem arctalan tömegben. Felismerték, hogy az egyház tömeggé züllött, melyben nem lehet hiteles lelki életet élni, csak kisközösségben. Azt hiszem, hogy ezt a nemzet esetében is be kellene látni, hogy nem elég a politikai, véresszájú magyarkodás, a nemzet csak községként, kis közösségekbe tagolódva életképes, és nem, magukat nemzetinek mondó, identitás nélküli tömegpártokban. Meg azt is be kellene látni, hogy a lélek nem csak a vallásoknak fontos, hanem a nemzetnek is, mert csak egészséges lelkekben életképes a nemzet. Ilyen szempontból elég riasztó adatai vannak az egészségügy statisztikáknak,a mi a magyarságot illeti. A gyerekszülési kedv is, ami Magyarországon nagyon lanyha, a lélek energia állapotán múlik.

A teológián is létrejöttek ilyen közösségek, de egy idő után betiltották őket, mert fura dolgokat produkáltak , nagyon “megszállta őket a lélek” és kivetkőztek magukból, amit a tanári gárda nem tudott elviselni. Az én időmben megint engedélyezték őket, és jó pont volt ha közéjük tartoztál, mert buzgóbbnak számítottál, mint a többi. Én is jó pontokat akartam szerezni, és egy néhányszor eljártam, lehet csak egyszer. De abból elegem volt már. Hányingerem volt az ott dívó ömlelgő szabad, kötetlen imáktól.

Ahol van az egyik, ott megjelenik a másik, az ellentéte. Ahol vannak buzgók, ott megjelennek természetesen a liberálisak, végül ezek között kötöttem ki. Magatartásom alapján soroltak oda, és nem épp az alapján, hogy társaságilag is közéjük tartoztam. Én egyedüli, külön utat jártam, engem a könyvtár érdekelt, és az távol tartott a két csoport konfliktusától. A buzgók nem nézték jó szemmel a liberálisakat, a teológia lelki rendjének veszélyeztetőit látták bennük, amivel a tanári kar is, hallgatólagosan egyet értett, ezért volt az, hogy a buzgók be tudták köpni a liberálisokat, nagyon gyakran, csak gyanúsítva, alaptalan rágalmakkal, amire a tanári kar fel is ült, és így születtek igazságtalan döntések. Természetesen, a bibliások, mert így neveztük őket a kötetlen Biblia magyarázataik miatt, mi liberálisak, ezt mind annak az érdekében tették, hogy rend legyen a teológián, a mélyebb lelki életért voltak tisztességtelenek.

Ezeket az embereket, inkább lelki betegeknek láttam, mint jámboraknak. Vallásosságuk egy szörnyű monomániás önzés volt, és nem egyéb, nem volt ennek semmi köze Istenhez, mint általában a mostani vallásosságnak.

A teológián, nagyon kellett vigyáznod, hogy ne barátkozz egyoldalúan egy személlyel, mert a buziság gyanújába keveredhettél. Meg volt a minden napi órai séta idő, amikor sétálni mehettél a városba, de a séta partnereidet ajánlott volt változtatni, ha nem akartál abba a gyanúba keveredni, hogy meleg vagy.

Harmad éves voltam, amikor évfolyamtársam lett M. K., egy néhány év szünet után kérte visszavételét. Nagyon nyitott volt, olvasott, és barátok lettünk. Miután ott hagytam a teológiát, sokan azt mondták, hogy M. K. hatása volt. Nekem az a gyanúm, hogy a Securitate küldte oda, direkt értem, hogy liberális voltomat felerősítse, és így távolítson el a teológiáról. Az a folyamat, ami bennem elindult harmad éven, azt nem M. K. hozta létre, az az enyém volt, a lélek követelte a magáét, a lélek ölő vallásossággal szemeben, ami puszta forma volt, hanem csak rájátszott, tényleg csak erősítette, természetesen megbízói céljainak megfelelően.

Nagyon skrupulus votam az elején, rengeteg lelki görcsöm volt, M.K., attól függetlenül, hogy kiknek a megbízásából tette, és mi célból, nagyban hozzájárult ezen görcsöktől való megszabadulásomhoz, végül a teológus ügynök kifejezetten lelki javamra volt. Ennek következtében ott is hagytam a teológiát, a Securitate célt is ért, de az igazi nyertes én voltam.

A diktatúra látványos kínzásai, kivégzései kapnak hangsúlyt utólag, és kevesen írnak arról, hogy a diktatúra egyik fő eszköze az ilyen manipulálás is volt, hogy rád ültetek egy ilyen barátot, ki szép lassan eltérített életcélodtól, ami nem volt ínyére a rendszernek, mert úgy látta, hogy ha megvalósítod életcélodat, akkor a rendszer számára kényelmetlen lehetsz. De majdnem későn vettem észre, hogy ez a demokráciában is így működik. A demokráciában is ültettek rám emberüket, hogy megint eltérítsenek célomtól, vagyis a már megvalósult célomat tegyék tönkre. Nem gondoltam, csak utólag, hogy ezt egy egyetemi tanársegéd, most már tanár, de unitárius tiszteletes feleség teszi velem. Ezek a titkosszolgálatiak, nagon jól ismerik az embe rejtett, vagy nyílt törekvéseit, és arra rájátszanak. Az unitárius papságból való kilépésembe akart besegíteni ez a hölgy, a titkosszolgálati céloknak megfelelően, téves információval, amikor Kolozsvárt könyvtárosi állás kerestem, amire évek múltával jöttem rá. De erről még írok bővebben.

Akármilyen külön utas voltam, én sem kerülhetem el, a bibliások ellnem irányuló feljelentését, vagyis az ellenünk irányuló feljelentést. Mivel méla undorom volt a többi teológustól, - nagyon buták voltak, és érződött rajtuk, nagy részén, hogy valami komplexusnak köszönhették ott létüket, kivéve azokat, kiket a Securitate küldött oda eleve, vagy nekik is meg volt a maguk komplexusa?! - csak M.K. - val barátkoztam, elkövetve az egyoldalú, kizárólagos barátság hibáját, ahhoz vezetett negyed éven, hogy feljelentettek a püspöknél, a buziság gyanújával. Hát mondhatom, hogy a vád alaptalan volt. Először M.K.-t hívatta a püspök, ha jól emlékszem még Jakab Antal volt, de rám már nem került sor, mert M.K.-nak jó dumája volt és meggyőzte, hogy alaptalan a vád.

Nem olyan rég, a neten megkerestem volt évfolyamtársamat, M. Eduardot, aki Németországban katolikus pap. Mivel szebeni szász volt kiment Németországban. De ebben közre játszott az is, hogy a székely kollégái, kinéztél maguk közül, német volta miatt. Ezt ő panaszolta nekem szomorúan, hogy ki kell mennie, mert a székelyek nem tolerálják származása miatt. A székely, nem az a mókás, vicces, csavaros eszű ártatlan emberke, minek szereti magát bemutatni. Sokszor nagyon intoleráns, ezért volt, valamelyik században, a Székelyföldön örmény ellenes progrom, amiről kevesen tudnak.

Eduarddal elemlegettük a teológiai éveket, és megemlékeztünk a bibliásokról is, akiket ő is rühelt. Tőle tudtam meg, hogy akik minket beköphettek a püspöknek, buziság gyanújával, azoknak biza egy része maga buzi volt. Nagyokat imádkoztak, ahogy Eduard mondta, és közben seggbe baszták egymást. És mivel karizmatikusok voltak, az úr szent lelke fölöttük lebegett.

Nagy Attila Puli

Amikor megjelenik a probléma megoldó ember, akkor már rég a konkrét problémákon túli világban van a baj, ami nem látszik a konkréttól.

Amikor valamit szabályokkal kell szabályozni, akkor már rég elromlott valami, és nagyon mélyen van baj, sokkal mélyebben, ahova a szabály alkotó elme ellát. A gépkocsival rohanó embernek, a szabályokon túli világával van a baj, azért nehéz rendet tartani az utakon. De van azért olyan hely is, ország, ahol ugyan azért tartják be a szabályt, mert csak a mélyen van a baj, - ez sokkal veszélyesebb, a látszat ellenére.

Ma már úgy mondhatsz újat, ha a puszta csendjében elmerülsz önön mélységeidben. De ne csodálkozz, ha mélységeidből olyan tartalmak, képek, bölcsességek emelkednek tudatodba, amit a régi bölcsek is tudtak. Ekkor mondhatod el, hogy egy lettél velük.

Az innen és túl, a kettő, egy.

A lelki életben, a lelked minden porcikáját a magadénak kell elismerd. Ha nem teszed, idegenként éled önmagad mélységeit, ami az igazi belső éned halálát jelenti.

Aki azt mondja, hogy nincs úgy, az nem számol azzal, hogy úgy is lehet, és az úgy is lehet az valóság. Aki nem éli meg a valóságot, az szellemileg sekélyes.

Nagy Attila Puli

Megint terítékre került, a kettős állampolgárság ügye, az MSZP, most már nem elutasító. December 5 miatt a székelyek nagyon megharagudtak, és nagyon kritikusan néztek szét, nemzeti szempontból, Gyurcsányék, az MSZP háza táján. De vajon a székelyeket is nem lehetne górcső alá venni?

Annak idején, amikor unitárius teológus voltam, egy biblia órán, vitába keveredtem, az unitárius egyház fő eszével, D. Dr. Erdő János főjegyzővel és tanárommal, egy újszövetségi megállapítás fölött, hogy a szegények jók, ezt állította Erdő az Újszövetség alapján. Már nem emlékszem, hogy melyik vers képezte Erdőnél a vita alapját. Na de a világosság kedvéért azt is meg kell említenem, hogy a tényleges és nem a lelki szegényekről volt szó. Én azt mondtam, hogy biza a valóságban nem úgy van, mert a szegénység épp a jóságból vetkőztet ki, és Dosztojevszkijjel támasztottam alá, valamelyik regényével, ha jól tudom a Jelentés az egérjukból regényével. Mondtam neki, hogy a szegénység még nem tesz jóvá, automatikusan, az csak egy lehetőség, attól függ, hogy éled meg. Tehet démonná, de tehet angyallá, egyformán. Erdőt nem tudtam meggyőzni, az ő kategorikus modorával kijelentette, hogy márpedig nincsen igazam, mert az Újszövetség azt írja, hogy a szegények jók, és apelláta nincsen.

Az igazság az, hogy később is az életben azt láttam, hogy a szegény, a beteg nagyon zsarnok tud lenni környezete fölött, ami nem is annyira a jóság jele.

A kisebbségi létben élők magatartása, nagyon gyakran hasonlít, a szegény, a beteg ember, zsarnoki magatartására környezete fölött, - és ez megnyilvánul, a székelységnek, a Csonka-országbeli magyarsággal való kapcsolatában, viszonyában, rányomja sok esetben ezt a bélyeget.

Akkor kezdett gyanús lenni, hogy nekünk székelyeknek nincsen erkölcsi alapunk a december 5-ért haragudni, amikor egy könyvet el akartam adni, ami a vajdasági magyarok kisebbségi helyzetéről szólt. Azzal utasították el sokan a könyvet, hogy “engem nem érdekel a vajdasági magyarság.” De nem ezért szidta a székely Gyurcsányékat, a nemmel szavazókat, és a távol maradókat, hogy a székelység és maga a kisebbség magyarság sorsa nem érdekli, a szidalom az érdektelenségért volt. Ezen élmény alapján kezdtem odafigyelni, hogy a székelyt érdekli-e a Székelyföldön kívül élő sorstársa.

Egy alkalommal, a www.manna.ro – ban, Czika Tihamér tette szóvá, hogy a székelyeket, a nagy autonómiázásban nem érdekli a szórvány magyarság sorsa, - ami megint, csak rátett egy lapáttal, arra, hogy vajon a székelyeknek van-e erkölcsi alapjuk haragudni a bizonyos december 5-ért, mert hasonlóan érdektelenek sorstársaikkal szemben, mint ahogy a Csonka-országbéli magyarokról állítják.

Nem olyan rég meg egy máramarosi tanár panaszkodott, hogy az egy tömbben élők nem törődnek, a szórvány sorstársaikkal. Hát az egy tömb a székelység. Nem?!

Végül ezek megérlelték bennem azt a nézetet, hogy a székely is épp olyan önös, mint amivel vádolja a Csonka-országbélieket, és nincsen, nem volt erkölcsi alapja, haragudni december 5-ért, sem a fenyegetőzéseknek nem volt alapjuk, hogy, “ha idejönnek beverjük a kocsijaik szélvédőjét.”

Nagyon találó a beteg ember magatartásával megvilágítania kisebbségi létet, a zsarnok betegével. A beteg szereti, ha látogatják, panaszait hallgatják, igazat adnak és sajnálják. De lehet, hogy a beteg épp ezért nem gyógyul, mert ez a szerep, szereppé válik a betegség, jól eső érzéssel tölti el, és ezért a jól eső érzését, semmi pénzért nem adná fel betegségét. A kisebbségi lét is, néha egy ilyen állapot, egy ilyen beteges szerep, ami érzelmileg kifizetődő. Egy szerep, mely megbénít, de ilyenkor nem a székely magát hibáztatja, hanem az oláht.

A székely nevű beteget biza látogatják is, Csonka-országi szélsőjobbosok, akik sajnálják, megerősítik betegszerepében. Aztán meg felragyogtatják szemeit, fantasztikus dolgokkal, hogy “az oláhnak, már csak öt éve van Erdélyben”, vagy “majd mi rendet csinálunk Erdélyben.” És ha megnézzük a valóságot, a székelység egyre tehetetlenebb, kábultabb, - hát a kórházi levegő kábulttá tesz – ami ellene mond egy igazi autonómia törekvésnek.

De tényleg jó a szegény? A kommunizmus hatalomra jutásakor, történelmi tény, hogy a szegények biza nagyon kapzsiknak bizonyultak. Tehát a szegény is kapzsi. Időközönként, a székelyeknek, a magyarországi magyarsághoz való ragaszkodását nem fertőzi a közönséges kapzsiság?

Soha nem felejtem, a katolikus teológián, Gyulafehérvárt, az őszi, évkezdeti beszámolót azok részéről, kik kint voltak Magyarországon. A beszámoló, Isten szegény szolgáinak készülők részéről az volt, hogy ki, mit kapott, szerzett, az ottani katolikus papoktól. Sokak arcán a jól sikerült szerzés önelégült öröme, vigyora ült. A kapzsiság diadalát ülte, Isten szegénykéinek arcán. A nyolcvanas években, mert ekkor voltam ott teológus, ugye a kisebbség lét feljogosította, szegény, elnyomott teológusokat a kapzsiságra? Vagy nem? Csak visszaéltek helyzetükkel? Szerintem az elnyomottak nem is olyan jók, és ezért van az, hogy elnyomottakból lesznek a legkegyetlenebb diktátorok, és rémuralmak.

Vajon, most is, néha, nem jellemzi a székely magyar kapcsolatokat, a kapzsiság, és csak ezért a nagy ragaszkodás az Anya-országhoz?

Nekünk székelyeknek, kisebbség magyaroknak, nincsen egy olyan rejtett énképünk, hogy mi a helyzetünkből kifolyólag, csak jók lehetünk, és nekünk mindig igazunk van? Ez nem így van, ez egy illúzió, mellyel le kell számolni, mert az illúziókért, általában mindenki nagy árat fizet.

Végül, úgy néz ki, hogy lesz kettős állampolgárság, amit a Fidesz a maga győzelmének könyvel el. De egy dolog biztos, az csak egy forma lesz, nem egyéb, a nemzetet pedig a szellemi tartalom élteti. Ahol meg túl sok a forma ott kevés a szellem. Ahol kevés a szellem, ott nincsen szabadság, és tiltásokkal élnek, tiltásokkal védik a nemzetet. Ahol tiltásokkal védik a nemzetet, mint ahogy a Demokrata tette, Nádas Péter esetében, ott a nemzeti szellem halott. Ahol halott a szellem ott a nemzet is halott. A dühöngő nemzetinek, csak szellemmel lehet ellenállni, szabadsággal.

Ahol nincsen szabad, autonóm szellem, ott közösségi autonómia sincsen.

Nagy Attila Puli - Székelyföld

Nagyon hálás téma ez a H1N1 vírus és az általa keltett riadalom. A szenzáció hajhászok, min Hanter, már az injekciókba tett mikró-csipekről is tudnak, mikkel majd a világ ura ellenőrzésük alá vonják az embereket, és aki nem viselkedik jól, azt megölik a vírussal. A különös az, amikor ezt a lelki életről írogató amatőrök teszik, ezt a bombasztikus felvilágosítást, ami nem tudom, hogy hogy vág össze a lelki élettel. Természetesen, ezek meg vannak győződve, hogy az emberiség java érdekében teszik, és nem blogjuk nagyobb látogatottsága érdekében, mint Hanter urunk, ezért vélik a kettőt összeférhetőnek.

Egy azért biztos, az oltó anyag körül, hogy valakik nyernek rajta. A kapitalizmusnak mi a célja? A minél nagyobb nyereséget előállítani. Miért? A holnap minél nagyobb biztonsága érdekében, - számukra, a nyereség haszonélvezői számára.

A másik dolog is tény, hogy az emberek, rejtett, vagy nyílt ellenőrzöttsége nő, a szabadságjogok fokozatosan egyre jobban csökkenek, ez is egy tetten érhető folyamat. Az oltó anyagba, rejtett mikró csip ebből kifolyólag, nagyon is hihetőnek tűnik. De vajon ezen rémhírek, nincsenek-e benne a pakliban, tehát a jogainkat csorbítani akaró hatalom tapogatózik ezen rémhírek által, hogy az emberek, hogyan reagálják, az esetleges szabadságcsorbításokat. Vagy esetleg ezzel, a jól informáltsággal akarják az emberek ellenállását felszámolni. Mert nekem van egy olyan véleményem, hogy a jól informáltság öröme, önelégültsége, bénítólag is hathat. Nem tudom kiűzni azt a feltételezést a fejemből, hogy Orwel rendelésre jósolt, a világ urainak, hogy épp a jóslatokkal mérje fel az esetleges ellenállást, és a jóslattal szerelje le, az emberek tudattalanjának ellenállását, az eljövendő rabsággal szemben.

Természetesen, fel kell tennünk a kérdést, hogy a puszta informáltság, megvédi-e az embereket, az emberiséget a készülő rabságtól? Szerintem nem, mert csak puszta reagálás a következménye. Valahol, itt kezdődik a probléma, hogy puszta információról van szó, csak, ezekben az esetekben, és puszta reakciókból, és puszta reakcióból, nem születik igazi ellenállás, hanem épp egy olyan állapot születik, mely az embereket kiszolgáltatja a hatalom manipulációs tevékenységének.

A puszta reakció problémája, a reflexió, a kritika nélküli elfogadás. A probléma az, hogy az emberek nem látják át a maga teljes mélységében a szabadság-jogok fokozatos csökkenésének problémáját. Az sem tudatos, hogy miről szól igazán, a sok rémtörténet. De miről is szól? A holnapról, az emberiség holnapjáról? Orwel miről írt, miért aggódott, mert aggódott? A holnapról!!! A minél nagyobb nyereség miért van? A holnapért. Tehát miről szól minden? A holnapért való aggodalomról. Ahol aggodalom van, ott félelem van, - a holnaptól. Ebből kifolyólag, mi a nyugati civilizáció hajtó motorja, az aggodalom a holnapért, és a holnap bebiztosításának kényszere.

Szerintem, itt nem az az igazi probléma, hogy van-e az oltásban, csip, vagy nincsen, hanem mi van e mögött. És mi van? Félelem a holnapgól, szorongás. Valakik nem épp ezt akarják, hogy szorongjon a tömeg, mert a szorongó tömeget könnyebb manipulálni. Mert az biztos, hogy a világhatalom csúcsán valakik manipulálnak. Túl könnyen ki szivárognak ezen információk, mintha szándékosan lennének kiszivárogtatva. És ne feledjük, hogy a nyilvánosság társadalmában, a jól informáltság társadalmában, a hatalom csúcsán lévők, bekalkulálják, hogy a tömeg tudomást szerez terveikről, ezzel számolnak, - akkor a Hanter féle szenzáció hajhászoknak, nagyon kérdéses, hogy mi lehet a szerepük?! Érdemes azon is elgondolkodni, hogy miért nevezte az egyik magyarországi publicista, a kilencvenes évek elején, a kapitalizmust annak, minek a támadások is javára válnak. Tehát, amit Hanter tesz, a csipes történeteivel, mert nála olvastam, lehet, hogy tudottan, vagy tudatlanul, a hatalmat szolgálja, - ez utóbbi súlyosabb.

De itt érdemes megemlíteni olyan fényes elméket, mint Julius Evola, vagy az olyan könyvet, mint Cion bölcsei, melyek az emberiség manipulációiról szólnak, kevesek által, és emberiség ellenes törekvésekről, csak kevesek által, akik az emberiséget rabságba akarják hajtani. A dolgok mélyén miről szólnak ezen írások? A holnapról, még akkor is amikor a jelen hatalom birtokosairól írnak. Tehát a holnapért való aggodalomról.

A nagy felvilágosító könyvek hiába valósága tetten érhető épp abban, hogy az általuk leírt folyamatok nem mesék, és a nagy felvilágosító munka ellenére, a dolgok vígan haladnak előre, épp úgy, ahogy a könyvek leírják. Tehát a felvilágosító tevékenységek, mint az Evolá-é, vajon nem része a világ urai munkájának?! Mert ezen könyvek nem akadályoznak meg semmit, sőt az elmét szórakoztatják, hogy a világ urainak manipulációs tevékenysége könnyebb legyen. Tehát, nem épp ezen szenzációhajhászok, mint Hanter, meg a felvilágosító írások, hogy mi vár az emberiségre, mint az Orwel-é, dolgozzák meg az emberiséget, előre, hogy önként fogadja el a szolgaságot, “erőszakmentesen”. Szerintem itt egy sokkal komolyabb oltásról van szó, mint a mikró csipek, az agyak és az emberi, kollektív tudattalan megdolgozásáról van szó.

De mivel történik a megdolgozás? Tényekkel!!! A mindig jól informált Hanter, egy nálanál még jobban informált úriember tény-előadását hallgatta Ausztriában. Miről szólnak az ilyen előadások? Tényekről!!! És nem az az érdekes, hogy ezek igazak-e, vagy nem, a tények, az én írásomban, az én megközelítésemben, másodrendű ez a kérdés. A probléma az, hogy a tények, a valóságnak csak egyik oldala, mely nem számol a valóság teljességével, hogy a valóságnak a tények csak egyik arca, hogy a tények mögött, van egy láthatatlan valóság, melytől minden szempontból függnek a tények. Akiknek a figyelmét csak a konkrétra irányítják, a valóságnak csak egyik oldalára, és nem is az igazira, azoknak valóságélményét hamisítják meg, - aki meg nem éli meg a valóság teljességét, az fél, szorong, mert önbizalmunk alapja a valóság teljessége, beleértve a Transzcendenst is. Ezek az előadások, miken Hanter részt vesz, a legveszélyesebb valósághamisítások, amin alapulnak a manipulációk. A nyugati ténykultúránk, maga a legveszélyesebb állapota az emberiségnek, vagyis a fehér embernek, amióta ember van a földön, mert a tények mögött nem látja a még fontosabb láthatatlan valóságot, mely mindent meghatároz, éltet, - nem látjuk a tények mögött az igazi láthatatlan okokat. A nyugati ember igazi problémája, hogy csak tényeket él meg, és nem a valóság teljességét, a láthatót és a láthatatlant együtt. Problémánk az, hogy csak tényekkel vagyunk bombázva, és érdekes módon ezt teszik az emberiség szabadságáért aggódók és közben nem veszik észre, hogy a nyugati ember, már rég börtönben van, a tények börtönében, és ők ezt súlyosbítják, és nem a szabadság növeléséhez járulnak hozzá. Akik meg nem élik meg a valóság tejességét, azok félnek, szoronganak és teljesen ki vannak szolgáltatva a tények szolgaságának, börtönének. Nem kell börtönök épüljenek az Államokban, mert a tények börtöne rég megépült. Tehát a jól informált tény-emberek, mint Hanter, valósághamisítók, és érdekes módon, nem veszik észre, hogy ez nem vág össze a kelettel való lelkizéssel, mert kelet, az igazi, a tényeken (amiről nagyon jól informáltak) túliról szól, - vagy igen, mert keletben is nem a láthatatlan valósággal találkoznak, hanem a puszta technikával, tényszerűvel, keletnek csak a betűjével, a felszínnel, a tény-szerű mit kell tennivel.

Érdekes módon, az olyan spirituális íróknál, mint Evola, összevág, az aggodalom a jövőért, a spiritualitással, holott egymást kizárják. Jézusnál kizárták. Azt mondta Jézus, hogy ne aggodalmaskodjatok a jövőért, a holnapért. Itt van Jézus tanításának egyik sarokköve, melyet, ha a keresztények életét nézzük, a legkevésbé vettek komolyan, mert a keresztények életét a holnapért való aggodalom tölti ki.

Tehát nem az az igazi probléma, hogy mi készül az emberiség ellen, hanem a félelem, ami benned van, a jövő miatt, a konkrét világában mozgó jól informáltság ettől nem szabadít meg, hanem növeli a félelmedet.

De, hogy éred tetten félelmedet? Mert azzal neked kell egyedül szembenézned, szembesülnöd követlenül. A félelmeid abban a világban vannak, amelytől a konkrét egyoldalúsága megfoszt, a Láthatatlanban, lelkedben. És mivel félsz, ki vagy szolgáltatva, a konkréttal, a jól informáltsággal manipulálóknak, a tényekkel manipulálóknak. Még egyszer hangsúlyozom, nem az az érdekes, hogy mi igaz, mi nem az oltásos rémtörténetekből, hanem az aggodalom, a holnap miatt, a félelem, ami benned van, és mivel kifele figyelsz, a jól informáltakra, nem tudsz befele figyelni, a Láthatatlanba, az igazi lelki valóságodba, ahol a félelem székel, mely az igazi probléma, és ezért nem tudod megszüntetni. Nem az igazi gond, hogy lesz szolgaság, vagy nem, hanem a félelem a lelked mélyén, mert ezzel már szolga is vagy, - ami esetleg ezt követi, az már csak a fizikai szolgaság lehet, mert már az igazi szolgaságba hajtás megtörtént. Tehát az aggodalom és a jól informáltság attól foszt meg, hogy az igazi problémát, az aggodalmat, a félelmet a holnap miatt magad láthatatlan lelki világában tetten érd. Az emberiség igazi problémája a félelem a holnapért, vagyis van egy rosszabb is, mint a félelem, a szorongás, mert az arctalan. Azt hiszem, hogy épp a szorongásaink elől menekülünk a jók informált, tényszerűek karjaiba.

A nagy elme futtatások, az emberiség jövőjét illetően, mint az Orweli, épp a benned lévő láthatatlan szorongással való szembesüléstől foszt meg, mi mindennek a kulcsa. A nagy jósok, épp a megoldás ellenében hatnak, mert a megoldás nem egyéb, mint a szorongásunkkal való szembesülés a Láthatatlanban, lelkünkben, de a jósok a konkrétról szólnak, mellőzve a Láthatatlant, az igazi valóságot. De a ténykultúránk, épp attól a lelki láthatatlan valóságtól fosztott meg, ahol a szorongásaink a holnap miatt tetten érhetőek. A nagy elmefuttatások miatt a jövőről, nem látjuk, a jól informáltak miatt nem látjuk, hogy a munka nagyja el van végezve, a Valóság teljességétől megfosztottak, a valóság teljességének élményétől, a Látható és Láthatatlan együttes élményétől fosztottak meg, és ez az igazi probléma, a többi csak ennek következménye. Akik nem élik, meg a Láthatatlant, lényük láthatatlan, lelki részét közvetlenül, azok félnek, szoronganak, azoknak lényük ezen része, mi az igazi biztonság élménye, forrása kéne, hogy legyen, a félelem forrásává válik. A tényszerűek, azért hamisítók, mert nem hagynak szembesülni, az igazi okokkal, a rejtett okokkal. A rejtett világ-hatalomról írnak, holott a problém nem ott van, hanem benned, benned rejtőzik. A tényszerű beszéd, miatt, nem látod, hogy nem az az igazi probléma, ami történik a világban, márpedig a nagy elmefuttatások erre helyezik a hangsúlyt, hanem az, ami a lelkedben munkál, a szorongásod a holnap miatt. Azt hiszem, hogy Jézus itt egy alapvető problémáját ragadta meg az embernek, csak az ő egyszerű, pusztán a tényre irányuló megközelítése nem menő, mert nem öntötte nyakon egy bonyolult kultúrfilozófiai szósszal, - de ha menő lenne épp azzal veszne el igazi tartalma. Tehát a nagy elme futtatások miatt nem látjuk a probléma igazi lényegét magunkban? A problémát tehát nem is a jól informáltság oldja meg, hanem a valóság teljességének élménye, melynek épp a jól-informáltság, hogy milyen merénylet készül az emberiség ellen, a legnagyobb ellensége. A megoldás a valóság, vagyis a Teljesség élmény, de a puszta információ, a Hanter féle a csipekről, épp ennek ellenében hat, mert a puszta információ csak a valóság egyik oldal, és csak a külső. Ha megnézzük, a demokrácia eddigi történetét, láthatjuk, hogy az informáltság, amire a demokrácia büszke, csak részeredményeket hozott és egy olyan eredményt, ami katasztrofális, az agymosás ipari, tudományos méreteket öltött, és erre a nyilvánosság, a jól informáltság büszkesége adja a legnagyobb lehetőséget, - tehát nem hinném, hogy a csip mesék ne lennének az agymosások forgatókönyvének részei. A tényszerűséggel dolgozik az agymosás, és ezzel tesz hiszékennyé, naivvá. Pedig egy egyszerű tényen kéne elgondolkodni, hogy a demokrácia információjának fő tulajdonsága, annak közvetettsége, és az, hogy kívülről kerül az emberbe, tehát soha sem az ember belső szerves indentitásának része, - tehát identitás fosztó.

A valósághiánynak van egy fő problémája, hogy önálló kontrollálhatatlan folyamattá válik, mely egyre inkább megfosztja az emberiséget a valóság teljességének élményétől, - és katasztrófa ebből akkor válik, ha a hatalmat kezében tartó kisebbség, erre rájátszik, hatalma érdekében, lehet, hogy ez történik a világban. Az eddigiek alapján láttuk, hogy Jézus az ember alapvető problémáját ismerte, félelmét a holnaptól. De ismerte azt is, hogy miben gyökerezik? Közvetve, úgy tűnik, hogy igen. Azt mondta, hogy ne attól féljetek, kik a testet megöli, hanem attól, kinek a lélek fölött is hatalma van. (Tudom az idézet nem pontos, de a lényeg ez, most unom elővenni a Bibliát.) A konkrét tényekkel, elfordítanak a Láthatatlan, lelki valóságodtól, a Valóság élményének teljességétől, hogy így lelked kiszolgáltatott legyen nekik, az ők céljaikra, hogy lelkednél fogva vessenek rabságra, mert akinek lelkét uralják, annak mindenét, életét uralják, jobban kiszolgáltatott, mintha ezer csip lenne beleoltva. A csip sztorija, a fizikai megtámadottságra tereli a figyelmet, de közben az ember lelkében rész szolga. A szolgáknak, kiknek lelkét rég uralják, azoknak hiába való a jól informáltság a csipek szolgaságáról, mert az ellenállás igazi központja, a lélek láthatatlan ereje rég meg van semmisítve. Tehát Jézus jól látta, hogy a holnaptól való félelem abban gyökerezik, hogy a lelkedet elvették, a valóság élményének teljességétől megfosztottak, - a te beleegyezéseddel tegyük hozzá.

Jézus, azt mondta, az ő roppant egyszerű, egészségesen tényszerű bölcsességével, hogy a betű öl. De a betű nem az a bizonyos tényszerű, konkrét, ami elvonja figyelmünket a Láthatatlan valóságról, nem a puszta egyoldalú külső valóság, nem az egyoldalúan megélt nyugati valóság, ami megöli a szellemet, lelket, egyoldalúságával. Az emberiség szomorú jövőjéről, és a csipekről szóló történetek, nem betűvel íródnak, mi öl? Nem a betű kultúrájában élünk, mely az egyoldalú valóságélménye miatt, nem kínál megoldást? A nyugati civilizáció egy ördögi kör lett, melyből nem jelentenek kiutat, a csipekről szóló sztorik, sem Orwel írásai, sem Evola fejtegetései, meg a mások-é sem. Az írtam Jézus egyszerű szavai, nem potyára írtam. Jézus a lényegre mutatott, kultur-szósz, filozófiai-körítés, metafizikai-körítés nélkül. A mi problémánk az, hogy épp az ismereteink miatt, a kultura miatt nem látjuk a problémákat a maguk egyszerű közvetlen valóságukban, - mert a valóság arról ismerhető meg, hogy egyszerű. Tehát már nem látjuk az igazi problémákat.

Nem azt akarom mondani, hogy nem igaz, vagy nem lehet igaz, sajnos igaz az orweli jóslat, hanem azt, hogy a tények mögött, amit sokan leírnak, valami teljesen más rejlik, amit épp elfednek a jóslatok.

Az egyre nagyobb ellenőrzöttség igaz, tapasztaljuk. De ez mire vonatkozik? A fizikaira, mert a lelkit rég ellenőrzik. Fizikai ellenőrzöttségünktől félünk, és közben észre sem vesszük az igazi problémát, hogy lelkileg rég azok vagyunk a lelki szabadságot rég elveszítettük, és a fizikai ellenőrzöttség, csak a lelkinek a következménye. Tehát az igazi probléma megint a lelki, ami láthatatlan.

Jézusra visszatérve, Jézus nagyon jól látta, hogy az ember fő problémája, a valóságtól való megfosztottság, a valóság teljességélményének hiánya, és az ebben gyökerező szorongás a holnaptól.

Jézus, nagyon képszerűen beszélt az aggodalmaskodásról: azt mondta nézzétek az ég madarait... és végül azt mondja, hogy a menyei Atya gondoskodik rájuk, - ezt tartotta a bizalom alapjának. Itt csak arról lenne szó, hogy Isten gondoskodik arról, hogy minden nap legyen mit megenni, ez nagyon anyagias megközelítés lenne. Azt hiszem, hogy itt arról van szó, arról a láthatatlan, végtelen valóságról, amit a konkrét, tényszerű miatt nem élünk meg. A valóság élményét, teljessé, egésszé, csak a Transzcendens élménye teszi, a valóság élménye nincsen az Abszolútum nélkül. Isten-élmény nélkül nincsen valóságélmény. És ebben az esetben, mi nyújtja a holnapba vetett bizalmat, vagy a valóság teljességének élménye miért adja a holnapba vetett bizalmat? Azért, mert a Transzcendens élményében csak jelen van és nincsen holnap, a Valóság teljességének nincsen tegnapja és nincsen holnapja, csak mája jelenje van, azé a jelen-é, mely biztonsággal tölt el. Biztonság érzetünknek épp abban a Láthatatlan valóságban kell gyökereznie, mely szorongással tölt el, amiatt, hogy nem veszünk tudomást róla. Tehát az emberiséget, nem a Hanter féle jól informáltság, az ismeretek óvják meg, vagy Orwel jóslatai, hanem a Valóság, aminek az Isten is része, annak a közvetlen élménye. A megoldás a misztikán túli misztika. De azt hiszem, hogy ez már csak a nyugati civilizáció pusztulása után lehetséges, addig úgynevezett megoldás nincsen, - a nyugati ember gyógyíthatatlan. És megtörténhet, hogy Platónnak igaza lesz, hogy ha a demokráciát sokat tökéletesítik diktatúrában végződik. De Platón egyszerű szavai sokak számára nem elegek, vagyis a puszta tény nem elég, hanem nagyon sok történettel és titokkal kell köríteni ezt a tényt. Akkor érdekesek a dolgok, ha azok szórakoztatnak. Az emberek úgy akarnak tudni az elkövetkező szolgaságról, hogy az szórakoztató legyen. Az emberek csak szórakoznak az emberiségnek írt sötét jövőképekkel, akik szórakoznak, azok nem változtatnak semmin, mert a szórakozott ember, képtelen a változtatásra, ezért nem hoztak a sötét jövő jóslatok semmi változást, hanem az emberiség halad az egyre nagyon ellenőrzöttség fele.

Mi hiányszik ezekből a fekete jövőt jósoló könyvekből? A mulandóság, a Prédikátor könyvének bölcsessége, hogy minden mulandó, minden világuralom elmúlik egyszer. De természetesen, a Prédikátor könyve nagyon száraz, sokkal izgalmasabbak, a kultúrák elöregedéséről szóló kultur-filozófiák, pedig a mulandóság közvetlen szemlélete lebbenti fel a fátylat az igazi titokról. A jól informáltak, mindig azzal lépnek színre, hogy egy olyan előadást hallgattak,a hol valami nagy titokról lebbentették fel a fátylat, közben egy dolgot nem tudnak, hogy a titokról a fátylat a mulandóság, vagyis a valóság közvetlen szemlélete lebbenti fel, és a titok nem egyéb, mint, ami a láthatón túl van, a Láthatatlan, ami túl van fogalmainkon.

Ha lelkünknek birtokában vagyunk, megéljük a teljességét, fellebbentettük a fátylat, megtapasztaltuk azt, aki a fogalmakon túl van, akkor nem érdekelnek a csipek, nem érdekelnek a jóslatok, mert a valóság teljességét, amit magunkban hordunk, ami láthatatlan, kimeríthetetlen, végtelen, és megfoghatatlan, nem tudja senki ellenőrzése, hatalma alá vonni, tehát minket sem, - ha a valóság teljességének birtokában vagyunk, megéljük.

A felvilágosító munka, a világ urainak machinációiról nem veszi ki a hatalmat kezükből, sőt növeli, mert elfordítja tekintetünket, az igazi, Láthatatlan valóságról.

És azt hiszem, hogy a belső láthatatlan világodban lévő szabadságod visszaszerzése a fontos, nem a külső, amit te magad is visszaszerezhetsz, a csendben, erre tanít a zsidók pusztai vándorlása: a szolgaság után, lelküket, valóságélményüket, a zsidók, amit elveszítettek a szolgaságban, a pusztában szerezték vissza, a puszta csendjében. A tényleg valósággá lesznek az orweli jóslatok, akkor a szolgaságot egy pusztai vándorlásnak kell követnie, hogy az emberiség visszaszerezze belső emberi szabadságát.

De miért lesz szolga az ember? Mert biztonságot keres!!! Miben? A konkrétban, a kézzel fogható valóságban, a kézzel fogható látszatbiztonságában. Ez az amire Jézus azt mondta, hogy az ember meg akarja menteni életét az elveszíti. A látható látszatbiztonsága, megfoszt a láthatatlan, belső, igazi, lelki élettől. Ami igazán élő bennünk, az láthatatlan. A konkrétat, lényegében a láthatatlan élteti, amiről a konkrét civilizációja mit sem tud. Az ember azért lesz szolga, mert biztonságra vágyik, hamis biztonságra. De miért keresi a biztonságot? Mert fél, szorong a holnap miatt. A holnapért való aggodalom, félelem a holnaptól azért van, mert az ember meg akarja menteni életét. Miért? Mert fél!!! Miért fél? Mert nem éli az ő, belső, igazi, láthatatlan életét. Tehát az ember azért lesz szolga, mert nem éli az ő igazi belső életét, a valóság teljességét, - a valóság teljességét önmagunkban éljük meg.

A biztonság keresésnek, van egy másik oldala, mely a személyiség mélyén van ugyan csak. Az élet kezdetén a biztonságot az anya jelenti, a személyiség feminin oldala. Személyiségfejlődésünk kezdetén azt éljük meg, utána folyamatosan el kell jutnunk, személyiségünk másik oldalához, a férfi princípiumhoz, és végül a kettőt kell egyesítenünk, hogy érett személyiségek legyünk. A nyugati civilizáció, a biztonságkeresés civilizációja: a biztonságot nyújtó állam szentsége, biztos, csalatkozhatatlan ismeretek, az egyházaknál, de csak ennek folyamánya, az egzakt tudomány, mindenben a biztosság, biztonságkeresés, vagyis az anya el nem engedése, infantilizmus, ez a nyugati kultúra. Az EU is nem más, mint anyai infantilizmus. A nemzet védők a nemzet biztonságáról beszélnek, és azt a tőkétől látják veszélyeztetve, pedig ez nem igaz, mert a saját infantilizmusuk veszélyezteti a nemzetet, mert a nemzetért való aggódásban, a puszta feminin jelleg ölt testet. A nacionalizmus a feminin nemzet, mely már elveszítette identitását, a maszkulin hiányában, tehát már a tőke, csak fizikailag veszélyezteti a nemzetet, nem szellemileg, mert a maszkulin hiányában már nem létezik a nemzet, a szellemi nemzet. A nacionalizmus, pusztán ideológiai nemzet, ami ideológia az csak feminin, mert csak tudati, és a puszta ráció feminin. A nacionalizmus, minőségileg nem különbözik semmit a tőkétől, mert nincsen közöttük minőségi különbség, mindkettő konkrét, racionális, feminin. Magyarországon, a nemzetiek ellentéte, a kozmopolita szocialistákkal, csak látszat ellentét, mert mindkettő azonos minőség, pusztán ideológia mely feminin.

Az emberiség, pontosabban nyugat fejlődés eszméje, nem egyéb, mint, minél nagyobb biztonságra törekvés, tehát megrekedés a femininben, az élet első szakaszában, szellemileg, nyugat fejlődés eszméje nem egyéb, mint degenerálódás, megrekedés a személyiség fejlődésében, hát akkor hol a fejlődés.

Az anyától csak látszatra elvált nyugati, mert nem adta fel biztonság igényét, az anyait, az anyai biztonság érzetét a konkréttal pótolja, mert az anyagi konkrét kelti azt az illúziót, a biztonság illúzióját, mit az anyától kapott.

A konkrét, a tények, a betű, mint konkrét, biztonsága feminin jellegű biztonság, mely az élet első szakaszát jelenti. A második szakaszban, amikor a férfi princípiumot akarjuk megélni, a kézzelfogható feminint el kell engednünk, minden külső garanciát, külső segítséget, a pusztába kell vonulnunk, hogy a teljes magunkra utaltságban váljunk férfivá, vagyis, hogy megéljük e bennünk lévő férfi princípiumot. Ez az utóbbi szimbóluma, Keresztelő szent János a pusztában,a ki a megvalósult érett férfi. Férfivá a pusztában lehet válni, minden garanciát, kultúrát mellőzve.

A nyugati kultúránk, a betű, a konkrét kultúrája, a tények kultúrája, az éretlen férfi kultúrája, ki nem járta meg a pusztát, ki a személyiség fejlődése során, megrekedt a személyiség fejlődés első szakaszánál, a feminin oldalánál a személyiségnek, és nem jutott el a maszkulin oldalhoz és a kettőt nem egyesítette, - erről van szó a Taoizmus, jin és jangjában, az ellentétek egyesítése a személyiségben, ez a nyugati kultúra betegsége, személyiség betegsége. A Transzcendenssel való kapcsolatra, vagyis a valóság teljességének megélésére, csak a személyiségének két pólusát egyesített személy képes. A valóságot, a láthatót és a láthatatlant akkor éljük meg, ha a személyiségünk mindkét oldalát megéljük, ha egyesítjük a személyiségünk mindkét oldalát.

De ennek a kultúrának a része a hatalom is, és a hatalom is, mint konkrét, a feminint képviseli, vagyis a hatalom embereiről is elmondhatjuk, bármilyen férfiasaknak tűnnek, hogy megrekedtek a személyiségük feminin oldalánál, tehát a személyiségfejlődés elején, és a férfiasságot jelentő férfi princípiumot nem érték el, személyiségük nem egész, mert nem egyesítették a két oldalt.

Na de lássuk, hogy kik azok, kik csipekről írnak, mint Hanter, vagy kik azok, akik leírják, mint Evola Orwel, mint egy jövőbeli vízióként, vagy jelenként a világhatalom trükkjeit, mivel lassan szolgaságba hajt. Sajnos az a fő probléma, hogy ők is a feminin kultúra, a férfiatlan kultúra részei. Amiket leírnak, csak a konkrét világában mozog, ami feminin, és nem a teljes valóság. Csak azt írják le,a mi konkrétan történik, vagyis csak a feminint írják le, a valóság egyik oldalát. Kifejezésmódjukat, ami nagyon lényeges, a feminin betűkultúra határozza meg, az járja át. Tehát az a gond, hogy őket is teljesen a feminin betűkultúra járja át, annak része, teljesen. Ha ők is ennek a részei, akkor nem különböznek tőle semmiben, ha nem különböznek hatékonyságuk nulla.

A puszta információ, a nyilvánosság, feminin, passzív, ezért nem visz előre semmiben. Sokan azt hiszik, hogy a nyilvánosság, a jól informáltság aktivál, nem, az ellenkezője igaz, feminin voltánál fogva passzivitásra ítél. A néhai tömegmegmozdulások nem mondanak ellen ennek, sőt a tömeg, passzív, feminin, bárhogy rombol, mert a tömeg személyiség feminin, biztonságérzetét a tömeg adja, a konkrét. A tömegszemélyiség, nem ment át a puszta egyedüllétén, nem érte el a személyiség maszkulin oldalát és nem egyesítette a femininnel, tehát nem vált érett személyiséggé.

A szélsőjobbos rombolások, épp a feminin oldalnál való megrekedés jelei, a tehetetlenség, ami passzivitás, rombolásai, - az igazi férfiasság alkotásban fejeződik ki.

Egy kicsit külön rátérek Evolára. Természetesen vannak, akik azt mondják, hogy de hát Evola alkímiáról szóló írásai, épp a személyiség kiteljesedéséről szólnak. Ennek ellene mond, hogy írásaival nem tudott kilépni a kultúrából, szerves része maradt, tehát annak, ami feminin. És itt jön be, és kap hangsúlyt az, hogy ki volt Keresztelő János. Az, aki vadmézen, sáskán élt, távol a kultúrától, aki kilépett a kultúrából is, az abszolút egyedül létben, a teljes magára utaltságban. Jézus azért volt hiteles, mert megélte a pusztát, ilyen szempontból Buddha is csak a lelki élet puszt a technikusa, az ajánlott légzés gyakorlataival, mert az nem egyéb, mint vallási kultúra. Tehát, a hatalomnak, nem azok az igazi ellenségeik, akik informálnak, hogy rejtetten mit tesz a hatalom, hanem a puszta érett férfija, mint Keresztelő János. Azok kik informálnak, hogy mit tesz a hatalom, rejtetten, csak ugyan úgy feminin minőségűek, mint a hatalom, ezért nem jelentenek veszélyt a hatalom számára, ezért nem veszély a nyilvánosság, a hatalom számára, mert azonos minőségűek. Veszély az, mi minőségben meghaladja, az igazi, kultúrából kilépett férfi,a ki minőségben meghaladta a feminin princípiumot, elérte a férfi princípiumot a személyiség teljességét. A veszélyt az jelenti a hatalom számára, ki kilépett a kultúrából és nem része annak, az érett férfi, aki megvalósította személyisége teljességét,a mi leginkább a kultúrán kívül lehetséges. Ezt a problémát mutatja be Keresztelő János története, a feminin hatalom, Szálomé, a puszta férfijában látta a hatalom ellenségét. A történetben szereplő nő, kifejezi a hatalom feminin voltát.

Akik jól informáltként leírják, mint Hanter, hogy mit tesz az hatalom az emberiség ellen, gyakorlatilag nem tesznek semmit, mert minőségben nem haladják meg a hatalmat, csak femininek maradnak. Számukra ez egy szerepszemélyiség,a mivel mások fő szeretnének kerülni, vagyis, ők is hatalmat szeretnének mások fölött gyakorolni, információikkal, úgy, hogy perverz módon élvezik, hogy mások csüngenek informáltságukon, ez is a hatalom gyakorlásának egy rafinált formája, az igazi hatalom is így működik, ami az információ szórást illeti, tehát az ilyenek semmiben nem különböznek a hatalomtól miről írnak.

A probléma, az igazi, nem az, hogy mikkel ver át a hatalom, hogy szolgaságba hajtson, hanem az igazi probléma az emberi személyiségben van, az, hogy az európai kultúra embere, meg van rekedve a femininben a személyiségfejlődés elején. Ez a kultúra beteg, a maga egészében. Ebből a kiút, nem a hatalom machinációiról való jól informáltság, hanem a feminin nyugati kultúra teljes megsemmisülése, eldobása és pusztába vonulás, mint a zsidók tették az Egyiptomból való szabadulás után.

A jól informáltak, arra irányítják a figyelmet, hogy kik és, hogyan gyakorolják a hatalmat, de ezzel meghamisítják, elterelik a figyelmet a mélyen fekvő problémáról, hogy beteg az európai ember lelke, ez az igazi probléma, nem az, hogy kik és hogyan gyakorolják a hatalmat.

Ha a keleti mitológiákat nézzük, nagyon mélyen kifejezi ezt az állapotot, az, hogy a keletiek szerint a Kali-yuga időszakát éljük, tehát a feminin uralmának időszakát, ezért szorul háttérbe minden, ami férfias. Azt hiszem, hogy az iszlám az egyedüli, mely a férfias ellenpólust jelenti a nyugati feminin kultúrával szemben. Kelet, már csak meditációs technikákat jelent, ami konkrét voltánál fogva feminin, ezért kedvelik nyugaton a keleti meditációs technikákat. Azt hiszem, hogy ezért éleződött ki a nyugat és az iszlám harca, mert a feminin és a maszkulin vívja harcát. Az iszlám az egyedüli garancia, hogy a világ nem süllyed el a femininben. Az iszlámban a férfi principium vívja harcát, hogy ne nyelje el a nyugati feminin. Ha a nyugat győz, akkor az emberiség degenerációja teljes lesz, a férfi princípium eltűnik a világból, és akkor tényleg megvalósul az emberiség szolgasága, mert már nem lesz mi útjában legyen, a feminin világhatalomnak. A nyugati feminin világhatalomnak, az útjában a férfi princípiumú iszlám van, - a képlet ugyan az, mint Keresztelő János esetében. És érdekes az is, hogy az iszlám a sivatag gyereke, ahol a férfi születik, a nyugati kultúra városi kultúra, a város feminin.

A világhatalomnak, egyedüli ellenszere, amint már írtam, nem a nyilvánosság adta információk, a hatalmat leleplező írások, hanem a férfi principium ellen állása a femininnek, - vagyis később, a megoldás az azzal való harmónia lenne. Az igazi probléma nem a hatalom gyakorlásának mikéntje, mert a nyilvánosság csak erről tud, hanem a feminin és a maszkulin viszonya az emberi személyiségben, - a szenzáció hajhászok, mint Hanter urunk a csipjeivel, erről az igazi problémáról tereli el a figyelmet. Nem a fizikai állapotunkra kell vigyáznunk, hanem a lelkünk személyiségünk állapotára. Természetesen, erre sokan azt mondják, hogy rengetek lelki könyv van,a mi segít. Azok nem érnek semmit, mert puszta kulturális termékek, mik femininek, mint a jóga is, például. A személyiségünk a pusztában válik éretté, ahol magunk mögött hagytunk minden vallási és egyéb kultúrát. Erről jut eszembe, megint Hanter, ki azt írta nekem, keletet dicsérve a nyugati katolicizmussal szemben, hogy kelet megmondja, konkrétan, hogy mit kell tenni de, ahogy ő írta, Róma nem. Ahol konkrétan megmondják, ott a feminin oldaladhoz kötnek, ahol azt akarják, hogy érett legyél, kikergetnek a pusztába, anélkül, hogy bármivel segítenének. Hanter urunk, ki a lelki életben azt dicséri, hogy megmondják mit kell tenni, konkrétan, az nem egyebet dicsér, mint a megrekedést a femininnél, amit a nyugati kultúra tesz. Mintha ezt jobban tudták volna a primitívek, mint a túlfejlett keleti és nyugati vallások, melyek, konkrét lelki útjaikkal a személyiség maszkulin oldalának a kárára fejlődtek. Vallási szempontból, nyugatnak és keletnek egy a válságproblémája, az elnőiesedés, - ebből a szempontból, még az iszlám tartja magát, és az ortodoxia, valamennyire, ha a misztikáját nézzük. Mert minél több segítséget kapsz, annál inkább a feminin oldalánál rekedsz meg a személyiségednek. Ilyen szempontból a jógát és a mestereket, visszafejlődésnek látom. Keresztelő Jánosnak nem volt mestere a pusztában. De miért ne legyen mestered és elégedj meg a pusztával? Hogy megtaláld a belső mestert, mer a külső mesterek, technikák attól vonnak el a belső Isten Logoszodtól. A pusztában te magad kommunikálsz, direktben önmagaddal. A lelki élet kommunikáció önmagunkkal, aminek hallgatás a vége, de hallgatni csak férfiként tudsz, nőként locsogsz.

De mik segíthetnek, mielőtt a pusztába mennél, a kommunikációban? Nem potyára nyúltam a zsidó mítoszokhoz, Keresztelő Jánoshoz, meg a zsidók pusztai vándorlásához. Platón írta már, hogy az ismeret átadásának legjobb eszköze, a mítosz. A nyilvánosság pedig csak információ. A mítoszok révén kommunikálunk tudattalanunkkal, lelkünkkel. Az információ révén csak elménkkel kommunikálunk, ezért van az, hogy az információ rejtve hagyja, figyelmen kívül hagyja az igazi problémákat, a lélek a személyiség problémáit. Azt írtam, hogy nem az az igazi probléma, hogy kik és miként gyakorolják a hatalmat, hanem az, ami az emberi személyiségben van, annak állapota, ezt pedig az információ képtelen kezelni, csak a mítosz az egyedüli gyógymód, és utána a puszta. Az igazi probléma, hogy csak információink vannak, és nincsenek mítoszaink, az egészséges személyiségnek mítoszai vannak, azzal kommunikál a tudattalanjával. Az információ emberét nem is érdekli a tudattalanja, neki csak tudata van, minek elég az információ, de épp ez által nagyon kiszolgáltatott, hogy nincsen semmilyen viszonya tudattalanjával. A puszta információ, a személyiség végzetes egyoldalúsága, mely nagyon alkalmassá teszi a manipulációra, mert mindent kívülről kap, másoktól ellenőrizve, szűrve, és ellenőrizhetetlen tudást kap, mellyel lelkében soha nem tud szervesen azonosulni, mert nincsen annak megfelelője lelkében, ezért az információ megfosztja identitásától,a kinek nincsen identitása, azon nem nehéz uralkodni, ez amai tömeg, melyet információkkal manipulálnak. Sajnos a nemzeti lét is puszta információ kérdése lett, és nem a nemzeti lélek belső szerves, képi része, ezért tudják, manapság, már csak puszta manipulációra használni. A nemzet mely nem éli lelkének élő képeit, és nem az adja identitását, csak tudata és annak információit, az már nem nemzet, hanem identitás nélküli tömeg.

Na de érdemes megvizsgálni, a feminin és maszkulin problémáját a magyarság esetében, vajon nem itt van elrejtve sorstragédiánk. A magyarság pusztai nemzet lévén, a személyiség maszkulin oldalával nagyon jó viszonyban volt. Bejött Európába, egy feminin kultúrába, az Anyaszentegyház kebelébe, elveszítette kapcsolatát a személyiség maszkulin oldalával, és mivel a magyar személyiség, egyoldalúan feminin lett, mint a nyugati kultúra, a magyarság elveszítette identitását. Az identitás elveszítésével, a magyarság elveszítette vitalitását, mert ahol a két princípiumot nem egyesítik, vagyis a femininél megrekednek ott a vitalitással is gondok vannak. A magyarság igazi problémája, ugyan úgy, mint az európai ember problémája a személyiségben rejlik, és a probléma megoldásának a kulcsa is ott van, és nem valamilyen meditációs technikában, vagy kulturális, gazdasági, vallási, nemzeti reformban, mert a reformok nem oldanak meg semmit, hanem csak az emberi személyiség, mely levet minden kultúrát, és kimegy a pusztába meghallani önön hangját, mert már mester fülsiketítően sok van.

Az írást, hogy ne bonyolítsam azért beszélek csak a férfiról. A férfi princípiummal való találkozás nélkül, a feminin és maszkulin egyesítése nélkül nincsen emberi és nemzeti identitás sem. A nemzeti identitás a személyiség teljességéhez kötött, és ezért szoktam mondani, hogy a tömegszerű szélsőjobbnak semmi köze a nemzethez, mert csak informáltak arról, hogy magyarok, de mivel csak informáltak, a feminint képviseli, nem a személyiség teljességét, ami a nemzeti identitás alapja.

Hanter úgy érzi titokról lebbenti fel a fátylat, amikor az oltásokba rejtett csipekről ír, és közben nem veszi észre, hogy az igazi titokról nem lebbentette fel a fátylat önmagáról, holott ez lenne az igaz, passzív ellenállás a világ uraival szemben, visszavonulni, oda, a lélek birodalmába, ahol a lélekben erőseket nem éri el a hatalom. A világ urait fizikailag nem lehet már legyőzni, csak a lélekben, épp ott ahol a legnagyobb kárt tették.

Itt érdekességként említem meg, hogy a demokrácia kulcsfigurája, a bankár, tipikus megtestesítője, a femininben megrekedt éretlen személyiségnek.

Végül is azt mondhatom, hogy megoldást nem hozhat, egy olyan puszta információs világ, mely a beteg kultúra szerves része. A megoldás nem az információ, hanem épp az ellentéte, a betű halála, a puszt a csendje hozza, ahol megszületik az a férfi, próféta, az új Keresztelő János, ki méltó ellenfele lehet a feminin hatalomnak. Valami többnek kell születnie, de azt hiszem, hogy a hatalommal a mulandóság fog végezni, és az után jövő pusztai időszakban, születik meg a férfi.

A pusztában, létrejön a kommunikáció az elme és a tudattalan között, ami az európai embernél hiányzik, de ez csak úgy lehetséges, ha az elme maga mögött hagy minden kultúrát, információt. A puszta a kommunikáció helye önmagunkkal. Az információ révén, az elme csak önmagával kommunikál, mint egy ördögi körként, mellőzve személyisége belső központját. Az igazi probléma nem az, hogy mit tesznek a világ urai, hanem az, hogy az elme nem kommunikál a tudattalannal. A világ urai csak erre építenek. De mivel ők sem kommunikálnak önmagukkal, meg van a veszélye, hogy démonokká lesznek, és a hatalom csúcsán lévő démonok démonizálni fogják a tömegeke is.

A pusztában lehet találkozni, a nihil, a megsemmisülés érzésével, mely minden konkrét, feminin biztonságérzettől megfoszt, ha ezen kész vagy átmenni, azon, amit Jézus úgy fejezett ki, hogy Uram Uram miért hagytál el engem, akkor megtalálod a személyiséged maszkulin oldalát, de személyiséged, eredeti, kultúrán túli központját. Kultúránk igazi problémáit, nem azok látják, mint Evola, kik a kultúra szerves részeként filozofálnak, a kultúra problémáiról és a hatalomról, hanem azok, kik személyiségük kultúrán túli központját megtalálták, kik a pusztából, kívülről látják a kultúrát. A hatalom ellenfelei csak azok lehetnek, kik a kultúrán túli személyiség központot megtalálták, és ez által kiléptek a kultúrából. Vagy ezek képesek bölcsen szemlélni, a szenzáció hajhászokat figyelembe sem venni riogatásaikkal, hogy, hogy múlik el minden hatalom.

A hatalom ellenfele, nem az informatív felvilágosító, a hatalom rejtett ténykedéseiről, hanem a kommunikáló, az önmagával kommunikáló, önmaga belső mélységeivel kommunikáló, és azon keresztül az Istennel kommunikáló, és az Istenen túli, Láthatatlan mélységeket hallgató.

A hatalom, az ilyen emberrel szemben gyenge, ez a próféta, kit a hatalom nem szeret. Nem szereti, mert a próféta ismeri azt, mit a hatalom nem ismer, a lélek mélységeit. A hatalom fél, de csak látszatra azoktól, kiket elnyom, ellenőriz, a hatalom saját ismeretlen, ellenőrizhetetlen mélységeitől fél, tudattalanul.

A feminin kultúra része a hatalom és az általa uralt tömegek, ezért mindkettőben közös a tudattalantól való elfordulás, közös bennük a tudattalantól való rettegés, a neki való kiszolgáltatottság. Így a tömeg és a hatalom minőségileg azonos. A forradalmak, a tudattalan robbanásai, pusztán, - ezt nem zárja ki, hogy erre vannak, akik tudatosan rájátszanak – és nem jelentenek, a lélek, a szellem szintjén magasabb minőséget, és ezért van az, hogy általában csak egy újabb totalitarizmus kezdetei. A feminin mindig uralom.

Az ideológia feminin, mivel a puszta konkrétra, a rációra, ami feminin, arra épül. Magyarországon a nemzeti és nemzetietlen szoci, csak látszat ellentét, mert mindkettő pusztán csak ideológia szintű, nincsen közöttük minőségi különbség. A nemzeti nemzetbiztonságról prédikál, vagyis a feminin biztonságról, pedig a nemzet azért nincsen biztonságban, mert a nemzet, a nemzetiek megrekedtek a femininél, tehát az emberi identitásnélküliségnél, ami a nemzeti identitás hiányát is jelenti. Az igazi probléma a valós nemzeti identitás hiánya, és nem az, hogy ki a nemzeti, és ki nem. A nemzeti és nemzetietlen vita azért is alaptalan, mert a belső emberi identitásra, a totális, megvalósult emberre épülő nemzeti identitást nem képviseli senki Magyarországon, de Európában sem, a nyugati kultúra ezt nem ismeri. A Jobbik léte azért alaptalan, mert lényegében nincsen nemzet ma Magyarországon, a magyarság már csak egy identitás nélküli tömeg. Aki ma nemzetről beszél az elköveti azt a hibát, hogy olyanról beszél mi nincsen és ezzel becsapja a nemzetnek becézett tömeget, melynek nem azt kell mondani, hogy valamit elveszített, amit vissza kellene szerezni. De sajnos a politikum azt a feminint képviseli, mivel ideológia, mely megfoszt az identitástól, az emberitől és így a nemzetitől. A nemzetiek egy olyanról beszélnek, ami nincsen, ezzel átverik a nemzetet.

A nyugati kultúra, a kívülről vezetett ember kultúrája, ahol megmondják, a papok, most már a guruk is, politikusok, tudósok, hogy mit kell hinni, tudni, és tenni, ezt mind a puszta információ révén teszik. A puszta embere, a belülről vezérelt ember, akinél a lélek képei kommunikálnak elméjével, ami van az elméjében, az megfelel, annak, ami a lelkében van, mert lelkéből származik lelkének üzenete, a belső mester-é. A puszta embere, az kit belülről tanítanak, maga az Úr vezeti, ezért próféta.

A kívülről vezérelt ember nem kommunikál belsejével, lelkével, mert nem is tud arról, de tudatának tartalmai, az információ nem is alkalmas arra, mert az információnak nincsen megfelelője a lélekben. Az információ embere, mint egy ördögi körként, csak saját elméjével, elméjében kommunikál, amiből nincsen kiút. Valami olyasmi, amikor a macska saját farkát kergeti.

Az igazi kultúrának, a lélek képeire kellene épülnie, mert akkor a kultúra betölteni az ő igazi szerepét, a kapcsolatteremtő szerepet a tudat és a lélek között. A nyugati információ kultúra, csak az elme kultúrája, mely nem képes erre, a fenti okok miatt, sőt rövidzárlatot teremt a tudat és a lélek között.

Csak a lélek képeire épülő kultúra képes emberi és nemzeti identitást adni, amely közvetít, az elme és a szív között. Ez a kultúra képes csak közösséget teremteni, mert az igazi közösség belső képekre és mintákra épül, azoknak megélésére. Nemzet ott van, ahol közösség van, ahol a közösségben élők a lélek képei. Ilyen szempontból a magyarság nem létezik nemzetként, hanem csak puszta tömeg, melynek nincsen identitása. A magyarság számára, már csak puszta információ, hogy magyar, kultúrája, mítoszai, ázsiaisága, meg egyebek, és nem a lélek képei révén megélt identitás.

Nevetséges, amikor egyesek a világhálón, hozzászólásokban kioktatnak a helyes nemzet ismeretről, a magyarság állítólagos szellemi nagyságáról, de ezt hozzászólásban, mint egy információt, egyedül helyes információt közvetítik. De nem egy puszta információról van szó, amihez a lélek mély rétegeinek semmiköze? Vagyis van, de olyan módon teszik, ha a magyarság mítoszairól beszélnek, hogy csak puszta információ marad, és épp azt a szerepet nem töltik be, közleményükkel, hogy a nemzeti mítosznak köze legyen a lélek mitikus rétegéhez. De kérdem én azt, hogy az egyedül igaz ismeret, amiről az engem kioktató nagy magyarok mesélnek, a biztos ismeret, nem feminin, nem megrekedés a femininnél? Szerintem a nemzet önismeretét a lélekre kell bízni, mert csak a lélek ismeri az ő tartalmait, de ezt a puszta csendjében kell tenni, mert a nemzet mítoszait nem elég információ ként kommunikálni a világhálón, hanem a puszta csendjében meg kell eleveníteni a a nemzeti lélek mitikus rétegeit, hogy legyen egy olyan kultúrája, mely betölti a közvetítő szerepet a szív és az elme között.

Ameddig a nemzeti is csak a feminint testesíti meg, és nem egy lelkileg, belső identitásban többet, addig álprobléma a nemzeti és a nagy tőke szembeállítása. A nagytőke és az állam ellentéte, a nemzet állam ellentéte, csak álprobléma, mert femininek mindannyian, minőségük egy. Valamit nem lehet azonos minőségűvel legyőzni, csak magasabbal. Valaki erre azt mondja de a tőke legyőzte a nemzet államokat, mondjuk, tehát azonos minőség győzött, az azonos felett. Ez nem igazi győzelem, mert minőségi változás nincsen, csak külső formai. Ma világ a formák játéka, harca, amelyek mögött nincsen igazi változás, sé a látszatra ellentétes formák mögött, azonos tartalmak vannak.

Magyarországon vita tárgya a nemzeti lét, de azon vitatkoznak, mi nem megélt valóság, és ez az igazi probléma és nem a két tábor vitája. Az igazi belső nemzeti identitással nem törődik senki, mert az nehéz feladat, a pusztában alá kell merülni a lélek mélységeibe, szembesülni az árnyékkal, ami elől menekül mindenki, de aki ezt megteszi az az igazi magyar és szellemi ember nem az aki acsarkodik névtelenül a a világhálón. Szellemi emberé lelkünk mélységeinek megjárása tesz és nem a könyvek, sőt a könyvek eldobása tesz igazi szellemi emberré. Aki megjárja a lélek mélységeit, az nem ócsárolja, a rivális népet a románokat, hogy nem is nemzet, mint Hanter teszi, hanem nagyon alázatos lesz, mert tudja a lelki kaland révén, hogy a lélek mélységeiben azonosak vagyunk, a románokkal is.

Na de már ha Hanterre tértem ki, érdemes megemlítenem, hogy azok az információk, amiket Ausztriában kapott, azon a bizonyos előadáson, az oltásról, és a benne lévő csipről, puszta információk, amik gyakorlatilag az ő személyének a kívülről való vezéreltségét teremtik meg, ő is csak úgy kapta, hallotta mástól, és nem belülről van. A különös az, hogy egy keletet propagáló, hogy tud puszta információ közvetítővé zülleni, identitás nélküli kultur emberré. És honnan tudom, hogy az információ embere, úgy igazán, és nem a lélek-é? Már régebb az hazudta, hogy 55000 kötetet olvasott. Aki ilyen hazugsággal akar kitűnni, ilyen nagy információ mennyiség elolvasásával, az az információ rabja, és közben súlyos identitás problémái is vanank, mert nagyobbnak akar tűnni, mint aki, - azért hazudik.

Végül is a pusztában a próféta születik meg, a férfi, aki lemerült lelkének mélységeibe, maga mögött hagyva a kultúrát, ami már halott, hogy felszínre hozzon egy újat mely új identitást ad a nemzetnek.

Jézus, beoltatná-e magát, H1N1 ellen? A fentiek alapján mindenki döntse el maga.

Mit tesznek a bölcsek? Elvonulnak a pusztába, és a mulandóság malmaira bízzák a világ urait.

Nagy Attila Puli

Nemzeti létünk alapja, lelkünk képei, melyeknek létük önmagukban van, nem valami megmaradási akarat tartja fenn, - akarni, szellemi, lelki szempontból a nemzeti megmaradást, nonszensz.

A nemzeti lét nem szabad akart legyen, hanem közvetlenül adott, - a megmaradási beszédek elég görcsösek, akarnokok.

A nemzetért szűzmáriázó magyarok és székelyek, a mulandóság bölcsessége szempontjából, ez minden bölcsesség kezdete, elég nevetséges figurák, a végtelen időben és térben, nem fontos esemény sem a székelység, sem a magyarság léte. Az igazi nemzeti létet, csak a mulandóságon elmélkedve lehet megélni, mert a lélek képei, ekkor jutnak szóhoz a legkönnyebben, ami a nemzeti identitás alapjai.

Én azt mondom, hogy éld meg emberi mivoltod teljességét, látható és láthatatlan mivoltában, és akkor ezzel egyben megélted magyarságodat is, lelked képeiben, - és akkor nem kell bősz nemzeti megmaradási prédikációkat tartani, és másokat sem kell gyűlölni, saját nemzeti mulasztásainkért, hibáinkért.

A görcsös nemzeti megmaradási törekvés, az akarnok, azt hiszem Jézus mondásában érhető szellemileg tetten, márpedig abban, hogy aki meg akarja menteni életét az elveszíti... A nemzeti megmaradási törekvések hibája, a nacionalizmusok hibája, hogy nemzeti én-féltések, aki pedig meg akarja menteni a nemzet életét, az elveszíti, - ez a Jézusi mondás a nemzetre is érvényes. A nacionalista én-féltések, a nemzetet, az igazi belső szellemi élettől fosztja meg, az igazi szellemi, lelki identitástól. Amikor az életet féltik akkor a külső ént féltik, és közben elveszítik a belső, az igazi életet. A nacionalisták, a nemzet, külső, pusztán csak kulturális énjét féltve, elveszítik a nemzet belső, szellemi énjét, a nemzet belső, igazi szellemi életét.

A székely autonómiáról csak annyit, hogy egy közösség akkor autonóm, ha megmaradásához, minél kevesebb külső eszközt igényel, - a székely autonómia törekvés ennek az ellentéte. A zsidóknak, a romai uralom idején, elégséges volt, a megmaradáshoz, a Tóráról beszélni, ezt írták elő rabbijaik. Igazi minimális eszköz volt, és szellemi, tanulhatnánk tőlük, erre biztatott Kodály is, de erre vagyunk a legkevésbé képesek. De a zsidók erre voltak képesek, az önreformra, a sorskorrekcióra, mert  a tanulás reform is. Vagyis a zsidó az önsors alakítás, a sorskorrekció népe volt, és az, ami tanulásnak nevezünk a történelemből. A magyar az önsorsrontásé, miből máig nem tanult, de a történelemből sem tudott tanulni, meg a sorsát sem tudta korrigálni.

Nagy Attila (Puli)

Abban majdnem minden misztika megegyezik, hogy az elme szétszór, - hozzáteszem, hogy a belső éntől elszakadt elme. Sokan azt hiszik, hogy a misztikus kevesek dolga az elme harmóniája, - melyet a belső én harmonizál a csendben, létrehozván közte és az elme közötti harmóniát. És azok a sokak nem gondolják, hogy a mindennapokban fellelhető diszharmóniák, visszásságok az elme diszharmóniájának a következményei, - amely elszakadt központjától a belső énttől. De a sokak nem tudják, hogy az elme nem képes önmagát megregulázni, mert központja nem önmagában van, hanem a belső énben. Nem tudják, hogy az elmének nincsen önálló autonómiája, csak a belső énnel való harmonikus kapcsolat révén autonóm, - csak a belső én, a belső központunk autonóm, abban hordunk minden autonóm szabályt, nem elménkben.

A székely autonómia törekvések inkább megosztják a székelyeket, vagyis pontosabban, azokat kik közvetlenül azzal foglalkoznak, mert az átlag székely azzal van elfoglalva, hogy mit eszik holnap és nem az autonómiával, - az autonómiával akkor foglalkozik, amikor az autonómiások ünnepélyesen megkérdik, hogy kell-e, hát persze rávágja, hogy igen, mert az nem kerül semmibe.

Az Székely Nemzeti Tanács gyergyócsomafalvi gyűlése, az autonómiáról veszekedésbe, és azon keresztül eredménytelenségbe fulladt. Az autonómiázás, az arra érdemesek, vagy pusztán önjelöltek, energiáit szétforgácsolja. Az autonómiázás, inkább megosztja a székelyeket, mint egyesíti egy cél érdekében, szétforgácsolja az energiákat.

Ami szétszórt, annak nincsen autonómiája. Egy autonómiához vezető törekvésnek, föltétlen autonómnak kell lennie: autonómiát csak autonómiával lehet létrehozni. A szétszórt törekvés nem autonóm, tehát autonómiát sem eredményezhet.

Mi tesz autonómmá egy törekvést? Egy autonóm mag a törekvésben. Autonómiája az emberi önvalónak van és a benne lévő törvényeknek. A Láthatatlanban egyesült autonóm önvalók adják egy törekvés autonóm magját.

Autonómiája, csak a megvalósult embernek van, ki megtalálta önön központját önvalóját. Az ilyen embernek nem szétszórt az elméje, mert önön autonóm központjára irányul, az egy központ adja neki a harmóniát, fokuszálja.

A Székelyföldi autonómia törekvés azért vezet szétszórtsághoz megosztottsághoz, mert csak az elme szintjén történik, ami szétszór, és nem a megvalósult autonóm emberek szintjén.

Egy igaz autonómia törekvésnek a misztika szintjén kell kezdődnie, az önmaga belső autonómiáját megtalált emberrel, - autonóm közösséggé csak autonóm emberel lehetnek.

Az embert autonómmá az is teszi, hogy önaktív törvényeket hordoz önvalójában, amit nem kell úgymond megvalósítani, hanem megvalósulnak maguktól, mint egy belülről kényszerítve az embert megvalósításukra, betartásukra. Egy közösség autonómiáját nem az elme szintjén, a szétszórt elme szintjén létrehozott, kívülről a közösséghez hozzáadott törvények adják. Sokan azt hiszik, tévesen, hogy az önálló elme törvényalkotási képessége a közösségi autonómia alapja. Az elme, minek nincsen autonómiája, nem alkothat autonóm törvényeket. Csak az autonóm, ami eleve adott, önaktív természeténél fogva, és ezek nem egyebek, mint az önvalónkban hordott törvények.

Autonómiát az embernek, a közösségnek, csak olyan törvények adnak, mik maguk is autonómok, ön-aktívak és nem az ember által, mesterségesen, a puszta elme révén, létrehozottak. Az ember, a közösség, nem akkor autonóm, ha törvényeket alkot az elme szintjén, hanem ha engedelmeskedik az önmagában hordott belső törvényeknek.

Az elme szintjén létrehozott törvények, csak akaratlagos erőfeszítés révén működnek és nem a törvény, belső, önmagát megvalósító autonómiája révén. Az elme törvényei nem képesek önmagukat megvalósítani, ezért nem autonómok. A magunkban hordott törvényeknek az önmegvalósító képesség adja autonómiáját., saját dinamizmusuk, saját energia készletük van. Az ember belső törvényi önmagukat mozgatják, saját belső energiáikkal, tehát a törvény mozgatója belül van magában, attól autonóm. De a puszta elme konstruálta törvénynek nincsen belső mozgatója, belső energia készlete, a mozgatót kívülről kell hozzáadni, ezért nem autonóm az emberi elme alkotta törvény.

Az emberi elme, mely elszakadt belső központjától, az külsővé lesz, mert a külvilág határozza meg nem a belső központ, az önvaló, nem annak törvényei. Ez által veszíti el az elme az autonómiáját, hogy kívülről meghatározottá lesz és nem belülről, - minden ami autonóm az belülről meghatározott, magában hordja törvényeit. Az ember attól autonóm, hogy magában hordja törvényeit és azoknak engedelmeskedik, - “szívükbe írom törvényeimet”, írja az Ószövetség.

A pusztán külsővé lett elme, melynek már nincsenek belső törvényei, mik meghatározzák belülről, elveszíti autonómiáját és csak olyan dolgokra képes, amiknek maguknak sincsen, belső autonómiájuk. Az autonómiáját elveszített elme, ami külső, csak külsőként ad hozzá az emberhez, közösséghez törvényeket, melyek már csak pusztán kívülről határozzák meg az embert és a közösséget, - ami meg kívülről meghatározott az nem autonóm, csak ami belülről, önaktív törvények révén.

Az elme szintjén megkonstruált székely autonómia, mint kívülről hozzáadott a közösséghez, az csak az autonómia illúziója, mert nem belülről határoz meg és nem belülről mozgat. A közösség autonómiájának alapja, hogy a tagjai a bennük lévő törvények által belülről vannak mozgatva, - nem külső parancsra. A közösség akkor autonóm, ha a belső kohézió határozza meg, belső kohézió ott van, ahol a közösség tagjai megtalálták belső központjukat, tehát egyénileg is meg van belső kohéziójuk.

Sajnos nem gondolja senki az autonómiázók közül, hogy az elmék szétszórtsága, amiről a misztikák írnak, miatt van a sok egyet nem értés az autonómisták között. És, azt sem tudják, hogy az önmaga belső központját megtalált ember az autonóm ember, mely nélkül nincsen közösségi autonómia. Autonóm közösségnek csak autonóm emberek lehetnek az építő kövei.

A puszta elmék, a puszta elme szintjén nincsen konszenzus, - a szétszórt nem tudja megérteni magát a szétszórttal. A belülről meghatározottak egyet értenek, mert erre a belső törvények azonossága teszi képessé, - és az, hogy az önmaguk központját megtalált emberek, a Láthatatlanban egyesülnek. Az embereket nem a konkrét egyesíti, úgy igazán, hanem az, ami azon túl van, a személyiség azon része, mely már a Láthatatlan birodalmában van. A kézzelfogható elválaszt, de Láthatatlan egyesít. Az önvalóját megtalált ember együtt él személyiségének azon részével mely a láthatatlan birodalmához tartozik, mely apofatikus, kifejezhetetlen, végtelen, abszolút.

Autonómia tanácsok születnek, egyik a másik után, úgymond kidolgozzák, egyeztetik az autonómia elképzeléseket, - de nem gondolják, hogy ezt az emberről alkotott helyes kép, az emberi személyiség ősmintája nélkül teszik. Az embernek az önmagáról alkotott képe nem valami helyesen kigondolt kép, helyességét nem a kigondolás precizitásától kapja, hanem az ősmintának való megfelelésétől melyet a lelkünkben hordunk, - ezek az önvalónk szimbólumai, mint Jézus, ki önvalószimbólumként valóság a lelkünkben, ő a teljes ember szimbóluma.

Az emberi teljesség szimbólumokat mellőzve, amik az ember önmagáról alkotott egyedül helyes képe, amit lényegében nem ő alkot meg, hanem belülről adott, közvetlenül, a kollektív tudattalanból, közvetlenül, nem lehet közösséget autonóm közösséget építeni. Az emberi tejességszimbólumoknak önálló létük van az emberi lélekben, autonómok, az autonóm ember szimbólumai, - ezt mellőzve nem lehet organikusan autonóm, belülről létező közösséget elképzelni, mely belülről autonóm. Csak az a közösség autonóm, mely belülről autonóm és nem külső intézményei révén, a kívülről hozzáadott révén.

Az emberi teljességszimbólumokat, mint Buddha, Jézus vallásos élményként éli meg az ember, aminek megéléséhez tévedés, hogy rítusok, technikák, vagy vallásos intézmények kellenek, sőt azok inkább akadályok. Az autonóm ember vallási élményként jön lére, vallási élményként találod meg önvalódat, az emberi teljesség szimbólum megélése révén. Az autonóm ember vallási élményként jön létre, tehát azt mondhatjuk, hogy ha az autonóm ember, a közösségi autonómia lapja vallásos élményként jön létre, akkor az autonómia-törekvés mélyen vallási törekvés vagy annak kellene lennie, - és messze nem politika. Ilyen szempontból a politikai autonómia törekvés csak illúzió.

A belső embert, az emberi teljességet, annak belső képét, a nyugati kultúrában Jézus, de az Ős-Táltos is lehet egy szimbólum, kevesen élik meg ezeket a képeket magas szinten, kevesen valósítják meg az ember autonómiáját, mit ezek a képek jelölnek, magas szinten, kellő mélységben és intenzitással. De azok a kevesek, akik megélték, a közösség vezetői voltak hajdanán, tehát az ily módon autonóm személyiség volt hivatott a közösség szellemi és politikai irányítására, - ez baj, ha a politikai és szellemi vezetés szétválik, korunk tragédiája, hogy ez szétvált.

Az emberi személyiség ősmintáját ha nézzük, az elme nem kér autonómiát, hanem az egész ember szerves része. Akik úgy érzik, hogy hivatottak a székely autonómiáért küzdeni, azok csak a szanaszét kószáló elméjükben élnek, nélkülözve a belső emberi teljesség megélését. Ezek, szellemi értelemben nem autonóm személyiségek. Nem élik meg belső emberi autonómiájukat, hogy a közösség igazi autonóm szellemi vezetői legyenek. Nem tudtak szellemileg felnőni oda, hogy a közösség prófétái legyenek, - mert a próféta az, aki szellemi szinten, lelki szinten, magasan autonóm személyiség, és ez által hivatott a közösség vezetésére.

Az autonómia törekvés azért lett, már-már közröhejjé és nem közérdekké, mert kicsinyes, csak a puszta elméjükkel okoskodók irányítják, és ezért fullad veszekedésekbe, melyek meddővé teszik. Ez a törekvés az autonóm vezető személyeket, a karizmatikusan autonóm személyeket nélkülözi, ezért fullad meddő vitákba. Mivel már az autonóm személyiség ősképei nem mondanak semmit, azt hiszik sokan, hogy a szókimondó, mint Tőkés, vagy az arrogánsan nagyszájú és szókimondó, Szász Jenő autonóm személyiségek, - nem azok, Tőkést még a temesvári tette sem tette az, mutatja kicsinyes szereplése. Ma az igazi autonóm személyiség helyét átvette a kiabáló, látszatautonóm.

A zsidóknál a próféta nagysága abban állt, hogy képes volt rávilágítani, a problémák szellemi gyökerére, ebben állt látásának autonómiája, hogy szellemileg, lelkileg látta azon mélységeket, ahol a problémák rejtőztek, a felszín mögé látott, a nép lelkébe látott, ott látta minden külső probléma okát. A ma nagy-magyarjai, Tőkés, Orbán, Morvai, Vona, azért nem a nemzet igazi vezetői, nem próféták, mert csak a felszínen probléma látók, ők csak problémákat látnak, miket gyakorlatiasan meg kell oldani, külső megoldásokkal, de a nemzet lelkével nem tudnak kommunikálni, nem látják, hogy a bajok gyökere ott van, amit pusztán politikai, intézményes megoldások nem gyógyítanak.

Mire figyelmeztettek a zsidó próféták? Arra, hogy a nép bálvány imádó lett, hogy fontosabbá lett a külső ritus, a külső tárgy, mint a lélek, - tehát a nép a külsőnek, a külső formának, a külső anyaginak hódol, elveszítvén ezzel a lelkével, a belső autonóm meberi központtal való kapcsolatot. A próféták, mindig ara figyelmeztettek, hogy a megtartó a belső, a lélek, a szellem, az Úr, nem a külső cselekmény, nem abban kell bízni, hanem a belsőben.

A próféta, ha a nép elszakadt lelkének belső képeitől, vallásosságának belső, képi alapjától, azok megélésétől és a külső tárgyba fordult, a próféta megpróbálta visszavezetni a népet az ő belső képeinek megéléséhez, mert a próféták azt látták a nép igazi megtartójának, ami belül van és nem a külső tárgyit.

A jungi pszichológia nyelvén, a próféta szerepe az volt, hogy a népet visszavezesse, ha nép elszakadt a nemzet kollektív tudattalanjától. Az elszakadás abban állt, ha a nép nem élte meg közvetlenül lelkének képeit, hanem tekintetét külső valóságokra fordította és megfeledkezett lelkének képeitől.

A próféta szerepe az volt, hogy ápolja a kapcsolatot a nemzeti kollektív tudattalan és a nemzet tudata között, hogy ne feledkezzen meg a nép a lelkének képeiről.

A nemzeti egység forrása, nem valamilyen racionális konszenzus, hanem a nemzet tagjainak kapcsolata a nemzet kollektív tudattalanjával, annak képeivel, a tudatba emelés révén a tudattalanból.

A nemzetet a kollektív tudattalanja tartja egybe. De a nemzeti energiák forrása is, a nemzet megtartói ezen energiák és nem az intézmények. A kollektív tudattalan képei, megélésük révén, hatalmas energia mennyiségeket hordoznak magukba, mik a nemzeti vitalitás forrásai. Itt meg kell jegyeznem, hogy a meg nem élt képek, jogukat követelve, hatalmas pusztító energiákká is válhatnak, - egy nemzet nem hanyagolhatja el büntetlenül lelkének képei megélését, ez meg vallási élmény.

A nemzet melynek tudata elszakadt tudattalanjától és annak képeitől, annak a nemzetnek a prófétája biztosítja a kapcsolatot a tudat és tudattalan között, az próbálja újra visszavezetni a nép tudatát tudattalanjához. A tragédia az, amikor a nemzetnek nincsenek ilyen prófétái, - az a nemzet elveszett. A magyarság ebben a helyzetben van. A jobbikos acsarkodók, a megmondó Tőkés ere nem képesek, - a nemzet élete ezen áll vagy bukik, nem a külső szervezésen, hogy van-e nagytőke az országban vagy nincsen, vagy van-e autonómia vagy nincsen.

A nemzet belülről meghatározója, autonóm törvényeinek tárháza a nemzet kollektív tudattalanja, - ez a belülről való meghatározottság teszi autonómmá a nemzetet. Saját autonóm energia készlete, mi mozgatja megvalósulás felé, autonóm módon csak a tudattalan törvényeinek van, - ettől autonóm törvények a tudattalan törvényei.

A nemzet tudata, ha kapcsolatban van tudattalanjával, akkor az a nemzet tudatának egységet biztosít és nem szóródik szét a nép; a nemzet tudata, ha elszakad tudattalanjától a nemzet tudata szétszóródik, és így a nemzet is szétszóródik. A nemzet autonómiájának alapja nem az intézményei, hanem kollektív tudattalanjának élő volta, tudatának élő kapcsolata kollektív tudattalanjával. A nemzet tudatának, magában nincsen autonómiája, ezért hamis a nemzeti öntudat kifejezés, hanem csak a tudattalannak egyesült tudatnak, vagyis a tudattalan autonómiájára helyezkedő tudatnak, mely tudatosította mélységeinek tartalmait, - leereszkedett a mélységekbe, felhozta, és felvitte az egekbe megszentelni, hogy megszentelve lehozza a földre megtartó szentségként.

Nem csoda, hogy a székelyföldi autonómia törekvés még nagyobb megosztottsághoz, szétszórtsághoz vezet, az energiák szétforgácsolásához, így lassana székelység pusztulásához, épp a helytelen autonómiázás következtében, mert alapvető dolgokat nélkülöz, ami egy nemzet életét illeti.

A zsidó próféták a külső vallási intézmény túlértékelésében, és a lélek elhanyagolásában látták a nemzet vesztét. Most az autonómiázás révén épp az történik mit elítéltek a próféták, az intézmény megtartó erejének túlértékelése, a nemzeti kollektív tudattalannal való kapcsolat kárá, épp azoknak a megtartó energiáknak a kárára melyek, belülről, szerves módon tartják meg a nemzetet. Tévesen, az autonómiások abban látják az autonómiát, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, ami autonóm módon nem belülről megtartó, hanem csak kívülről hozzáadott, mint a területi autonómia intézményei. Ahelyett, hogy összekapcsolnák a nemzet tudatát kollektív tudattalanjával, befele fordítanák a nemzet tekintetét, önmaga lelke felé, hogy a nemzet tudata felfedezze önmaga lelkének megtartó képeit, a nemzet tekintetét kifele fordítják, egy mesterséges, pusztán csak egy kívülről meghatározó autonómi és annak intézményei felé. Épp amivel meg akarják menteni a nemzetet, épp amivel védelmére kelnek, épp azzal vágják el lelkének vitális energiáitól.

Egy nemzet akkor veszíti el identitását, amikor elfordul tudata, saját kollektív tudattalanjától, önön lelkétől, tekintete kifele fordul, - az autonómiázás nem más, mint a nemzet java ürügyén elfordítania nemzet tekintetét, a külső intézmények felé, önmaga lelkétől, önmaga lelkének képeitől, mely energiái, és identitása forrása. A politikai nemzet mentők, mint a Jobbik, Tőkés azért károsak, mert beszédjükkel a nemzet tudatát még jobban kifele fordítják, el lelkének képeitől, el a kollektív nemzeti tudattalantól, mely az igazi megtartó, és mely igazán autonóm a tudattal együtt.

Az autonómia törekvés fő problémája, hogy az autonómiát, kizárólagosan, csak az intézményekben látja, és nem a lélek ténylegesen autonóm törvényiben, mint alapban, - amire esetleg épülnének az intézmények. Az autonómiát abban látja, ami nem autonóm, ami nem belülről meghatározó, hanem csak kívülről, ami nem autonóm, - a külső hozzáadás soha nem autonóm.

Az autonómiások nem látják, mit Jung látott, hogy az európai ember válsága vallási válság, - ami azt jelenti, hogy megfeledkezett önön lelkéről, lelke tartalmainak közvetlen megéléséről, és azon keresztül a a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolatról. Válságunk oka, hogy nem tudjuk, hogy az embernek identitást, és ezen keresztül a nemzetnek, a Transzcendenssel való közvetlen kapcsolat ad, az tart meg az tart egybe, az a tényleges emberi autonómia forrása, mert igazi autonómiája a Transzcendensnek van, - ha önmagunkat is annak éljük meg, Transzcendens végső valóságnak, akkor vagyunk autonómok és van emberi és nemzeti identitásunk. Az autonómia élményünk alapja, hogy lényegünket végső valóságnak éljük meg, mert autonómiája csak a végső valóságnak van. Az autonómiások nem látják, kik csak intézményekben gondolkodnak, hogy az autonómia vallási kérdés, nem intézményes, - és a nemzeti megmaradás problémája is nem jogi, hogy milyen jogaink vannak, hanem kifejezetten vallási, prófétai. A nemzeti megmaradás pusztán jogi kezelése, intézmények révén, elfordítja a tekintetet, attól, hogy a nemzeti megmaradás alapja a lélekben van, a problémák gyökerét ott kell keresni, a megoldást ott kell keresni.

Az autonómia pusztán jogi és nem szellemi, lelki megközelítése oda vezet, hogy az igazi probléma nem vevődik észre, hogy a nemzet tudata elszakadt saját kollektív tudattalanjától, lelkének képeitől, identitásának, vitalitásának forrásától, és azt kéne először egyesíteni, mert ez mindennek alapja. A tudatnak a kapcsolatát a tudattalannal, csak vallási élményként lehet ápolni, tehát nem politikával, - a politika csak elszakítja a tudatot a nemzet tudattalanjától, ezért mondom, hogy nincsen olyan, mint nemzeti párt, és amelyik annak mondja magát az hazudik, mert a külső valóságra fordító beszédével épp az, hogy elvonja a nemzet tudatát lelkétől, annak képeitől, mely a nemzeti lét, identitás alapja.

Az autonómiások épp attól fordítják el a nemzeti tudatot mi autonóm: a kollektív tudattalantól, vagyis az azzal egyesült tudattól. A közösséget az teszi autonómmá, ami belül van és nem kívül, az autonómiások szerint az által lesz autonóm a közösség mi kívül van.

A közösséget nem a jogai tartják meg, hanem az, hogy mennyire éli meg lelkének képeit közvetlenül, - minél kevesebb eszköz nélkül. Az autonómiások fonákul látnak egy dolgot, azt hiszik, hogy a megmaradáshoz sok mindenre van szükség, minél több jogot birtokolni az a megmaradás titka, - ez nem igaz, egy közösség akkor autonóm, akkor életképes, ha minél kevesebb eszközt igényel megmaradásához, ha elég neki, minden intézmény nélkül, az mi lelkében közvetlenül adott. Ne feledjük, minden jog, csak függőség. Az eszközök nem növelik a lehetőséget, nem növelik a szabadságot, hanem csak megkötnek, függővé tesznek. De a lélek azt is biztosítja, anélkül, hogy függővé tenne, amit a törvény, még jog formájában sem képes a nemzet számára: a szellemi, vitális energiákat, ezeket semmilyen jog nem tudja megadni. Egy közösségnek életet nem a jog ad, hanem a lélek.

Az autonómiások fő problémája, hogy nem veszik észre, hogy a nemzet problémája nem jogi, mihez van joga, hanem először is, szellemi, lelki, vallási válság, súlyos belső identitásválság, a nemzet tudatának elszakadása önön tudattalanjától, lelkének képeitől, valami súlyos szakadék a tudat és a nemzet lelke között, - ezt sem az autonómiások, sem Tőkés, sem Orbán, sem a Jobbik nem képes áthidalni, összekapcsolni, mert beszédük kifele fordító, a külső problémákba, amivel elfordítják a tekintetet az alapvető szellemi válságról, a szakadékról, ami a nemzet tudata és a lelke között tátong.

Ezt a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, semmilyen külső politikai reform, sem vallási reform nem tudja áthidalni, nem lehet tatarozni, ezt csak a csend tudja összekötni. Önvalónk csak a csendben válik autonómmá. Az emberi autonómia kezdete a csendben van, ott nyeri el aza ember az autonómiáját. A nemzet kollektív tudattalanjának tartalmai a csendben a pusztában emelkednek fel e tudatba, - ezért kellett a zsidóknak negyven évig a pusztában vándorolniuk, hogy megelevenedjenek lelküknek tartalmai, élő valósággá legyenek. A nemzet kollektív tudattalanjának energiái a csendben szabadulnak fel. A nemzet megtartója nem a zajos autonómia gyűlések, ahol személyeskedésig menő veszekedések folynak, az autonómia nem itt születik, hanem a csendben, - az autonóm ember, az autonóm közösség a csendben születik, az autonómia nem a zajos autonómia tanácskozásokon születik, hanem a pusztában, a csendben, Egyiptom pusztájában.

A székelység akkor lesz autonómmá, autonóm közösséggé, ha a csendben elnyeri autonómiáját, kollektív tudattalanjának önálló aktivitását, ha lelkének törvényei újra megkapják a saját energia töltetet, és ez által önmegvalósító autonóm törvények legyenek.

Az autonómisták egy dolgot nem tudnak, hogy az ember nem tud autonóm valóságot létrehozni, mesterségesen létrehozni nem lehet autonómiát, az autonóm valóságok azok eleve adottak, ha nem működnek azokat, csak újra aktiválni lehet, de nem lehet mesterségesen létrehozni, - és autonóm csak az lehet, minek gyökere a Láthatatlanban van, a végső valóságban, ha valami elszakad a Láthatatlantól, csak konkrét lesz, akkor már nem autonóm, ez a másik hibája az autonómi a törekvésnek, hogy csak konkrét, nincsen gyökere a Láthatatlanban, de az ember révén lehet. Autonómiát azért képtelen az ember pusztán a konkrétból, mesterségesen megépíteni, mert autonómiája csak annak van, ami a Valóságra épül, vagyis a látható és Láthatatlan valóságra együtt, - Láthatatlant nem képes alkotni az ember, ezért nem tud autonómiát létrehozni.

Autonóm valóság az, ami egy világ. A világ az mi magába foglalja a Láthatót és Láthatatlant. A világ lényege a Láthatatlan, a Látható a csak a felszín. A világokat, mint autonóm valóságokat, nem tudja létrehozni az ember, mert, amint írtam, nem képes a Láthatatlan létrehozásához, ami a világ eszenciája, az autonóm volt forrása. A világok csak a csendben születnek, mert a csend, mint láthatatlan tud a Láthatatlanból Láthatatlant szülni, és abból a láthatót.

A csend láthatatlanjából újjászületik a nemzet valóságának Láthatatlan oldala, a nemzet világának Láthatatlanja, láthatatlan identitása, és a Láthatatlan megszüli a Látható világát a nemzetnek, - végül is a csendből megszületik a nemzet új világa, és ez az újjászült világ a csendből az igazi autonóm nemzeti lét, ez az igazi autonómia, ha egy világ születik a csendből. Tehát az autonómia törekvés azt kellene, hogy jelentse, hogy új világ születik a csendből, - autonóm világot csak a csend szül és csak az tartja életben. Csend nélkül nincsen autonómia, a szellemi, lelki valóságok csak a csendben nyilvánulnak meg autonóm valóságokként, - és ne feledjük, hogy a szellemi, lelki valóságok lehetnek csak autonóm valóságok, ami Láthatatlan.

Azt is mondhatom, hogy a nemzet újjászülető világára, mint egy várakozni kell, az éjszaka csendjében, - lehet, hogy furcsa, a tettek, a kényszeres aktivizmus világában, de a nemzetért nem kell tenni, hanem csendben várakozni kell, az újjászülető nemzetre, mely új világként újjá születik, és majd ebben az új világban lesz az új nemzeti energia mely tettekben fog majd megnyilvánulni. Csak látszatra, passzivitás ez a várakozásra buzdító kép, mert majd a várakozásból született hatalmas energiák fognak, majd hatalmas tetteket szülni. Ez csak látszat passzivitás.

Autonóm valósággá csak egy olyan közösség válik, mely a puszta csendjében új világgá tud lenni, ahol a Látható és a Láthatatlan harmóniában van.

A magyarság a Kárpát-medencében nem tudott ilyen értelemben egy magyar világot teremteni, minek önálló szellemi léte van, ezért tűnik el, mert nincsen világa mi megtartsa. De még nem késő semmi, lelkéből, a csendben, minden technika, jóga nélkül, új világ születhetik, mely megtartja.

Egy nemzet autonómiájának alapja a szellem autonómiája, - a székely autonómia törekvés épp a szellemi autonómiát nélkülözi, azzal ellentétes irányba mozog.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a székelységnek el kell dobni minden régi hagyományt, intézményt, nemzetről való tudást, ami már halott, és a csendből, önön lelkéből újjá kell szülnie mindent. A nemzetnek új találkozásra van szüksége, minden külső eszköz és régi hagyomány nélkül, minden előzetes tudás nélkül, önön lelkével, és lelkében a Láthatatlannal.

A székelység tudatának újra kell találkoznia önmaga tudattalanjával, lelkének mélységeivel, minden külső eszköz nélkül, minden tant mellőzve. Új, közvetlen találkozásra van szükségünk önmagunkkal, önmagunkban az Úrral, hogy ebből szülessen új vallás a nemzet számára, mert csak egy ilyen közvetlen találkozásból az Úrral és önmagunkkal születhet új, nemzeti megtartó vallás. A székelységet egy új vallás tartja meg és teszi autonómmá, élő közösséggé, és csak egy új, a saját lelkéből született vallás tartja meg és nem valami nyugatról és innen onnan összemásolt és kiagyalt intézmények. Ne feledjük, hogy a nemzet csak a szellem lévén lehet autonóm és csak a szellemnek van megtartó ereje, és nem az önmagunktól elfordító intézménynek. Az téves, hogy az intézmények megtartanak, azok nem azok, csak önön lelkünktől fordítanak el, épp attól, mi megtart, mi vitalitásunk forrása, mi identitásunk forrása élő képei révén.

A székely autonómiázás nem egyéb, mint vak vezet világtalant. Az önálló elme vak, tanítják a misztikák. Az elme lámpása a Lélek, a belső fény.

Az elme szétszór, a szétszórtságnak nincsen autonómiája, csak annak, ami összpontosítva van, önmagára belső központjára. Az autonómiázásnak nincsen fókuszált szellemi központja, mi identitást adna a törekvésnek, ez azért van, mert az önálló elme autonómiájának hódoló, szétszórt elme állapotú autonómiázók vezetik az autonómia törekvést, tehát olyanok kik szellemileg maguk sem autonómok, - tehát a törekvésnek nincsenek autonóm vezetői, szellemi értelemben, kik az autonóm ember ősképének megélése révén autonómok.

Az önállónak hitt elme kifele fordul, elfordul önmaga belső központjától, az autonóm magtól. Aki kifele fordul, az képtelen észrevenni a nép alapvető tragédiáját, hogy hatalmas szakadék van a nép életében a a tudat és a tudattalan között, ami végzetes lehet. Az autonómiázás még jobban kifele fordítja a nemzet tekinteté, mert pusztán a kifele forduló elme műve, és még nagyobbá teszi a szakadékot a nemzet tudata és tudattalanja között, de ezzel egyúttal növelve a nemzet identitásvesztését, és csökkentve lelkének energia központjával való kapcsolatot, megfosztva a nemzetet éltető szellemi, lelki energiaforrásától. Az autonómiázás nem, hogy önmaga belső szellemi központjára irányítaná a nemzet tudatát, hanem épp elvonja attól, megfosztva belső szellemi identitásától a nemzeti tudatot.

Az autonómiázó politikusok sem azok, kik önön autonóm központjukat keresnék, vagy akár megtalálták volna, hanem épp távolodnak a pusztán kifele tekintő autonómiázás révén, tehát nekik semmi közük a közösségi autonómiát képező autonóm emberhez, holott ők kellene, hogy legyenek az autonóm ember mintái. Itt is egy ellentétes mozgást látunk az autonómiázásban, nem az autonóm ember jön létre, az autonómia alapjaként, hanem az attól való eltávolodás, az autonómiázás okán.

Nagy Attila Puli

A probléma ott kezdődik, hogy mit tartunk valóságnak, de leginkább ott, hogy mit élünk meg valóságnak: az igazi valóság, a látható és láthatatlan együtt. A nyelvében él a nemzet, csak a látható valóságra utal, a látható megtartó erejére, és nem veszi tudomásul, a láthatatlan valóságot, ahonnan minden külső formát éltető energiák származnak. A nemzetet nem nyelve élteti, hanem lelkének belső energiái, ezek az energiák éltetik a nyelvet is.

A székelység és a magyarság nyelvi azonossága, az csak a külső formai azonosság, de ahol a valóság, csak a konkrétat jelenti, ott ez teljes azonosságként jelentkezik. De akik a valóságot, kettős formájában élik meg, láthatónak és láthatatlannak, azok belülről érzik, hogy a székelység esetében, a magyar nyelv mögött, valami megfogalmazhatatlanul más van.

A fél valóság, a konkrét emberei, akik magukat is csak konkrétnak élik meg, tehát emberségüket is csak félnek, azok nem tudják, hogy a nemzeti identitás nem a konkrétban van, hanem a láthatatlanban, a konkrét annak csak kifejeződése. Az igazi nemzeti identitás láthatatlan, ez azt jelenti, hogy az igazi nemzeti identitás esetében belülről vagyunk meghatározva, amikor ennek élménye, elhal, akkor a nemzeti identitás kívülről meghatározott lesz, - mint egy halott kéreggel fogják védeni vele  a nemzetet, de teljesen hiába, mer  a külsőt éltető szellemi energiák, a lélek már elhaltak.

A politikai jobboldal, szélsőjobb problémája, hogy a nemzet csak nézetek kérdése, pusztán csak az egyoldalúan megélt konkrét valóság kérdése, annak helyessége  a probléma, ahol meg csak a konkrétban létező helyesség a fő probléma ott soha nincsen nyugalom csak vita, - és abból kifolyólag anyázás.

A nemzeti igazi problémája, nem nézeti kérdés, hanem a megélt valóság kérdése, hogy az ember önmagát minek éli meg, láthatónak és láthatatlannak együtt, a valóság teljességeként, vagy csak fél valóságként, konkrétként, mert  a valóság csak akkor valóság, ha megéljük, és ezt csak emberi létünkben annak teljességeként tudjuk megélni, láthatónak és láthatatlannak együtt.

Ha emberi létünket tejességként éljük meg, a  látható világ és a láthatatlan világ együtteseként, akkor a világlátásunk megváltozik, akkor azt látjuk, hogy nem a konkréton múlnak a dolgok, hanem, ami mögötte van, a Láthatatlanon, és annak folyamatain. Ekkor azt látjuk, hogy identitásunkat nem a konkrét adja, hanem a belső Láthatatlan, melynek a konkrét csak kifejeződése.

Az így megélt valóság teljesen másként láttatja a nemzeti identitást is, ahol már nem a külső formák döntik el a nemzeti identitást, nem azok határozzák meg, hanem a mögötte lévő láthatatlan szellem. A nemzeti identitást ott féltik, ahol már csak halott, külső kéreg  a nemzet, a belső láthatatlan szellem nélkül. Ahol meg szellem az identitás, ott nem félnek a formai változásoktól, a nemzeti kultúra esetében, mert élik, érzik, hogy épp az élő szellem következménye a nemzeti kultúra időközönkénti képi változásai. Aki meg a kultúra képeit, önön lelkének képeiként éli meg, az nem fél, hogy meghamisítják, elveszik. Aki meg a kultúrát, mint belső képi, szellemi identitást éli meg közvetlenül, annak nincsenek olyan problémái, mint az ezzel kapcsolatos helyes vagy helytelen nézetek, mert tudja, hogy ezek a problémák csak olyanoknál gondok, kik magukat csak egyoldalú valóságként élik meg, konkrétnak. A közvetlenül megélt esetében, nem létezik olyan, hogy helyes vagy helytelen, ez csak az egyoldalúság következménye, ebben az esetben az van, hogy megélt vagy nem megélt. A nemzeti identitás, nem nézeti helyesség kérdése, mint ahogy a szélsőjobb látja, hanem az, hogy a nemzeti lét, belső közvetlen valóságként meg élt vagy nem megélt.

Ha megéljük magunkat, a valóság kettősségének, akkor saját tapasztalattá válik, hogy nem a külső forma a megtartó, hanem a belső láthatatlan világunk szellemi, lelki energiái.

Széchenyi, az egyoldalúan konkrét, racionális ember, ki nem a teljes valóságot élte meg, tudott olyat mondani, hogy nyelvében él  a nemzet, tehát a pusztán külső konkrét valóságban. Szerintem Széchenyi nem méltó a tiszteletre, mert egyoldalúan, betegesen egyoldalú valóságképet mutatott a nemzetnek, csak a külső valóságit. Az a nagy magyar, ki ember voltát, a két valóság együttesének éli meg.

A Széchenyi féle valóság kép, a pusztán csak külsőben alkotó emberé, meghamisítja valóságélményünket, valóságlátásunkat és így nem tapasztaljuk meg azt  a valóságot, mely feltárja, hogy a nemzet igazi élete  a Láthatatlan belsőnkben folyik, a nemzet energiái, mik belsőnkben vannak, azok  a megtartók és nem a külső forma, hogy az identitásunk belsőnkben van, mint valami isten országa, és nem a halott külsőben.

A külső identitás elvesztésének félelme, akkor van, mikor már a belsőt rég elveszítettük. Az osztrákokat vádoljuk, hogy meghamisították történelem szemléletünket és ezzel nemzeti identitásunkat, hogy ezt meg tudták tenni, az azért van, mert már az előtt elveszítettünk valamit, lelkünk élő képeivel való kapcsolatot. Ahol már valami nézet kérdése, ott a nemzetnek már rég elveszett a belső szellemi, képi identitása.

A nemzet lelkének képeiben él, a nyelv, annak csak gyenge közvetítője. Lelkének képeit, meg a lélek energiái éltetik, - a lélek az energiáit önmagából nyeri,  a csend révén. Így a nemzeti identitás megőrzője, megújítója a csend, - lásd a zsidók pusztai vándorlását, mint nemzeti reformot a puszta csendjében, ősi archetípus, mit nem értünk, nem élünk, ez a gazdag kép, minden zsidó volta ellenére többet segíthetne a magyarság nemzeti reformjában, mint a szélsőjobb, Jobbik nemzet féltése  a zsidóktól.

Szerintem, a székelységet, a Hargita hegy csendje tudná megújítani, szellemileg, lelkileg, az által, hogy a valóság teljességét tapasztalnánk meg. A nemzeti identitás a valóság teljességéhez kötött, annak személyes élményéhez, a látható és láthatatlan valósághoz együtt. Az olyan problémák, mint az autonómia, kettős állampolgárság, melyet Orbán újra elővett, pusztán csak illúzió keltésre jók, azt az érzés keltik, hogy majd ha ez meg amaz lesz, az megvéd bennünket, holott bennünket, csak a lelkünk, energiákkal telített képei védenek meg, a valóság kettősségének élménye, a teljes valóság.

Csak a  teljes valóság megélése révén, tudatosíthatjuk, hogy a történelem folyamán, milyen lelki sérüléseket szenvedett a magyarság, mert  a magyarságnak, súlyos, belső, lelki identitászavarai vannak, melyeket sámán technikákkal nem lehet megoldani, hanem a valóság teljességének megélésével.

Nemzeti létünk, nem valamelyik politikai oldalon van, vagyis annak megoldása, hanem a valóság teljességének megélésében gyökerezik, hogy képesek vagyunk-e, önmagunkat látható és láthatatlan valóságként együtt megélni, hogy identitásunk, emberi és nemzeti, a láthatatlanban van, a látható a belsőben megéltnek pusztán kifejeződése, itt kezdődik a nemzet és nem az Árpád-sávos zászló lobogtatásában, ami inkább nemzeti pótcselekvés, az elveszített belső szellemi identitás kompenzálására van.

A magyarságunkat, székelységünket, nem a zászlókban hordozzuk, hanem lelkünkben, mint egy láthatatlan valóságként, melyet nem a terek zajos nemzeti megnyilvánulásai éltetnek, hanem épp a fordítottja, a csend. A nemzetet a csend élteti, az  a valóság, melyet  a csendben megélünk, önmagunkban, - a nyelv, ennek csak nagyon gyenge közvetítője.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a nemzeti létet önmagunkban hordozzuk, Isten országához hasonlóan, azt hiszem ez az újszövetségi kép nagyon jó a szellemi, lelki nemzeti lét kifejezésére, és nem annyira a zászlókban. Szerintünk a nemzeti lét, a nemzeti identitás alapja, nem valami nézet a nemzetről, vagy annak összessége, hanem a közvetlenül, önmagunkban megélt valóság, teljessége, ha megéled a valóságot közvetlenül, van emberi és nemzeti identitásod, ha nem akkor nincsen, - a nemzet nem nézet, nem tudat, hanem megélt valóság, a Látható és Láthatatlan valóság élménye, a tudat, csak ennek kifejeződése.

Nagy Attila Puli

Nekem nem kellett, indulásból, a magyar igazolvány, fenntartásaim voltak és vannak, az igazolvánnyal szemben.

Először is, hogy jönnek, svábokból, zsidókból, rácokból, tótokból, bunyevácokból lett a magyarok, hogy én igazoljam nekik magyarságomat. Hogy jönnek, az ezekből a nációkból lett magyarok, hogy majd ők igazolják, egy okirattal, hogy én magyar vagyok.

Nagyon megalázónak éreztem, hogy nekem, székelynek, az idegenekből lett magyarok előtt kell igazolnom magyarságomat, és ezek az idegenekből lett magyarok majd visszaigazolják.

A másik, mitől a hajam égnek áll, hogy gondolták, ott Csonka-országban, hogy egy székelynek magyarságát igazolják, amikor a székely nem magyar, ez a székely nemzeti identitásunk meghamisítása. Mi csak rokon nép vagyunk a magyarokkal, és nem vagyunk csak egy fajta magyar, nem vagyunk egy fajta kárpát-medencei kultur kuriózum, melyet Pesten mutogatnak, mint valami cirkuszi majmokat, - ezt a cirkuszi majom féle szerep góbéskodást, sok székely el is vállalja, Pesten. Sokan eljátszodják, a csavaros eszű góbét, mint tette Kissgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap újságírója, a Duna Tv, Kívánságkosár című műsorában. És közben nem vevődik észre, a góbéskodás mögöt, hogy egy balfácán náció lettünk, kit mindenki oda manipulál, ahova akar, Orbántól, Vonáéktól, Markóékig és Szász Jenőig.

Markóék politikai rövidlátása, és a kicsinyes önérdek, már jóval, a magyar igazolvány ötlete előtt, a székely nemzeti identitás ellen lépett fel, a népszámláláskor, hogy a székelyek is vallják magukat magyaroknak.

Nekünk székelyeknek újra vissza kell állítanunk ősi jogainkat, a jogot, hogy önálló nemzetként határozzuk meg magunkat, mint ahogy volt, majd ezer éven keresztül.

A magyar jobboldal, szélsőjobb, épp úgy a székely nemzeti identitás ellen tőr, mint a románok, sőt veszélyesebbek, mert kulturális eszközökkel teszik, a rajtunk való segítség ürügyén.

Nagy Attila Puli

A nyilvánosság, egyébre nem jó, ebben a demokráciának becézett állapotban, csak a káosz előállítására, és növelésére. A káoszban nincsen bizalom, ahol nincsen bizalom, ott a nemzet szétszóródik. De mintha valakik ezt is akarják. Egy nemzetet könnyebb szétszórni, nyilvánossággal, mint fegyverrel. A bizalmatlanság, egy nemzet életében, olyan, mint a fa gyökerén a féreg, a legnagyobb tölgyet is képes elpusztítani. Mint ahogy a féreg láthatatlan, és munkájának eredménye csak akkor látszik, mikor a fa már menthetetlenül szárad, úgy a nemzet életében is, a bizalmatlanság is láthatatlanul munkál a nemzet lelkében, csak az eredmény válik láthatóvá, az, hogy a nemzet visszafordíthatatlanul pusztulásnak indult. A nemzetek pusztítása módszeresen folyik, a nyilvánossággal. És pont ott pusztítják, ahol a legérzékenyebb pontja van, és megtartó energiái, lelkében.

Mi a menő a médiában? A nagy leleplezések. Úgy mond, az igazság kiderítése.

Vannak, akik tudni vélik, hogy a kurucinfo mögött, a MOSZAD van. Mások meg nagyon jól informáltak arról, hogy Tőkés CIA ügynök. De vannak, akik megesküdnének, hogy Vona MOSZAD ügynök. Vannak, akik buknak ezekre, hogy nahát mekkora igazságot tudtak meg. Kevesen veszik észre, hogy ezek az állítólagos nagy leleplezések nem visznek közelebb az igazsághoz, hanem van egy láthatatlan, de annál pusztítóbb eredményük, a bizalmatlanság, mely ezen leleplezések nyomán munkál. És ebben a problémában, az az érdekes, hogy mellékes, hogy Vona például tényleg ki, a mesterségesen gerjesztett bizalmatlanság veszélyesebb, mint az, hogy ha Vona tényleg MOSZAD ügynök lenne.

A gond az, hogy a korrupt politikusok, párttól függetlenül, tényleg konkrét okot is adnak, arra, hogy leleplezzék őket. Vagyis okot adnak, a politikusaink, a bizalmi válságra. De érdekes módon a leleplezések, ezt csak mint egy ördögi körként növelik, és nem megszüntetik.

Ennek az ördögi körnek vannak haszonélvezői, akik épp azon munkálkodnak, hogy a nemzet mint bizalmon alapuló közösség megszűnjön. A magyarság szétrombolása, a nyilvánosság erejével, fegyverével folyik, a legrafináltabb fegyverrel, mit eddig a történelemben kitaláltak. Vannak, akik nagyon jól tudják, hogy az Ige, ami kezdetben volt, mint teremtő, az épp olyan pusztító is tud lenni, a szó, ami teremtett, az pusztítani is tud.

A nyilvánosság ürügyén a magyarság szétszóratása folyik, a nemzetet, lelkében fertőzik meg a bizalmatlansággal, hogy ne bízzon senkiben, bizalomra méltó vezető, vezetők nélkül szétszóródik a nemzet. Vannak, akik ezt is akarják. Ahol nincsen bizalom, ott a nemzet megszűnik létezni, csak egy manipulálható tömeg lesz, - sajnos a magyarságot már azzá is tették és ennek gyümölcseit eszegetik már valakik.

Természetesen erre valaki azt mondja, hogy, erkölcsileg kiváló politikusokra van szükség. De kérdem én azt hogy kit nem lehet suttogó pletykával lejáratni, - hogy ügynök.

Én azt hiszem, hogy ez nem elég, mert magával a rendszerrel van a baj. Hiába vagy jó, ha a milliő szétszór. Itt többről van szó, mint erkölcsi kiválóság, itt belső összeszedettségről van szó, mi a demokráciában ismeretlen fogalom.

A demokrácia az ő erényének a sokszínűséget, a nézetek egymás melletti, békés sokaságát látja. De épp ezzel foszt meg, attól, hogy belsőleg összeszedett légy, - a demokrácia a szétszórt emberre épül, kit a több párttal, több nézettel, az általános műveltség ürügyén szét lehet szórni. Ahol szétszórtság van, ott nincsen összeszedettség, ahol nincsen összeszedettség, ott nincsen önbizalom, ahol nincsen önbizalom, ott másba vetett bizalom sincsen, ahol nincsen másba vetett bizalom, ott megszűnik a közösség létezni, ahol nincsen közösség ott megszűnik a nemzet.

A nyilvánosság, a több párt, a több nézet, csak szétszórnak, szétforgácsolják az embert, az ember mely szétforgácsolt könnyű préda, azok számára, kik uralkodni akarnak rajta.

Amikor a több párt, csak szétszórja a nemzetet, akkor tök mindegy, hogy melyik van hatalmon, akkor tök mindegy, hogy ki Tőkés, meg Vona, meg az is, hogy kik állnak a kurucinfo mögött, - nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy valakik azon munkálkodnak, hogy az elmédet, téged szétszórjanak, és ez által a nemzetet.

A nemzet ellenes tettek, nem valami nagy általánosságok, mi téged nem érint, hanem épp olyan dolgok, melyek romboló hatásukat a te lelked rombolása révén fejti ki. A modernitás, avittnak tartja, az olyat mint lélek, de közben nagyon is az ellen folyik a háború.

A modern ember számára, a lelki élet, már aki ilyennel foglakoz, egy olyan dolog mire időt szakít a nagy rohanásban, de nem határozza meg életét, - életét csak a rohanás szabja meg a szerzés. Ezt nevezem a kor követelményeihez igazított lelki életnek. A lelki élet modern szerzői, mint Paul Burton, direkt azt írják, hogy a régi misztikus tanokat a kor követelményihez igazítják, - semmiként sem vonják kétségbe a kort. Ezzel ellentétben az igazi lelki élet szembe száll a korral, nem korhoz kötött.

A demokráciában, már a lelki életről szóló könyvek is már csak szétszórnak, mert csak nézeteket közvetítenek, a lelki élet már csak a nézetek szintjére van lezüllesztve, és a meditációs technikák szintjére, a modern ember, mit kell tenni, probléma megoldó szintjére, aki már szétszórtságában csak különálló problémákat lát.

A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, - ahol sok rész van, ott szétszórtság van. Nincsen, ami egy középpontra irányítaná az emberek életét, mert milliónyi középpont van. A sokaság akkor szűnik meg, ha a lényeg túl van a láthatón, a Láthatatlanban van. Ha az ember a lényeget a Láthatatlanban látja, akkor az egy középpontkén határozza meg életét, - és megszűnik szétszórtsága. A Láthatatlanra irányulás, ha meghatározza életed, mindennapjaid, akkor ez az egy cél, középpont tesz összeszedetté, ahol összeszedettség van ott bizalom is van, önmagunkban és másokban is.

A demokráciában, a hit már csak elhívés, vallási nézettel való azonosulás, de nem bizalom abban, ami túl van a kézzelfoghatón, ami LÁTHATATLAN. A nyugati kultúrában, csak egy része az életnek a vallás, a sok rész között, ahol sok rész van, ott szétszórtság van.(A szektákban nyilvánul meg leginkább, a demokrácia “vallásos lelkülete”, vagyis a nézet vallásosság. A kézzelfoghatót meghaladó bizalom, mint hit, minden bizalom alapja. Csak egy ilyen bizalomra, hitre lehet nemzetet építeni, szellemileg lelkileg. Az ilyen hit, bizalom, nem lehet csak egy része életünknek, hanem át kell járnia az egész életet, csak akkor van embert, nemzetet megtartó ereje.

Ahol a Láthatatlanba vetett bizalom, életet meghatározó tényező, ott nincsen szétszórtság, ott a bizalom, minden összetart, embert nemzetet.

De mi vezet a bizalomhoz, a bizalmi hithez, a Láthatatlanra irányuláshoz? Valamit azért kell tenni, úgy nyugati módra, ki lehet valami technikával kényszeríteni, mint például a joga? Ennek nincsen semmi technikája, ehhez nem vezet út, bárhogy írják sokan, hogy igen. Erre a misztikus várakozás, a virrasztás vezet, az éjszakában, - mint az éber szüzek az újszövetségi példázata.

A nemzet ügyét akkor viszed előre, ha a nemzetet fenyegető szétszórtságot önmagadban fedezed fel, a bizalom kérdését, először is önmagadban látod, és ott próbálod orvosolni.

Egy nemzet sorsát, nem a csaták döntik el, nem a tárgyaló asztaloknál dől el, nem Trianonban dőlt el a magyarság sorsa, hanem már jóval az előtt a lelkekben. A magyarság sorsa, mindannyiunknak a lelkében dől el, és nem a médiában és nem a politikai színtereken, - hazudik minden párt, mely azt állítja, hogy a nemzet ügyét előbbre viszi.

Nagy Attila Puli

A magyarsággal kapcsolatban Lao-cse jut eszembe, sajnos nem tudom szó szerint idézni, egy blog bejegyzésért, pedig lusta vagyok elővenni a könyvét, a Tao-te-kinget, de valami olyat írt, hogy amikor valaminek megjelenik a fogalma, akkor az azt jelenti, hogy az megszűnt közvetlenül megélt valóság lenni, a valóság helyébe a fogalom lépik. A ténylegesen, a belül megélt magyarság helyébe, a nemzetnek, a már csak hisztériát generálni képes fogalma lépett.

Ezt tetten érni, közvetlenül önmagunkban, mellőzve a vallások, tanok, metafizikák szűrőjét, a magyarság sorsproblémáinak megoldását jelentené.

Nagy Attila Puli

Egy hölgy problémája: “- Ha én megbirkózom hetedíziglen a félelmeimmel, akkor a gyermekeimre mi marad? Nem fogom-e el elzárni a fejlődés lehetőségétől őket, ha megoldom ezeket a dolgokat? Hogyan fognak tudni fejlődni, ha nem lesznek nehézségek az életükben?”

Hát mit mondjak, nekem egyszerűen nem mond semmit a hölgy problémája. Számomra a lelki élet folyamat, nem megoldandó problémák, - egy belső folyamat. Ezt a folyamatot, ezt a lelki érési folyamatot a szülő nem tudja lerövidíteni könnyebbé tenni, a gyereke számára, nem tudja elvenni a fejlődés lehetőségét, ez közönséges marhaság, mert mindenkinek saját életútja, életfolyamata van, melyen át kel menie, és ezt a szülő nem tudja elvenni, bárhogy megoldja problémáit, a lelki életben . A lelki élet nem úgynevezett problémák és félelmek megoldása, hanem belső átalakulás, melyen mindenkinek át kell mennie, - csak kevesen mennek át.

A karmikus gondolkodást is, elég nyugatiasnak tartom, már, ami nyugaton dívik, mert életfeladatokban gondolkodik, nagyon tárgyszerű, a horizontálisra helyezi a hangsúlyt, az emberi erőfeszítésre, holott a vertikális nem passzív, hanem ő az igazán autonóm működő bennünk, annak kell átadnunk magunkat, - ez a vertikális szerinti élet.

Hogy egy szülő előre meg tudja oldani gyereke életét, problémamentessé tudja tenni, - elnézést a durva szóért de közönsége marhaság.

A hölgy, amit mondott, hogy ha megoldja problémáit, vagyis a problémákat, akkor a gyerekeknek mi marad, ez nekem egy hatalmas marhaság, ez a kijelentés. A lelki életbe nem volna szabad bevinni, nincsen helye a lelki életben a nyugati probléma megoldó gondolkodásnak, mely nem képes az Egészet látni, az embert mint Egészet. A kereszt, maga az ember, - látható és láthatatlan együtt. Problémák csak a láthatóban vannak, a horizontálisban. De az ember lényege a vertikális, ezt megélni, túl van csak az úgynevezett problémákon, a probléma megoldásokon, a horizontálison.

A probléma megoldások, csak emberi erőfeszítések, melyek csak a horizontális területére tartoznak,- csak látszólag autonóm cselekvések. Autonómiája, csak a vertikálisnak, vagyis a láthatatlanban működő Istennek van, - vagy nevezzük bárminek mi fogalmainkon túl van. A horizontális hiteles mozgatója csak a vertikális, - a lelki élet célja, hogy a kereszt harmóniája megvalósuljon benned.

Azt írtam, az elején, hogy a lelki élet az egy folyamat, belső folyamat. Ha figyelembe vesszük, hogy az ember lényege a vertikális, akkor ez a vertikálisban játszódó folyamat, ahol nem mi vagyunk az aktívak, mi a külső ember, a horizontális, hanem a belső ember, és Isten, a vertikális. A vertikális folyamatai láthatatlan folyamatok, rejtett folyamatok, melyek túl vannak, a feladat, probléma-megoldó, tárgyias gondolkodáson. Végül is a lelki élet egy olyan folyamat, ahol úgy igazán nem mi vagyunk a cselekvők, ahol a külső erőfeszítésnek nincsen értelme; és amely egy rejtett, belső, láthatatlan folyamat, mely teljesen távol áll a kézzel fogható cselekvésektől, - mondhatjuk a Tao szellemében, hogy a lelki élet nem cselekvés, hogy más cselekedhessen bennünk, Valaki ki láthatatlan. Hogy más cselekszik benned, nem te, ami a misztika csúcsa, épp a keresztény misztikában találjuk meg a leg tisztábban. Ez keleten is meg van, de nyugaton nem látják, a kézzel fogható, tárgyiasult, lelki életben gondolkodók, és keleten is háttérbe szorították a meditációs technikák. Amikor a Láthatatlan cselekvéséről van szó, az emberben, nincsen nyugat és kelet között különbség. A Láthatatlan cselekvésében nincsen külső kultúra, mert láthatatlan folyamat, így nincsen mi elválassza keletet nyugattól. De amikor a lelki élet kézzel fogható, mit kell tennivé válik, akkor már a kultúráé lesz a hangsúly, mi megkülönböztet és elválaszt.

A belső Láthatatlan egyesít, a külső, a kultúra szétválaszt. Kelet pusztán csak kultúraként ér ide, - Láthatatlanként pedig bennünk van, nem kell oda mennünk, mert a Láthatatlanban nincsen sem kelet, sem nyugat.

Kelet Semmije, akkor lenne hiteles, ha a Semmi megközelítéséhez nem építette volna fel a meditációs technikák bonyolult rendszerét, és a metafizikák bonyolult rendszerét. Kelet akkor volna hiteles, ha a Semmit magával a Semmivel akarná elérni, vagyis a vertikálist a vertikálissal magával. De kelet is akkora fontosságot tulajdonit a horizontális eszközöknek, hogy elhomályosítja a direkt vertikálist, - ezt teszi lényegében a kereszténység is a liturgiájával és intézményeivel. A vertikálist, keleten és nyugaton is egyaránt elhomályosítja a horizontális. Ennek a megoldása, minden eddigi tan, vallás, metafizika, meditációs technika eldobása, és ráhagyatkozás, a puszta vertikálisra, annak a cselekvésére bennünk.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni egy puszta csere fa alatt üldögéltek. Tóni a tradiciókkal nyagatta a Mestert. Végül a Mester, Tónit nagy gondba ejtő megjegyzéssel zárta le a témát.

- Egyszerűbb a fa alatt üldögélni, mint őshagyományokkal szórakoztatni az elmét.

Nagy Attila Puli

Csodálatos volt az erdő csendje. Fenn egy sas körözött. A fenyők halkan susogtak. A csermely alig hallhatóan csordogált. A Mester és Titok Tóni a forrás fele tartottak, nagyon szomjasak voltak. Néhány lépés után ott is voltak. Nekihasalva, nagyot ittak a forrás vizéből. Végül a forrás vizéből jóllakva, pihentek, az elégedettségtől hallgatott mindkettő. A csendet a Mester törte meg.

- Tudod Tóni, az emberek többet tanulhatnának a pataktól, mint az őshagyományoktól. A patak,  önmaga forrásából táplálkozik, és nem kölcsön vett, pusztán információ értékű hagyományokból.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni,az ágyaikba heverésztek. Behúzódtak a kunyhójukba, mert kint cudar idő volt. Tóni egy könyvet olvasott az őshagyományokról. Egy idő után letette a könyvet és elgondolkodott, láthatóan az olvasottakon. Egy darabig, a Mester hagyta, hogy Tóni töprengjen az olvasottakon, de végül megszólalt.

- Tóni Te tudod-e azt, hogy közelebb vagy Önmagadhoz, mint  a tradiciókhoz, mikről oly szorgalmatosan olvasol?

Nagy Attila Puli

A Mestert, Titok Tóni, arról próbálta meggyőzni, hogy az emberiségnek vissza kell térnie, megújulása érdekében az őshagyományokhoz, ahhoz az időszakhoz, mikor még  a szakrális kirákyok uralkodtak. Ettől a Mester nem esett hanyat, de nem hagyta megjegyzés nélkül.

- Tóni, azokhoz nem elég visszatérni, már, hanem a Kezdetek előtti állapothoz kell visszatérni, az pedig nagyon közel van, - Benned.

Nagy Attila Puli

Csudára nagy találmány a nyilvánosság. Az emberek, az emberi jogok legnagyobb vívmányát látják benne. A világ rejtett manipulátoraira rá lehet mutatni, hogy márpedig ők az érdekeik szerint manipulálják az emberiséget. Evola is leírhatta, és utána mások is, hogy kik a nagy összeesküvők, ez nem összeesküvés elmélet, mert mindig is egy kisebbség kezében összpontosult  a hatalom.

De nem megy ki a fejemből, egy 89 utáni magyar publicista írása, az egyik könyvében, hogy a demokrácia az a rendszer, melynek az őt ért támadások is használnak. A kapitalizmus, - nem szeretem demokrácia szót, mert egy álnok kifejezés  - legsikeresebb könyvei, azok melyek a világ manipulátorainak kulissza titkairól írnak, - szabadkőművesekről, stb. Na itt nem arról akarok írni, hogy márpedig ezek gyerekes felnőtt mesék, hanem arról, hogy ezek is mind benne vannak a nyilvánosság urainak kártyapaklijában. Mert ne feledjük, hogy a nyilvánosság előállítói, lélektanának ismerői, a nyilvánosság urai.

A nagy titkokat eláruló könyvek is azoknak az érdekeit szolgálják, kikről szólnak, annak ellenére, hogy  a szerzők az ellenkezőkét akarják. De, hogy ezt megértsük, az embernek abból a képéből kell kiindulni, melyet elfelejtett, holott ott van a lelkében. A kapitalizmus embere az, kinek létezés érzetét, a konkréthoz kötött gondolatok adják, a konkrét adja létezés, valóságérzetét. A kapitalizmus embere a külső ember, ami mögött ott van a belső, láthatatlan ember, - az ember  egyben látható, és láthatatlan valóság, - de erről mit sem tud. Az identitást a belső ember hordozza, amit  a kapitalizmus embere, már nem ismer, ezért identitás nélküli.

A nyilvánosság, csak a külső emberé, akinek nincsen identitása. Ami még érdekes, hogy a nyilvánosság az identitásnélküliség  fenntartója, kifele fordítja a tekintetet, el a belső embertől, hogy ne legyen identitása. A nagy összeesküvéseket leleplező művek is a nyilvánosság részei, melyek a belső identitásunktól fosztanak meg. A nyilvánosság urai, kikről a nagy leleplező művek szólnak, azt akarják, hogy csak kifele lássunk, befele ne, a befele való látástól vonnak el a nagy összeesküvéseket tárgyaló, a nyilvánosság urairól szóló művek is, tehát a leleplezések nem érnek semmit, csak a kapitalizmust erősítik, ahogy a magyar publicista írta, - ő nem így magyarázta. A leleplező művek is az elme szórakoztatását szolgálják, ami a nyilvánosság alapvető célja, hogy elvonjon önmagadtól, belső identitásodtól.

A szélsőjobbos naivság dögivel kínálja ezen műveket, de nem tudja, hogy mit sem érnek, ha az ember belső identitása el van hanyagolva, mert azon múlik minden. A nyilvánosság egy nagy átverés, elvon önmagadtól, és manipulálhatóvá tesz. Az embert nem elég felvilágosítani,a hogy itt a Jobbik is teszi, ha nem adod vissza belső önmagát, mert a belső önmagunk az emberi és nemzeti identitásunk forrása. A nyilvánosság belső önmagunk nélkül nem ér semmit.

A világ ezen urait nem semmisítik meg a leleplező könyvek, hanem csak úgy semmisülnek meg, ha megsemmisül az a rendszer mely fenntartja őket, ez pedig a nyugati civilizáció, - nagy pusztulásra van szükség, hogy ezek megsemmisüljenek, vissza kell menni a Kezdetekig. Pusztulás csak akkor lesz, ahogy Arnold Toinby írja,a mikor kifáradnak a civilizációt fenntartó szellemi energiák. Egyenlőre ezektől csak akkor szabadulsz, ha kivonulsz a pusztába, vagy a hegyekbe. Ha aktivizmusra szánod magad nekik dolgozol, mert az kifele fordít, mely nekik kedvez.

C. G. Jung abban látja Európa szellemi krízisét, hogy elvesztette mítoszait, a mítoszokat  a szellemi identitás, a lelki identitás alapjának, a lelki egészség forrásának látta. A leleplező művek csak mítosz pótlékok, mely azon hatalmakat szolgálják, melyeknek az  a céljuk, hogy az emberiség egy identitás nélküli, manipulálható tömeg legyen. Európa identitását mítoszai adhatják vissza, mik lelkében szunnyadnak. A mítoszok, a puszták a hegyek csendjében kellenek életre. De  a nyilvánosság arra jó, hogy állandó zajt csapjon elmédbe, hogy az önmagadhoz vezető, az identitást adó mítoszaidhoz vezető csendben ne legyen részed. Amit sokan az emberiség, a demokrácia legnagyobb vívmányának tartanak, az az ember identitásának megsemmisítője, ezen keresztül  a nemzetek-é, - mert valakiknek érdekük a nemzeti identitások megsemmisítése, uralmuk biztosítására.

A nyilvánosság a konkrét problémákra figyel, azok megoldására, de ez  a nagy átverés, mert a külső konkrétum ürügyén belső önmagadtól von el, ahol az igazi konkrétum van és az igazi megoldások vannak. A konkrétban megoldott problémák soha nem nyernek megoldást, mert, mivel mellőzik belső identitásod, csak álproblémák. Csak a külsőben, a konkrétban, belső identitás nélkül nincsen megoldás Az igazi probléma nem más, mint belső identitásod, elméd harmóniája belsőddel, és nem az, hog y kik a világ urai. De  a nyilvánosság urainak erre is van megoldása, konkrét, konkrét lelki utak, mik konkrétan megmondják, hogy mit kell tenni, de ezek is csak átverések, mert csak a konkréthoz kötnek, azzal szórakoztatnak, infantilizálnak a lelki élet ürügyén. Nem feltűnő, hogy a demokráciában mi lelki siker könyv van, és az emberek mégis egyre manipulálhatóbbak, hülyébbek? Ez azért van, mert  a konkréthoz kötött lelki utakkal szórakoztatják az emberek elméjét. A lelki utakról szóló könyvekkel fosztják meg belső önmaguktól. Az igazi lelki vezető a legkevesebb konkrétot nyújtja, hogy ne rekesszen meg  a konkrétban.

Nagy Attila Puli

Ez tényleg álom volt, mit most leírok. Álmomban, Magyarországon fegyvert fogtak a betolakodott idegenek ellen. Az álomban németek voltak az idegenek, de azok most nincsenek. Van svábos szellem, mely Németh László szerint, a Kisebbségben, kiszorítja a magyart. Na de itt az álomban nem azon van a lényeg, hogy kik, hanem, hogy idegenek ellen fogott fegyvert a magyar. 

Egy idő előre megálmodok fontos politikai eseményeket. Igaz, az álmok túloznak. Biztos nem lesz fegyveres harc, de lesz egy fajta lázadás az idegenek ellen. A magyarnak ez régi problémája, nem mai keletű.

Annak idején, amikor még gyakran jártam, Csonka-országba, a kilencvenes évek elején, kaptam egy Argentínában kiadott könyvet, francia szerzője volt, mely csuda dolgot írt Magyarországról: legalkalmasabb, arra, hogy szép csendben, észrevétlenül idegenek hajtsák uralmuk alá.

Ha megnézzük, az emberi kapcsolatokat, akkor azt látjuk, hogy szép csendben azon lehet uralkodni, kinek belső identitásával baj van. Számoljunk le az önáltató nemzeti illúzióinkkal, mert a rajtunk uralkodásnak, nem csak külső okai vannak, hanem belsők is, lelkiek. Nem különös az, hogy a magyarság volt az, egyedül a keleti blokkban, amely bedőlt a kommunizmus nemzettagadó internacionalizmusának, - vagyis jó része a magyarságnak.

És most bedől, a magyarság elég nagy része, az Unió kozmopolitizmusának, rejtett nemzettagadásának, megint a legjobban Európa népei között. Identitásunk ilyen könnyű feladásának, nem csak külső okai vannak, hanem belsők is, - valahol itt van a magyar probléma gyökere. A gond az, hogy erre  a belső problémára, egy nemzeti pártnak sincsen gyógyírja. Nem elég pufogtatni, hogy idegenek uralják az országot, politikai szlogenként, ha nem nézünk ön-lelkünkbe, hogy miért.

Nagy Attila Puli

Ma dél után egy netes hozzászólás nyomán a székely konokság kattant be nekem, - amit sokan a székelység megtartójának vélnek, és amit a magyar szélsőjobb szimpatizál. Látszatra úgy tűnik, hogy a székelynek ez egy bevált önvédelmi eszköze. De hosszú távon tényleg beválik?

Trianon után más lett a székelynek a környezete, amelyben egy olyan nép öleli körbe, melynek a természetét épp a hosszútávúság szempontjából kell megvizsgálni. A románokkal kapcsolatban Édesanyám mondása jut eszembe, amit mindenki ismer, hogy “lassú víz partot mos”.

Mi azt mondjuk, hogy keleti nép vagyunk. Ha Kínára gondolok a taoizmus, a víz jut eszembe, mint a taoizmus természeti alapszimbóluma, - mely felvesz minden formát, erőfeszítés nélkül. A vízben nincsen erőfeszítés, mégis elkoptatja a sziklát is. Keletet nézve, valami puhaság van szellemében. De ezzel ellentétben mit látunk a magyarság, székelység történelmében? Görcsös erőfeszítéseket, makacs konokságot, - a keleti lágyságból semmit. Na, de gondolkodóinkban sem lehet érezni a keleti lágyságot, - bennük is inkább valami germános darabosság van, egy kis francia szellemmel puhítva, egyeseknél.

A románoknál, szellemükben, lelkükben, mintha maga a víz működne, mintha igazán ők testesítenék meg keletet és nem mi, kik kelettel verjük mellünket, azt mutatja történelmük és szellemtörténetük. Ők a történelmükben, amit mi harcias magyarok, gyávaságnak, konkrét helyzetekben árulásnak vélünk, inkább kitértek az ellenfél elől, rugalmasan engedtek, mint a víz.

Befolyták Erdélyt, mint a víz, és a talaj beitta őket.

Egy kis nemzetnek, mint a székely, lét feltétele, hogy tisztába legyen a saját természetével, annak előnyeivel és hátrányaival. A probléma az, hogy a konok, székely szikla természetet a környező román nép víztermészete elkoptatja, - hosszú távon a víz lesz a nyertes. Nekünk székelyeknek létkérdésünk, hogy megváltoztassuk nemzeti énképünket, és feladjuk a konok székely nemzeti ideálját, aki csak azért sem hagyja magát.

A konokság rengeteg energiába kerül, energia pazarló nemzeti létmód, melyet idővel kifárad, kifáraszt a román víz erőfeszítés mentessége, - vagy az ellenünk való “puha” működése.

A konok székely létmód a konokságban találkozik a magyarországi szélsőjobbal, mindkettő a konok erőfeszítésben látja a nemzet útját, - holott keleti nép létünkre nem ez kellene legyen az ideálunk. Ezt a rengeteg energiába kerülő nemzeti létmódot, a konok erőfeszítés létmódját nem ajánlom sem a magyarságnak, sem a székelységnek, mert egy percre felőrli a nemzet energiáit, miből, már most allig van, az energiáit vesztett nép, már önként tűnik el az idegenek útjából. A szélsőjobb energia fecsérlő nemzet ideálja vesztét okozhatja a nemzetnek, ha az az átmeneti nehézségek miatt bedől neki.

A Jobbik székelyföldi propagandája egy olyan ideált közvetít, az energiapazarló nemzeti lét ideálját, ami sajnos, még mindig székely nemzeti tulajdonság, és ebben erősít meg székelyeket, amikor nekünk ezt kellene feladnunk, létünk érdekében. Úgy, hogy általam nem szívesen látott vendégek a Székelyföldön a jobbikosok, a székelységet veszélyeztetőket látom bennük, és nem kisebbség védőket.

Nem potyára írtam, hogy a magyarság, székelység energia szintje alacsony, mert nagyon az, ami a nemzeti immunrendszert megbénította. Nekünk az alacsony energia szintünk miatt az immunrendszerünk nagyon gyenge, már nagyon rég.

A nemzeti átalakulás, reform, ősmintája, a zsidók pusztai vándorlása. A szolga népnek át kellet alakulnia, egy identitást vesztett szolga népből, erős identitású néppé. Mi ebben a történetben, csak azt látjuk, hogy generáció váltásra volt szükség, és nem látjuk, hogy a puszta, a pusztai vándorlás a csendet jelenti, szimbolizálja. A nemzet átalakulásához csendre is szükség volt, sőt az volt az igazi átalakító, belső átalakító, mert a nemzetnek belül kellett átalakulnia, lelkében, hogy erős identitású nemzet legyen. A nemzet az identitását nem tudatában hordozza, amit a nemzeti öntudat kifejezés sugall, hanem lelkében, a tudat csak tűkre a léleknek. Itt tévednek a szélsőséges rikácsoló jobbosok, hogy hiába az erős nemzeti tudat, amit ők hangoztatnak, ha a nemzet igazi élete, identitása, a lélek, halott, ha a nemzeti tudat, mit sem tud a lélek állapotáról, tartalmairól. Az ilyen erős nemzeti tudat, rejtetten nemzeti identitás nélküliséget takar. Az ilyen puszta tudatot, ami mögött nincsen belső, lelki, nemzeti identitás, - víz természetű,- csak az erőfeszítés, konokság, az akarat, tudja fenntartani, ami rengeteg energiát von el a lélektől. De a lélek belső energiáira alapozott nemzeti tudat, a belső, lelki nemzeti identitásra alapozott nemzeti tudat már nem okoz energia veszteséget, nem lelki energia veszteségből táplálkozik, hanem a lélek természetes energiáiból. De mégi honan az energiák, melyek éltetik a lelket?

És most visszalépek a zsidók pusztai vándorlásához, amit a szélsőjobb antiszemitizmusa soha nem fog megérteni, pedig ennek megértése nemzetmentő lehet. A pusztai vándorlásban a központi szereplő a csend, amint már írtam, hogy az igazi átalakító. De mivel alakít át, többek között? Hatalmas energiákat tud felszabadítani a csend, és ezzel aktiválja a lélek immunrendszerét, - a nemzetét.

Heller Ágnes a 89 utáni időszakot a zsidók pusztai vándorlásához, hasonlította, vagyis, azonosította a két helyzetet. Ezek alapján nyugodtan mondhatom, hogy nekünk nem szélsőjobbos makacs, konok rikácsolásra van szükségünk, és nem nemzeti dumára, mely csak a tudatnak szól, hanem csendre, mely a lelket, a belső nemzeti identitást visszaadja, a nemzet energiáit újra felszabadítja, ezzel újra aktiválva a nemzet immunrendszerét. A nemzet belső identitását, mert a nemzeti identitást lelkünkben hordozzuk, csak a csenddel lehet újjá teremteni, belülről, a nemzet belülről születhet újjá, csak, és nem a nemzeti, szélsőjobbos, politikai duma révén, kívülről. A nemzet érdekében történő anyázás, és veréssel való fenyegetés, csak a nemzet érdekébe, még nem szült újjá egy nemzetet sem. A Jobbik tévedése ott van, hogy azt hiszi, hogy a nemzeti identitást kívülről be lehet vinni az emberbe. Nem lehet azt bevinni, mert az eleve ott van a lélekben, azt csak aktiválni lehet a csenddel. Kívülről bevinni csak a puszta tudatba lehet, a nemzeti öntudatba, ez civilizációnk alapállása, de nem ez az igazi identitás, hanem az ami lelkünkben van. Mivel a Jobbik propaganda beszéde, csak a tudatot célozza meg, ezzel azt árulják el, hogy nincsenek is tisztába a nemzeti identitás helyével, lelki szellemi voltával, melyet az ők propagandájukkal nem lehet ápolni. Nemzeti identitást féltenek, de annak helyét, természetét nem ismerik.

Sokan hangoztatják, hogy a gondolkodásnak meg kell változni, hogy tényleges reform legyen, de ezek megfeledkeznek, arról, hogy az embert nem lehet gondolkodásra redukálni, lelke is van,a mi nélkül nincsen gondolati reform, - a lélek reformja, pedig a pusztában történik, mert a lélek reformálja maga-magát, kívülről azt nem lehet reformálni. A lélek ön-reformja változtatja meg, a csendben, a gondolkodást. A nemzet reformja misztika, a képek misztikája, mely hagy a csendben átalakulni, nem beavatkozva kívülről. Ebben a reformban nincsen erőfeszítés, magától, belülről alakul át minden, - itt folyik minden, mint a víz. A 89, utáni átalakulást nem külső reformként kéne látni, hanem olyannak, mint a víz folyása belülről. Igazi autonómiája az ilyen, erőfeszítés mentes, belülről történő, átalakulásoknak, folyamatoknak van. És az ilyen folyamatok, nem, hogy energiát vonnának el a nemzettől, hanem növelik.

A 89 utáni politikum, legyen az jobb vagy bal, azért eredménytelen, ami a reformokat illeti, mert csak külső változtatásokat erőltetnek, a belső lelki realitás mellőzésével. A reformot csak a lélek önreformja, a csendben, tudja végrehajtani. Ezért alaptalan a pártok vitája, hogy kinek van igaza, - egyiknek sem, ha a szellemi, lelki reformot vesszük alapul.

Sajnos egy olyan világban élünk,a hol az ember létezés érzetét, csak a konkrét nyújtja és annak gondolati képe, és nem vesszük észre azt a láthatatlan világot, lelkünket, ahol a tényleges életünk folyik, és ahol még a tudatunk előtt eldőlnek a dolgok. Ezen téves érzékelés alapján azt hisszük, hogy elég a kézzelfoghatóban történő változtatás a reformokhoz, és végül csodálkozunk, hogy valami nem megy. A székely autonómiázás, a szélsőjobb ideológiája, csak ehhez a puszta külső érzékeléshez kötődik, mely mit sem tud a nemzet lelkének állapotáról, az ottani folyamatokról.

Az a baj, hogy a székely autonómia alatt pusztán csak intézményes létmódot értünk, és nem vesszük észre, hogy mindennek az alapja a belső átalakulás autonómiája. Az autonómiázás, mely nélkülözi, márpedig nélkülözi, ezt az autonóm, lelki átalakulást, melyből energiák szabadulnak fel, csak energia pocsékolásba viszi a nemzetet. Belső energia készletek, nélkül a székelység autonóm intézményei sem lesznek életképesek. Azt hiszem, hogy ezen gondolatokat nem fogják megérteni, ahol sok energiába kerülő akarattal, konoksággal, mindent kívülről alakítanak át, ahol ez a közgondolkodás, ott soha nem fog teret nyerni a víz filozófiája, - és épp egy magát keletinek mondó nép nem érti a víz filozófiáját.

A székely lélek belső reformja nélkül, az autonómiázás mit sem ér, az autonóm intézmények nem fognak semmit érni, - vagyis csak annyit fognak érni, hogy késleltetik eltűnésünket.

Nem olyan rég, az egyik patikában zsebre vágtam egy szórólapot, melyen egy fáradság elleni pilula volt reklámozva. Bő szöveg volt a fáradságról, annak okairól, és arról, hogy ez már létmóddá vált az ember számára, és ez egyre fokozódik a civilizációnkban. A szórólap úgy tálalta a fáradságot, amivel már együtt kell élnünk, amire már csak a gyógyszergyártó cég gyógyszere az orvosság. De miért vagyunk egyre fáradtabbak? A mindennapi miatt.

A zsidók a pusztában is ezt búsulták, az egyiptomi zsíros fazekakat, a megélhetést. Miért nem tudjuk, hogy mi a csend az életünkben? Mert a megélhetés ürügyén kifele fordították tekintetünket. Egy nemzet, csak akkor nyeri vissza identitását, ha a megélhetés nem kerül ellentétbe a csenddel, nem zárja ki a megélhetés a csendet az ember életéből, - erre tanít a zsidók pusztai vándorlása. Jáhvé, megszabadította a zsidókat, az égből hulló mannával, a mindennapok gondjától, a betevő gondjától, hogy nemzet lelkileg önmagára találjon, a csendben, mert a nemzet megtartója a lelke és annak jó állapota.

Hiába vannak a Székelyföldön nemzeti önismereti táborok, ha a nyüzsgés, a mindennapok hajszája, a megélhetésért, elrabolja a nemzet lelkét.

Az egyoldalúan kifele forduló élet energia veszteséget okoz az embereknek és ezen keresztül a nemzetnek, és gyengíti a nemzet immunrendszerét. Egy lelkileg fáradt népet, nem fog az autonómia megvédeni, ha belső immunrendszere nem védi, - ez már biológiai törvény.

Nem elég a nemzet tudatát ápolni, ahogy a szélsőjobb teszi, mert a nemzet igazi védője, a nemzeti identitás igazi védője, a nemzet tagjainak életformája, hogy az mennyiben követi a természetes életformát a pihenés (csend) és aktivitás természetes váltakozását. Korunk nagy tévedése, hogy a nemzeti létet pusztán csak a tudatba helyezte és függetlenítette az életformától, pedig a magyar nemzet életének igazi hordozója, védője, annak életformája, - és nem az, hogy tudja-e, hogy a dél-amerikai kecsua indiánok szótárában hány magyar szó van; vagy melyik óceán fenekén tanyázik az a kultúra, melyre a magyar kultúra visszavezethető.

A nemzetnek identitása lelkében van, ezt pedig csak a csenddel lehet ápolni, és az abból születő aktivitással, - és nem politikai, nemzetinek becézett politikai propaganda szövegekkel, mint ahogy teszi a Jobbik a Székelyföldön. Nekünk székelyeknek, csak a csend tudja visszaadni lelkünket, belső szellemi identitásunkat, és nem a Jobbik politikusai, kik itt propagandát folytatnak.

Bármennyire kiszakadt az ember a természetből, azért csak a természet törvényei érvényesek rá is. A természetben minden az ő belső törvényei, az ő belső folyamatai szerint születik újjá, és nem külső átalakítások következtében. A tél végén, a hóvirág, a tavasz hírnöke, a nap sugara következtében bújik ki és nyílik, - és nem propaganda beszédre. A székelység újjászületése, hosszú, kemény székely tél után, legyen olyan, mint a hóvirág-é, az erdők csendjében, a Nap melegétől.

Nagy Attila Puli

A Mester köztudottan vallásos anarchista volt. Elvetette a lelki élet kézzelfogható útjait, amelyben megmondják konkrétan, hogy mit kell tenni. A kézzel fogható utakat a gyávák, a középszerűek, a vallási konformisták útjának tartotta. Ha megkérdezték, hogy mivel magyarázza, azt mondta, "semmivel". De a barátja, Titok Tóni, csak nem nyugodott, ameddig valami magyarázatot ki nem csikart. Nehéz volt, mert a Mester az út szót sem szerette. Egy csendes este végül megtámadta  a Mestert  a kérdéssel.

- Mester, tudom Te nem szeretet a lelki élettel kapcsolatban az út szót, tehát akkor úgy kérdem, hogy mivel jelölnéd  a lelki életet, milyen képpel?

Az esti csendességben, hirtelen szellő kezdett fújdogálni.

- Tóni, ezzel a most feltámadt szellővel.

Nagy Attila Puli

Csend volt  a pusztában, vihar előtti csend. Viharfelhők tornyosultak nyugaton. A Mester és Titok Tóni nyugodtan ballagtak. Mire elérte őket  a vihar, egy tanyára értek, ott húzódtak meg. A vihar nagy dörgéssel vonult át. Utána megint csend lett. A Mester és Tóni, sokáig, mélyen hallgattak. Végül a Mester szólalt meg.

- Jegyezd meg Tóni, hogy a vihar utáni csend mindig mélyebb, mint az az előtti.

Nagy Attila Puli

Minden hónap elsején Sepsiszentgyörgyre megyünk gyógyszert íratni a Feleségemnek. A várakozásban el szoktam beszélgetni a többi beteggel, már meg vannak a beszélgető partnerek. Az egyik öregúr, mesélte, most az utolsó gyógyszeríratásnál, hogy a lépcsőházba, ahol lakik, a magyarok adják el a lakrészeiket és románok költöznek.

Amikor a Gyulafehérvári Katolikus Teológia főkönyvtárosa voltam és volt időm ott rengeteg búvárkodni, olvastam egy könyvet (a könyv címe és szerzője nem jut eszembe, sajnos), épp erről a problémáról, hogy Erdélyben magyarok adják el a földjeiket románoknak. A könyv száz éve jelent meg kb. A könyv bevezetőjében, a szerző írja, ha jól emlékszem, hogy Gróf Mikó Imre már a XIX. században figyelmeztetett erre a problémára. Tehát ez vagy százötven éve gond? És még nem oldottunk meg? Sajnos ez a probléma, úgy mond nem megoldható, valami konkrét racionális megoldással, mert túl mutat azon.

Itt még tanulságként megemlítem, hogy a románok az amúgy spontán folyamatot, az ők földfelvásárlásukat, Erdélyben racionalizálták, létrehozták az Albina bankot, ennek a támogatására. Széchenyi írt a hitelről, és Erdélyben a románok látták nagyobb hasznát, nemzeti szempontból. Most nekünk van itt Erdélyben magyar érdekeket támogató bankunk? Nincsen!!! De esetleg Kárpát-medencei szinten magyar érdekeket támogató bank, - mert ugye nem könnyű bankot létrehozni. Nincsen!!! Széchenyi szelleme halott.

De lényeg az, hogy autonómia tanácsok, egyeztető tanácsok születnek, konferenciákon vitatják, hogy milyen is legyen az autonómia, vitatkoznak, hogy hogyan harcoljuk ki, - de az autonómia gyűlések veszekedésbe fulladnak, mint a mostani SZNT autonómia gyűlés, Gyergyócsomafalván, és ebből kifolyólag eredménytelenségbe. És ameddig gyűlésezik a székelység egy része az autonómiáról, a másfél száz éve tartó folyamat nem szakadt meg, tovább folyik a terület vesztésünk.

Tőkés, aki azt hiszi, hogy a szókimondás, ténymegállapítás mindent megold, azt harsogja, hogy folyik a románok betelepítése a Székelyföldre, - ez igaz, de csak a probléma egyik oldala. Trianon előtt nem volt román hatalom, aki betelepítsen, viszonylagosan mi voltunk az urak Erdélyben, és mégis ők vették meg a magyarok földjeit, - az más kérdés, hogy egy idő után rájátszodtak egy spontán folyamatra, ahogy írtam, racionalizálták. Tehát itt arról van szó, hogy önként adják a át a magyarok, székelyek ingatlanjaikat, adásvételek révén és nem csak a Tőkés által említett betelepítésről van szó. A románok most is nem csak azt teszik, egy részben, mint régen, spontán terület feladásainkra játszodnak rá. Igaz van konkrét betelepítés is, mint például Sepsiszentgyörgyön az újonnan épült bevásárló központokat, román alkalmazottakkal töltötték meg, direkt a Kárpátokon túlról hozottakkal. De erre is nem a városvezetőség adta a lehetőséget? Vagy ha nem adnánk el ingatlanjainkat románoknak, a betelepítés nem lenne ilyen súlyos.

De kinek lesz az autonómia, ha a székely önként adja fel életterét? Háromszéken a lakosság összetétele lassan változik, - fogyunk.

Az ingatlanok eladása, idegeneknek, románoknak, majdnem másfél száz éve folyik és ezt a folyamatot képtelenek vagyunk megállítani, - az egyik ok az, hogy oda se figyelünk eléggé rá. De a legsúlyosabb ok az, hogy a külső konkrét gazdasági körülmények, ami előidézni látszik ezt, ellenére, ez a folyamat túlmutat a külső racionális, konkrét okokon, valahol a nemzet lelkében vannak az okok, túl a racionálison, ezért nem működnek a konkrét megoldások, - főleg azok, mik nincsenek is.

Tőkés hivatkozása arra, hogy folyik a Székelyföld betelepítése, az autonómiások hivatkozása arra, hogy nincsen autonómia mi megvédjen, ezek mind igazak, de eltakarják azt a problémát, hogy a mi területvesztésünk egy olyan területen folyik, ami túl van a racionalitáson, a nemzet lelkében, miért nem lehet sem az autonómia hiányát hibáztatni, sem a mindenkori magyarság ellenes román politikát, - hogy mi önként adjuk fel életterünket, a közjegyzőnél a székely önként írja alá az adásvételi szerződést melyben önként adja át a románnak az életterét, de nem csak az övét, hanem az övével a nemzetét.

Az autonómiázás, de az egész magyar sorskérdés megoldásának legnagyobb problémája, hogy csak konkrét megoldásokban gondolkodik, mintha azok mindent megoldanának és közben nem veszik tudomásul, hogy a nemzet élete nem csak racionális tudati folyamat és nem csak külső konkrét valósághoz kötött folyamat, hanem egy uttal tudattalan folyamat a nemzet életében, mely lehet, hogy meghatározóbb, mint a külső, látszatra meghatározóbb okok. Azok, akik nagy hangon beszélnek a magyarság sorsproblémáinak megoldásáról, nem veszik tudomásul, hogy a nemzetnek van egy LÁTHATATLAN ÉLETE is és ennek az életnek reflektálása nélkül, tudatba emelése nélkül nincsen megoldás a konkrét valóságban sem.

A nemzet láthatatlan életében folyó folyamatokban gyökerezik a fokozatos magyar élettér feladás a Kárpát-medencében, a Székelyföldön. Hiába követelünk konkrét megoldásként autonóm intézményeket a Székelyföldön, ha nem szembesülünk a nemzet láthatatlan életébe folyó negatív folyamatokkal melyek, mint a fokozatos élettér feladás a nemzet létét fenyegetik. Hiába hajtogatjuk eszelősen a magyar szülőnek, hogy adja magyar iskolába gyerekét, ha annak, hogy nem adja magyar iskolába a gyerekét az igazi oka, hogy a nemzet a kollektív tudattalanjában már lemondott a megmaradásról, nem akar már élni. A nemzeti megmaradásunk legnagyobb problémája, hogy valóság szemléletünk egyoldalú, a megmaradásunk alapját csak a tudatban látjuk és közben nem számolunk azzal, hogy a megmaradásunk egy olyan területen dől el, amelyet nem veszünk tudomásul, a sok konkrét miatt, ez pedig egy láthatatlan világ, amit a nemzet kollektív tudattalanjának neveznek. A nemzet pusztulását, hogy megállítsuk, a nemzet tudatát szembesíteni kell ezzel a tudattalan folyamatokkal és csak ez után a szembesülés után lehetséges valami konkrét megoldás, de csak úgy, ha aktiváltuk a nemzet láthatatlan életének vitális folyamatait, önvédő spontán reflexeit, - de azt is lehet mondani, hogy nem kell aktiválni semmit, csak nem kell akadályozni a rohanó életformával, hogy a nemzet élje a maga életét, a puszta csend a legjobb aktiválója a nemzet életének, amihez nem kell semmi technika. A nemzet megmaradásának feltételét a tudatban, az akartban, az elhatározásban látjuk, pedig ezek inkább belső, a nemzet láthatatlan életében folyó spontán folyamatok.

Hiába célozzuk meg, mint egy kategorikus imperativuszként, a szülők tudatát, hogy a nemzettel szembeni kötelezettség a gyerekszülés, ha a nemzet a lelke mélyén nem akar megmaradni. Aki meg az életszínvonalat emlegeti az megint kancsal látásban szenved, a látható valóság csak egyik oldala a valóságnak, számolnunk kell a láthatatlannal is, mert a valóság csak így együtt valóság.

A Jobbik székelyföldi propagandájának, és nagy-nemzeti szónoklatainak a legnagyobb hibája, hogy a nemzeti önáltató szövegekkel, épp azokról a láthatatlan folyamatokról tereli el a figyelmet, mellyel a nemzet tudatának, léte érdekében szembesülnie kellene.

Minden évben megrendezik Gyergyóban az Erdélyi Magyar Ifjak rendezésében az úgy nevezet nemzeti önismereti tábort. Itt pusztán ugyan csak a konkrét világában mozgó, történelmi ismeretekkel tömik az agyakat, egyoldalú racionális ismeretekkel. Az ifjak nem egy olyan valósággal ismerkednek meg a nemzet esetében, mit a látható és a láthatatlan együtt ad, hanem a valóság egyik, pusztán csak racionális külső oldalával, ami magában nem maga a valóság. Ott nem magyarázza meg senki, hogy a nemzeti önismeret nem azt jelenti, hogy minél dicsőbb múltat tudunk be magunknak, hogy az óceán fenekén elsüllyedt ősi civilizációkra vezetjük vissza magunkat, hanem a nemzeti önismeretnek azt kell jelentenie, hogy a nemzet képes tudattalan folyamatait, mik életét pusztítják, a tudatában emelni, és tudattalanjának tanácsára azt megoldani, mert a tudattalan képes konkrét megoldásokat nyújtani, mert ő nem is olyan tudattalan, hanem magasrendű tudás, magasrendű tudat a lelkünk mélyén.

Nagy volt a sértődés a bizonyos december 5 miatt, a kettős állampolgárság elutasítása miatt, a kisebbség magyarság részéről, de ha megnézzük, akkor nem volt alapja, mert a kettős állampolgárság, az egyoldalú valóságszemlélet miatt, halva született ötlet volt. A kettős állampolgárság indítvány pusztán csak a konkrét világában mozgó, pusztán csak a tudatban kiagyalt ötlet volt, mi nem számolt a nemzet tudattalan, láthatatlan életével, - és amire a nemzeti csorda szellemből kifolyólag, nemzeti kötelességként, igent kellet volna üvölteni, reflexió nélkül. A csak a konkrét világában mozgó intézkedések nem fogják a magyarságot megvédeni, melyek nem számolnak a nemzet tudattalan életével, - a kettős állampolgárság ötlete, mert csak az volt, épp egy ilyen indítvány volt mely nem számolt a nemzet láthatatlan életével. Az csak a látszat, hogy Gyurcsányék ítélték halálra a kettős állampolgárságot. És ha megszavazták volna? Épp úgy sorvadna a magyar a Kárpát-medencében, mert kívülről hozzáadott intézkedések nem éltetik a nemzetet, hanem az a belső láthatatlan élet, amiről nincsen tudomása a nemzet nagy megmentőinek. Egyé egy nemzetet külső intézkedés nem tesz, hanem a nemzet láthatatlan élete, ami belül folyik és közben a tudatba áramlik, - a kettős állampolgárság hívői erről mit sem tudnak. A kettős állampolgárság ügye egy olyan intézkedés akart lenni, mely nem számolt a nemzet belső életével, és mely tévesen azt hitte, hogy a külső forma, csak magára képes megtartani a nemzet a belső élet nélkül.

Az igazi nemzeti vezető, vezetők azok kik ismerik, érzik maguk is a nemzet láthatatlan életét is, valóság élményük nem csak a konkrétban mozog, hanem a láthatatlanban is, a nemzet léte számukra nem csak konkrét valóság, hanem egy uttal a láthatatlan is. Az ilyen nemzeti vezetők képesek, olyan intézkedéseket hozni, melyeket a nemzet láthatatlan élete befogad, reagál, - ilyen vezetőink nincsenek. Sajnos a nemzetet Magyarországon, olyan jobbikos, jobbos szónokok képviselik, mint Vona, Morvai, Orbán, kik a nemzeti létet csak a csorda szellemre tudják alapozni, és ezt exportálják nekünk is székelyeknek, amiből nekünk nem kellene kérnünk, mert ez nekünk székelyeknek a létünkbe kerülhet.

De még leírok egy néhány példát az egyoldalú valóság szemléletre, mely csak a konkrétban mozog és mit sem tud a nemzet belső életéről. A napokban olvastam a Háromszék napilap, A nap levele rovatában, egy a puszta konkrétban mozgó okoskodást, melyben a levélíró azt állítja, hogy 199O-ben nem kellett volna tüntetni Marosvásárhelyt, mert annak a következménye lett a verekedés és a verekedésnek, meg a magyar fiatalok elköltözése a városból. Ez a szemlélet, csak a konkrétban mozogva, nagyon igaznak látszik, de igazságát csak az egyoldalúságából nyeri, hogy csak a konkrétban ütköztet, nélkülözve a valóság láthatatlan oldalát. A valósággal manipuláló érvelések azért hatékonyak, látszanak igaznak, mert nem veszik tudomásul, hogy a konkrét magában nem valóság, a Valóságot a látható és a láthatatlan együtt adják, és a reális magyarázat csak ebben a kettős valóságban rejlik. A konkréttal csak zsonglőrözni lehet, úgy magában, mert a konkrét valóság, a valós viszonyok puszta illúzióját nyújtja, csak. A puszta kézzel foghatóság, a kapcsolatok kézzel foghatósága a konkrétban, keltik azt az illuzórikus érzést, hogy valós kapcsolatokról van szó. A kézzel foghatóságnak, konkrétságnak, csak szuggesztív ereje van, de nem valóság íze. Nekem épp az a gyanús a Marosvásárhelyi magyar elköltözés esetében, hogy túl könnyen futásnak indult a magyar onnan, a futásukban volt valami irracionális, ami már a nemzet tudattalan életében lejátszódó folyamatokra utal. Nem tudom, hogy a csecsenek, ahol nem csak verekedés volt, hanem kemény háború, épp ilyen gyorsan szedték sátorfájukat?

Egy évig a Nyugati Jelen Álláspont rovatában írogattam, és ott írtam egy cikket Tőkésről, melyben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a nemzetnek tudattalan élete is van, és ilyen szempontból kritizáltam Tőkést, hogy mint püspök tragikus, hogy épp erről nem vesz tudomást, amikor, mint vallási vezetőnek, épp ezt kéne éreznie leginkább, de nem érzi, nem veszi tudomásul. A hozzászólásokban, keményen mocskoltak az Orbán Viktor barátai, az MPP-s Murvai Miklós, Arad megyei alelnöke, az MPP-nek, de ez nekem ott már megszokott volt. Meglepetést az okozott, amikor olvasom a rovatban Chirmiciu Andrásnak, a lap újságírójának a cikkét az én írásom kapcsán, mely azt hánytorgatta fel, hogy az én holmi “mitikákról” szóló cikkemhez mennyien szóltak hozzá és az ő konkrét problémát tárgyaló cikkéhez, hogy a szórványban nem adják magyar iskolába a magyar szülők a gyerekeiket, nem vitatja senki, nem szól hozzá senki, pedig az övé az igazi fontos konkrét probléma és nem az enyém, hogy Tőkés hamis próféta-e vagy nem, mert ez is volt benne a cikkemben. Chirmiciu Andrei azt akarta mondani, hogy ő foglakozik az igazi konkrét problémákkal, és meg csak holmi mitikákról írok. Ez a szemlélet a tipikus az egyoldalú konkrétban fontoskodó szemlélet, mely állandóan megold, de végül nem old meg semmit, mert a láthatatlan valóságról nem vesz tudomást, ahol Mindeneknek az igazi élete folyik. Az ilyen konkrét problémákkal vagdalkozó Chirmiciuk, a magyar tragédia folytatói, mely nem vesz tudomást a nemzet tudattalan életéről és annak rejtett problémáiról. Jiddu Krishnamurti szellemében mondhatom, hogy aki csak mentális alapokra helyezve old meg valamit, nem old meg semmit, - a konkrét megoldások emberei, mint Chirmiciu, csak mentális (konkrét) síkon mozognak, mely nem megoldás.

Még egy esetet leírok, ami Farkas Árpád költőhöz kötődik, a Háromszék napilap főszerkesztőjéhez. Árpád irodájában arról beszélgettünk, hogy szabad-e a sajtóban támadni az erdélyi magyar egyházakat, hibáik miatt a magyar sajtóban vagy nem. Itt Árpádnál is az a valóság szemlélet érvényesül, mely csak a konkrét területén mozog. És közben Árpi nem veszi észre, hogy a magyarok vallási élete is már csak a konkrét világában mozog, és már nem kapocs a nemzet tudata és tudattalanja között. A vallási vezetők, mint Tőkés László azt nem látják, annyira a konkrétban mozognak, hogy a nemzet vallásossága a léleknek azon rétegével veszítette el a kapcsolatot, amit a lélek vallási mély-rétegének nevezünk. Maguk a vallási vezetőink nem érzik, nem látják lelki szemeikkel, mert a konkrét miatt nekik nincsen olyan, hogy a nemzet tudata, a lélek mély-rétegeivel, a lélek képeivel veszítette el a kapcsolatot, mely a hiteles vallási élet, és a nemzeti identitás forrása. Szomorú, hogy azok nem látják, nem érzékelik a nemzeti láthatatlan életével való kapcsolat hiányát, a nemzeti tudatnak, kik a lélek embereinek tartják magukat. Különös, hogy azoknak is torz a valóság szemléletük, csak egyoldalú, konkrét, kiknek a valóság látásuk a két világ a látható és láthatatlanra kellene épülnie, annak szerves, egy világot képező kapcsolatára. A Láthatatlan Isten szolgái nem érzékelik a nemzet láthatatlan életét, ahol az Isten lakik - megdöbbentő. Nagy bajban van a nemzet, amelynek papjai sem érzékelik már a nemzet láthatatlan életében lejátszódó folyamatokat. Ezek az egyházak már halott külső formák, halott kultuszok, amik nem fognak megtartani, - ezért téved Farkas Árpád, mert egyoldalú a valóságszemlélete. Akik az intézmények megtartó erejében gondolkodnak, mint Árpád, ott is tévednek még, hogy az intézmények nemzeti pusztulás folyamat lassító szerepét megtartó erőnek látják. Intézménnyel nem lehet pótolni, azt, aminek a szerepe, hogy belülről tartson meg.

Csodálkozunk, hogy a környező népekkel szemben alul maradtunk a történelemben és nem vizsgáljuk meg lelki szinten, hogy miért, - ez nagy baj. Mivel a románok szellemi, lelki életében van egy kicsi betekintésem elmondhatom, hogy a románokat lebecsülő kultúrgőgünkben, meg Trinomi sértődöttségünkben nem vesszük észre, a Láthatatlan valóságban lejátszódó folyamatokat, hogy mi a nemzet láthatatlan belső életében lejátszódó folyamatként veszítettük el Erdélyt és nem Trianonban, és a románok nemzeti életük láthatatlan folyamatai által szerezték meg, az által, hogy tudatuk jobb viszonyban volt a nemzet láthatatlan életével.

Írásom folyamán a torz valóságszemléletről beszéltem, mely csak a konkrétat ismeri, és a Láthatatlant mellőzi, - ez a nyugati civilizáció kultúra átka. Tehát a valóságképünkkel van gond, és ennek alapján az ember önképével, nem ismeri, nem éli.

Ezek a képek, archetípusok ott vannak a lelkünkben, közvetlenül adottak: a valóság képe, de egyben az emberé is a kereszt; az ember archetipikus képe lelkünkben Jézus az Isten-ember.

A kereszt a horizontális és a vertikális találkozása, a Látható és a Láthatatlan. Autonómiája csak a Láthatatlannak van, az áll meg önmagában, önaktivitása csak a Láthatatlannak van, ezért autonóm. A horizontális tartója a vertikális, e nélkül képtelen megállni. Korunk szellemi válsága, a horizontális dominanciája, mintha csak ő létezne, annyira dominálja az életet. A keletrajongók azt nem veszik észre, hogy kelet minden szellemi felsőbbrendűsége ellenére, nyugattal szemben, a horizontális dominanciájában van elsüllyedve. A horizontális dominanciája a szellemi, misztikus, vallási életben azt jelenti, hogy a külső eszközök kerülnek előtérbe, a tan, misztika, mint tan, meditációs technika, dogma, rítus, ezek kerülnek előtérbe a vertikálissal szemben. A keleti misztikák, filozófiák, hiába beszélnek a Semmiről, mindent meghaladó módon, mintha a vertikálist tennék a középpontba, ha annak elérését, nagyon is horizontális eszközökhöz kötik, ezzel lényegében a vertikális elé téve a horizontálist. A vertikális megélése, uralma, a Láthatatlan megélése, közvetlenül, az Isten közvetlen, aktív jelenléte, azt jelenti, hogy a Láthatatlan képes uralni életünket külső eszközök nélkül is. A vertikalitás a szellemi, lelki életben a külső eszköznélküliséget jelenti, mert a vertikális, önaktív autonómiájából kifolyólag, nincsen ráutalva külső eszközökre. Ha a vertikálisra bízzuk magunkat, akkor nincsen szükségünk külső eszközökre. Isten működése a lélekben elégséges, nincsen szükség külső eszközökre. Az emberiség szellemi, vallási válsága, nem azt jelenti, hogy valami ősi hagyományokat tanokat elfelejtett, hanem az, hogy egyre jobban előtérbe kerülnek és nagyon elszaporodnak a tanok, a metafizikák, meditációs technikák, és ez által háttérbe szorul a Láthatatlan, a vertikális, eszköz nélküli önaktív autonómiája. Sokan a keleti bonyolult metafizikákban, technikákban valami fejlődését látják az emberiség szellemi életének, pedig nem, mert ezeknek csak az ember tud aktív létet adni, önmagukban nincsen aktív létük, de a vertikálist nem az ember aktiválja, hanem a vertikális maga aktiválja az embert, tehát fordított a viszony. Az emberiség szellemi, lelki válsága akkor kezdődik, amikor az életében nem a vertikális aktív uralma az Úr, tehát a Láthatatlan Isten, hanem a külső eszközei a szellemi, lelki életnek. Az Isten országa azt jelenti, hogy a vertikális a Láthatatlan az úr a mi életünkben. A kereszt lelkünkben egy aktív kép, csak nem tudunk róla. A nemzet szellemi válsága, torz valóságszemlélete, amiről beszéltem, annak köszönhető, hogy a kereszt, a lélekben, nem egy megélt valóság, és valóságszemléletünk nem a kereszt valóságának felel meg, amit az szellemileg, lelkileg kifejez.

Ha az emberiség, a nemzet, szellemi, lelki válságban van, akkor az azt jelenti, hogy az ember valóságképe, önképe van válságban. Önképünket magunkban hordjuk, lelkünk mélyén, de már ez nem megélt közvetlenül, és csak racionálisan ismerjük, torzan: ez a kép a Jézus az Isten-ember. Ezt a bennünk élő archetípusát az embernek, a nyugati kereszténység meghamisította, az által, hogy csak Jézusra vonatkozva tette dogmává. Az antitrinitarizmus, vagyis az unitarizmus, meghamisította az által, hogy tagadta Jézus Istenségét, - holott az Isten-ember volt minden embere érvényes. Az archetípus lényegét sem az antitrinitarista unitarizmus, sem a nyugati katolicizmus nem értette meg. (Megjegyzem, hogy mindkét egyház teológiáját ismerem, Gyulafehérvárt a katolikusok teológiáján öt évet végeztem, az unitáriusok teológiáját pedig be is fejeztem, sőt lelkészük is voltam.) Az Isten-ember szimbóluma, vagyis aktív archetípusa az ember lelkében , ugyan az, mint a kereszt valósága. Az ember belső, láthatatlan valósága, kimeríthetetlen, önaktív, végtelen valóság, Abszolút lét, vagyis a vertikális. Külső fizikai ember léte a horizontális, amit a belső vertikális hordoz, tart aktívan. Az ember akkor éli meg Isten létét, vagyis a vertikálist önmagában, ha a külső eszközt nélkülöző vertikális, önaktív autonómiájának adja át magát. Az ember autonómiáját Isten volta adja, az, hogy apofatikus, kimeríthetetlen, racionálisan megragadhatatlan valóság, önaktív valóság, szellemi léte önmagának elégséges, nincsen ráutalva sem tanokra, sem meditációs technikákra. Kelet meditációs technikái, lényegében az ember Isten voltának tagadása, az ember önaktív vertikális lényegének tagadása, az által, hogy a horizontálissal hatol be, kívülről az istenibe. Ha megéljük, teljes mértékben, önaktív vertikális lényegünket, Isten voltunkat, akkor szellemi, lelki életünk eszköz nélkülivé válik, mert elég lesz lelkünk, vertikális lényegünk önálló aktivitása. Az emberiség szellemi, lelki válsága általános, keletre is érvényes, mert az emberben lévő vertikális önaktivitását, a külső horizontális eszközök működtetésével helyettesíti, az ember ez által önmagát fosztja meg a vertikális önaktív autonómiájától, az Isteni szabadságtól. Amikor a külső technikák és tanok kerülnek előtérbe, akkor az ember elveszítette kapcsolatát. A keleti metafizikákat, meditációs technikákat, sokan, valami felsőrendűnek tartják, de nem egyebek, mint kelet szellemi, lelki válságtermékei, mivel a horizontális dominanciáját jelentik, a vertikális, autonóm, külső eszközt nélkülöző működésével szemben. Kelet technikái, a vertikális, az Isten működését függesztik fel, kívülről, az emberben. A valóságot megélni azt jelenti, hogy belsőnkben megéljük, az Isteni lényegünk, a vertikális önaktív autonómiáját, minden külső eszköz nélkül. A külső eszközökre, a horizontálisra utalt ember azt jelenti, hogy nem éli isteni lényegének autonómiáját, a kereszt vertikalitásának autonómiáját. A keleti jógi az önaktív vertikálisnak a tagadója, a horizontális lét képviselője. A vertikális az erőfeszítésmentesség, a horizontális az erőfeszítés, a jóga az erőfeszítés.

Ilyen értelemben lenne jelentése a keresztnek és Jézus Isten-emberségének az erdélyi magyar egyházak életében, akkor megtartók lennének a nemzet számára, - de amit írtam fennebb, épp ettől állnak a legtávolabb.

Amint említettem, az emberiség fő problémája, önképe, valóságképe eltorzulása. Az, hogy ezen képeket, amiket lényegében önmagába hordoz, nem éli meg közvetlenül, belső jelentésüket nem emeli a tudatába, tehát nem ismeri igazi jelentésüket.

Az emberiség szellemi problémája valóságképével kezdődik és ennek fényében kell néznünk nemzeti létünknek problémáit, - és nem intézményes adminisztratív létünk szempontjából. Nekünk székelyeknek, magyaroknak az alapvető problémánk az, mint az emberiségnek, valóság és önképünk torzulása, mely csak a horizontálist látja, a vertikálisról mint sem tud.

Természetesen erre azt mondja valaki, hogy ne keverjem össze a területeket, az adminisztráció egy, a szellemi, lelki élet az meg más, ez két külön terület. Hát épp ez az baj, hogy a horizontálisról le van választva a vertikális, ez nyugati létünk szkizofréniája, - a vertikális nélkül a horizontális halott.

Na de vannak a táltosisták is, akik különböző sámán technikákkal jönnek, hát ezek is csak a horizontálist képviselik, és hiába ítélik el Rómát, mert problémájuk ugyan az, mint Rómának, megrekedtek a horizontálisban, - és nem hisznek a vertikális önmagának elégséges, minden külső eszközt nélkülözni tudó, autonóm működésében.

Ebben az esetben, a hit azt jelenti, hogy bízol a vertikális, az Isten közvetlen, önmagának elégséges közvetlen működésében, ami belső lényeged. A külső eszköz, ebbe a belső aktivitásba vetett bizalom hiánya. Belső vertikális lényeged akkor éled meg, ha belső önaktív lényegedre bízod magad, minden külső eszköz nélkül.

Itt valaki azt mondhatja, hogy hol az Isten működéséről írtam az emberben, hol az ember isteni lényegéről, Isten voltáról és a kettő, hogy illik össze, - erre azt tudom mondani, hogy a Láthatatlanban nincsen distinkció, esetleg a kölcsönös átjárás formájában.

Végül is a kereszt vertikalitása, Isten-emberségünk tesz képessé a külső eszközöket, metafizikákat, meditációs technikákat, nélkülöző, autonóm, szellemi lelki életre, ha ezeket megélve ismerjük. Ha megéljük magunkaban a vertikálist, akkor látjuk, hogy a tanok, misztikák, külső meditációs technikák, mind fölöslegesek, mert a vertikális elégséges önmagának.

Kezdetben a nemzet tudattalan láthatatlan életéről beszéltem: az ezzel való harmóniánk, lelkünk képeinek megélése az istenivel való kapcsolatunk alapja. Tudattalan életünk aktív volta, és harmóniája tudatunkkal, tesz képessé az isteni világgal való kapcsolatra, de egy uttal az isteni élteti belső tudattalan életünket, - kölcsönösen feltételezik egymást.

A nemzetnek az identitást a vertikális adja és nem a horizontálisba tartozó szélsőjobbos, Jobbikos propaganda beszéd a nemzetről, - ez utóbbi a csürhének való.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni a gyergyói EMI táborból haza fele tartottak. Tóniban erős volt a székely nemzeti öntudat és csak azért mentek, nem azért, hogy a Mestert ott érdekelte is volna valami. Tóni bizonygatta, hogy az ott elhangzott történelmi előadások nagyon fontosak a voltak a nemzeti önismeret, megmaradás szempontjából. A Mester erre a következőket mondta:

- Tóni, a nemzetet nem az elmékben elraktározott ismeretek tartják meg, hanem a HEGY. A magyarságnál az a baj, hogy a megtartó Hegyet veszítette el, de nagyon rég, és nem az, hogy nem ismer  elég elméletet önmagáról.

Nagy Attila Puli 

A Mester és Titok Tóni az őszi alkonyatban a házikújuk előtt üldögéltek. Tóni René Guenonért rajongott, róla beszélt  a Mesternek.

- Mester, Guenon egy beavatott volt, de Te soha nem mondtad, hogy be lennél avatva.

- Tóni, én mindig gyalog mentem fel a hegyre, nem felvonóval. A beavatást úgy képzelem, mint felvonóval menni fel a hegyre.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni a kertben a fa alatt üldögéltek. Tóni egy René Guenon kötetet olvasott. Egy idő után letette e könyvet és a következőt kérdezte  a Mestertől.

- Mester Te soha nem beszéltél az őshagyományokról. Nem tartod fontosaknak?

- Tóni a Létnek nincsen őshagyománya, Ő csak Létezik. Aki a Lét útjára lép, az elvet minden tant és hagyományt, mert annak az az út, hogy csak Létezik, mint  a Lét.

Nagy Attila Puli

A Mester és Titok Tóni a folyó partján heverésztek. Csendes őszi idő volt. Hulltak a falevelek. Hosszú, néma csend után Tóni  megszólalt.

- Mester, Te milyen utat követsz, mert nem beszélsz soha arról, hogy valami utat követnél.

- Tóni én is követek egy utat, a folyó útját, - és  a folyóra mutatott a Mester.

Nagy Attila Puli

Október 6 a hiába küzdők napja, valami szent ünnep nálunk. A hiába való küzdelemnek azt hiszem a magyarságnál van csak, majdnem már „szakrális“ kultusza. Mi vesztett csatáinkra emlékezünk, azokat „ünnepeljük“. Vesztett forradalmunkat tettük nemzeti ünneppé. Nemzeti identitásunk, a vesztes hős ideáljához kötődik, aki tudja, hogy hiába való, de csak azért is küzd. Ebből mi egy tragikus nemzeti erényt csináltunk, sőt az a jó magyar, ki hiába valóan is küzd. Ez csak egy pusztuló nép erénye lehet, mely már nem akar megmaradni és nemzeti erény csinál öngyilkosságából, mert ez az, nemzeti öngyilkosság nemzeti erény rangjára emelve. Nálunk erény a csak azért is hiába való dac, az önpusztító konokság, - lehet, hogy van nép, mely ezt közönséges butaságnak látja. Mi mintha direkt annak örvendenénk, arra lennénk büszkék, hogy egy állandóan levert nép vagyunk, - mintha titkon állandó levertségünkben gyönyörködnénk, mintha ez adná nemzeti identitásunk lényegét.

A lélektan lehet azt mondaná, hogy ez egy beteges nemzeti játszma, - valami ahhoz hasonlóan, ahogy a feleség nem tud megszabadulni az őt verő férjtől, mert ez neki játszma miben jól érzi magát, saját kínzatásában titkos örömét leli. A magyar nem leli tikos örömét, vesztes csatái emlegetésekor, abban, hogy ő pusztul, nekünk nem titkos örömünk pusztulásunk, - félek, hogy igen.

Ünnepeink, valami beteges pusztulás kultuszok. Az a nép vagyunk melynek hagyománytisztelete egyszerűen beteges, egy beteges játszma, beteges módon alkotott ideál. Amely nép pusztulásában leli örömét, annak a lelke beteg, a beteg lélek identitás zavarokkal küzd, azért beteg. Az egészség feltétele a belső emberi identitás, ez a nemzetnél is érvényes. Nekünk baj van a nemzeti identitásunkkal ezért beteg a lelkünk és ezért leljük titkos örömünket pusztulásunkban. Ez egy beteges, önpusztító nemzeti szerep lett, azok számára, kik nemzetben gondolkodnak. A nemzeti szerepszemélyiség nem pozitív tartalmú, hanem negatív, ez a gond és ez pusztulásunkat hozhatja.

Egy a doni-katasztrófáról szóló rádió műsorban kérdezték a Dont megjárt bácsitól: „dehát amikor látta, hogy nagy a túlerő, miért nem adta meg magát?“ A magyar katona nem adja meg magát. A parancs, az ideál fontosabb, mint az élet? Azt jelenti, hogy ennek a népnek nem működik az életösztöne, - mert a Donnál nem a hazáját védte. Mi a parancs népe vagyunk, katona nép ere büszkék vagyunk, - de a parancsszeretet nem tartott meg bennünket, sőt a vesztünket okozta. Mi tévesen azt hittük, hogy a parancs tartja meg a nemzetet.

Általában nagyon gyakran össze szoktam hasonlítani, alapvető viselkedési mintáinkat a románokéval, mert valahol itt tetten érhető, hogy mi miért maradtunk alul velük szemben és nem Trianonban, az csak az Ámen volt a a fekete mise végén.

Nicolae Iorga a románok egyik legnagyobb történésze írja, hogy a románokat nem a külső parancs tartotta meg, hanem a belső. A románokat az egészséges nemzeti ösztönök védték, mit a nemzet tagjai lelkükben hordoznak és amit nem kívülről kapnak, mint valami kívülről hozzáadottat az emberhez, mint a katonai parancs, mint a magyaroknál. Na itt veszítettünk a románokkal szemben, nem ahhoz igazodtunk, mi bennünk van, a lelkünkben, hanem ahhoz, mi külső, a parancs.

Az ember autonómiáját a belseje adja, a lelke, szelleme, megtartója a belső. Ami érvényes az emberre az érvényes a nemzetre is, a nemzet megtartója a belső lelki identitás autonómia és nem a külső intézmény, - az intézmény mindig a külső parancsra épül. A székely autonómia esetében, megint nem történelmi hibát követünk el, amikor a székely megmaradás feltételét egyoldalúan az intézményben látjuk, a külső parancsban, mi már többször nem vált be, - mi csak pusztulásunkat hozta. Az egyoldalú autonómiázás nehogy a sírunk legyen, - hihetetlen, de megtörténhet. Ne feledjük, hogy a nemzet éltetője, lelke, szelleme.

A románok nemzeti ünnepe az országgyarapodáshoz kötődik, a mienk egy kilátástalan forradalom leveréséhez, a nemzet pusztuláshoz. Ez a különbség nincsen előzmények nélkül egyik nemzet történelmében sem. Az egyik mögött a lélek, nemzetet védő ösztönös bölcsessége van, a másik mögött a konok önpusztító dac, mely már konokságában, önpusztító őrületében nem hallja már a lélek szavának bölcsességét, - az utóbbi mi vagyunk.

De miért ez a különbség? A parancs, az intézmény, csak tudati alapú, külső, nem belső, a magyart ez határozta meg, a magyar csak tudta, hogy magyar, de ez nem volt igazán lelkében, ösztöneiben. A román ezzel szemben nem csak tudatában román, hanem mélyen lelkében ösztöneiben, és az jelenik meg tudatában.

Ez a különbség a két nemzet eltérő kultúrájában rejlik. A magyarnál, nyugati kultúrája révén, a tudati dominál, de ez az oka, hogy felejti a tudati miatt, ösztöneit, lelkét, belső szellemi identitását, - identitása, így csak az elméjében van. Itt meg kell említeni azt is, hogy a magyarra a kereszténység külső paranccsal volt rákényszerítve, tehát külső is maradt.

A románok keleti kereszténysége, a lélek képeire épül, aminek a tudat csak tűkre, amivel a tudatnak összhangban kell lennie és amitől a tudat nem szakadhat el, mint a nyugati kereszténység esetében. A lélek vallásosan megélt belső képei az emberi és nemzeti identitás alapjai. A keleti kereszténység nem külső kényszer, parancs, alapján jött létre, ezért lett belsővé. A lélek megélt képei a nemzeti identitás, vitalitás forrásai, - amit a románság megél lelkében.

Itt van a kutya elásva, a magyarnak túlzott tudatisága épp arról a rétegéről nem vesz tudomást a léleknek, mely identitásának, vitalitásának, irányt adó ösztöneinek forrása, a románság vallásosságában meg épp ez kap központi szerepet, - ez az a nemzet-lelkületbeli különbség ami miatt mi alul maradtunk velük szemben.

Túlzott tudatiságunk nem vette tudomásul a nemzet ösztönvilágát, csak a külső parancsra reagált, ami nem tartott meg.

A túlzott tudatiság, a lélektől elszakadt tudat, az önpusztítás gyökere, az amúgy pozitív lelki energiák pusztítókká válnak(a túlzott tudatiság miatt lett a nyugati civilizáció az emberiség legpusztítóbb civilizációja) , - ebben gyökereznek önpusztító nemzeti játszmáink.

Az egyik bihari népdal énekes, azt mondta, igaz magyar ellenes éllel, de számunkra nagyon tanulságosan, hogy a románoknak nem voltak kőváraik, mik megvédjék, de nekik a váruk a szívükben volt, és a szív vára legyőzte a magyarok kővárait. Sajnos ez igaz. De a baj, hogy a Székelyföld autonómiája esetében, megint kővárat építünk, miben a külső parancs az úr és nem a belső, lelki, szellemi energiák, a nemzetet védő ösztönök, melyben nem a belső képi megtartó erő dominál, mi a nemzeti vitalitás, identitás forrása.

E kell végeznünk lelkünk mély vizsgálatát, mert csak az adhat magyarázatot Trianonra, lelkünk szempontjából még ma sem tudjuk, hogy mik voltak azok a lelki feltételek, melyek századokon keresztül a nemzetet Trianohoz vezették, - a külső történések csak a felszín, mögötte a lélek történései vannak melynek ismerete vezet Trianon igazi okainak ismeretéhez. Ennek a nemzeti önvizsgálatnak, legnagyobb akadálya, hamis nemzeti ideáljukkal, az öngyilkos nemzeti játszmák ideáljával, a szélsőjobb, a jobb, akik a nemzeti önismeret egyedül igaz letéteményeseinek tartják magukat.

Ha nem tárjuk fel Trianon lelki okait, akkor azok a problémák tovább pusztítanak, - a Magyar Fa gyökerét tovább fogja pusztítani a titkos féreg foga. Ez a képe nem azt mondja, hogy a magyarság kollektív tudattalanjában van az igazi gond? És a titkos féreg foga kép nem azt mondja, hogy a probléma tudattalan, feldolgozásra vár, a probléma beemelését várja a tudatba, - de ehhez meg kell szüntetni a magyarság tudati egyoldalúságát, amely nem vesz tudomást tudattalanjáról, ösztöneiről, lelkének képeiről, vitalitásnak forrásáról. A magyarság tudatának önön lelke fele fordítása nemzeti létkérdésünk.

Nagy Attila Puli

Az ember alapvető problémája a lélek és elme diszharmóniája, vagyis pontosabban, az elme mit sem tud belső önmagáról, és ez minden pszichés betegség alapja. De az elme elszakadása a lélektől alapvetően az európai civilizáció problémája, - a ráció túltengése.

A régi kultúrák nem voltak egyebek, mint az elme és szív harmóniájának biztosítói, eszközei. Most a kultúra nem ez, hanem a lélektől független, puszta racionális öncél.

Ma nem divat úgy élni, hogy életformád a szíved és elméd kapcsolatára épüljön, de egy úttal azt is biztosítsa, azt a kapcsolatot.

Nem divat a természetes, az életformába ágyazott csend, amely nem jóga gyakorlatokkal, külső eszközökkel van előállítva,a nagy rohanás közepette, pedig a csend hozza létre a szív és elme kapcsolatát.

Ahol nincsen meg az aktivitás és a csend természetes ritmusa, ez ápolja a szív és elme kapcsolatát, ott a szív és elme harmóniája megbomlik.

Ahol nincsen meg a szív és elme harmóniája, ott nincsen emberi identitás, de nemzeti sincsen, mert a nemzeti alapja az emberi. A szélsőjobbos üvöltözés hiábavalóság abban van, hogy nem veszik észre, hogy a nemzeti identitás akkor sérült, ha a szív és elme kapcsolata sérült.

Már az óvodába be akarják vezetni a jógát, de mit ér ez egy eleve beteg civilizációban. Az európai ember életében a hatalmas törés abban van, hogy nem muszáj a mindennapi élet összhangban legyen a lelkivel, a vallásival, ez pedig meghasonláshoz vezetett nála. Az európai nem látja, hogy hiába jógázik, ha külső civilizációja, kultúrája nincsen összhangban a belsővel, szakadék van a kettő között. Harmonikus civilizációnk akkor lesz, ha az a belső tűkre lesz, de ezt csak a csend és aktivitás, természetes harmóniájával lehet megteremteni.

Harmonikus külső világunk akkor lesz, ha a csend hozza felszínre, az elmébe, belső világunkat, és azt öntjük formába a külső világunkban.

Ameddig az ember megmarad kapzsinak, addig a jóga csak az én féltés egyik formája és semmi köze a lelki élethez.

A vallásnak a lelkünk belső életének a megélése kéne, hogy legyen, de nem az, csak külső forma, mely épp a belsőnk megélését akadályozza meg, ahol az Isten lakik. A mai, külső formára alapozott vallásosság, pusztán csak vallási formába rejtett ateizmus. Jungnak igaza van, hogy Európa fő problémája vallástalansága, vagyis lelke tartalmainak meg nem élése.

Azt hiszem, hogy ha ez Európa problémája Jung szerint, akkor ez nemzeti probléma is. Ha belső lényegedet megélése az igazi vallási élmény, akkor a belső emberi identitásod is vallási élményként érhető el. Ha ilyen értelemben nem vagy vallásos, akkor emberi identitásod sincsen. Ha nincsen emberi, akkor nemzeti sincsen. A vallástalanság ilyen értelemben a nemzeti identitáshiányt is okozza, mert nemzeti mivoltodat is belső központodban éled meg vallásos élményként.

A lélek, például az álmainkban, az ők képei keresztül szól hozzánk. A lélek képeinek nem értése, az a lélek üzeneteinek nem értése. A lélek képei, egyúttal egyetemes és nemzeti kultúránk alapjai, ezek nem értése az egyetemessel való összhang elveszítése, emberi és nemzeti identitásunk elveszítése. A tudat, ha nem képes a lélekkel való párbeszédre, akkor ott zavar keletkezik az ember, az emberiség életében, a nemzet életében. A hiteles civilizációk ezt a kapcsolatot fejezték ki.

Az ember lelki autonómiája abban van, hogy a lélek öngyógyításra képes, csak az elmének oda kell figyelnie a lélek üzeneteire, mert az segítségedre siet, - a csendben. A boldogság és probléma megoldó receptek özöne lepte el a világot, a keleti praktikák nagy divatja van és senki sem gondol arra, hogy épp ezek lehetnek az akadályai az elme közvetlen lélek kapcsolatának, a befele figyelésnek. A technikai, a közvetettségekre épülő nyugat, keletben is csak a technikait, a közvetettet látja, és nem veszi észre, hogy a lélek természete a közvetlenség. Az embert ahhoz szoktatták a tanítók, vallások, a misztikák, spiritualitások, hogy nélkülük nem képes semmire, pedig ez nem igaz, ah odafigyelsz álmaidra észreveheted, hogy a lélek közvetlenül szólít meg téged, vagy ha figyeled megérzéseidet, a lélek üzeneteinek közvetlenségét tapasztalod. A közvetítők a lélek és elme közvetlen kapcsolatát akadályozzák meg, ami nélkül az ember nem harmonikus egész.

Minden meditációs technika külső beavatkozás, a nyugati civilizáció mindenben csak a külső beavatkozást ismeri, ezért menő a jóga. A lelki életbe való külső vegyi beavatkozás, még nagyobb zavart idéz elő, az elme és lélek kapcsolatába.

Ha oda figyelünk önmagunkra, akkor láthatjuk, hogy a lélek annyira közvetlenül szólít meg, hogy a külső eszközök ezt a közvetlen megszólítást zavarják, amivel a lélek segíteni akar. Az ember nem bízik önön lelke képességeiben, hogy az tud segíteni, minden külső eszköz nélkül, és ezért folyamodott külső technikákhoz. De, aki nem bízik lelkének közvetlen segítségében, az Istenben sem bízik, hogy közvetlenül segíteni tud, és az ilyen ember önmaga és Isten iránti bizalmatlanságában vallásos lesz, külső praktikák formájában.

Lelkünk és Isten természet a közvetlenség mely kizárja a vallási közvetítést.

A székely nemzeti anarchizmus szerint, a tudatunknak a lelkünkkel való párbeszédében találjuk meg emberi és nemzeti identitásunkat. Nemzeti identitásunk akkor élő, ha e párbeszéd élő, ha a lélek képei a nemzeti tudatban élő valóságok, mert ezen képek a nemzeti kultúránk alapjai. Nem vagyunk hívei, a nemzeti kultúrának nevezet, de csak a tudatban elraktározott halott ismereteknek a nemzetről, szerintünk ezek a könyvekből vett ismeretek, semmivel nem járulnak hozzá az élő nemzeti identitáshoz.

Ehhez az élő nemzeti identitáshoz a hangoskodó szélsőjobbnak semmi köze.

Nagy Attila Puli

Egy a Nolblogon lévő cikk hozzászólásaiban, A zsidó élet törvényei a cikk címe, egyesek azt állítják, hogy a zsidók önző módon mindenütt előtérbe helyezik magukat. Hát erre azt mondom, hogy minden szentnek maga fele hajlik a keze. A világban az erősebb kutya törvénye érvényesül, és fog mindig is. A zsidóknak meg van a magukhoz való eszük, a magyarnak meg nincsen. És ez zavar sok magyart, mert kisebbrendűségi érzés gyötri a zsidókkal szemben, - ez agresszivitásban fejeződik ki a szélsőjobbnál.

(Érdekes álmom volt nem olyan rég: Mózes öt könyvét tartottam a kezemben, nyitva. Megjegyzem valamikor teológiát végeztem, majdnem kettőt is, de nem vagyok lelkész, sőt egy felekezethez sem tartozom, sem szektához.)

(Nekem a chaszidok a szimpátiáim, na meg a zsidó próféták, mert vallásos anarchistáknak tartom, mint ahogy TGM tesz, vallási és nemzeti anarchizmusom gyökerét bennük látom.)

Egy másik dolog, hogy a magyarságnak nincsen meg az a erős, belső, szellemi, lelki identitása, mint a zsidóságnak, és itt nem számít hány zsidó vallásos, mert azt hiszem, hogy a zsidóságnál van egy belső láthatatlan szellemi identitás, mely minden zsidóban benne van és ez az erejük. Azt szoktam mondani, hogy a szélsőjobb megfeledkezik arról, hogy a zsidóságnak van Kabbalája, a magyarságnak nincsen. A magyarságnak nincsen egy olyan belső, láthatatlan szellemi identitása, mint a zsidóknak, ezért marad a zsidókkal szemben alul.

Ami még nagyon fontos, hogy a zsidóságnak közvetlen kapcsolata van az Istennel, és ez a nemzeti identitás szempontjából nagyon fontos, mert azoknak a népeknek van erős szellemi, lelki identitásuk, és ezen keresztül erős nemzeti identitásuk, kiknek közvetlen kapcsolatuk van az Urral. Akiknek közvetlen kapcsolatuk van az Urral, azt a lelkük mély rétegein keresztül élik meg, és a lélek mély rétegének megélése biztosítja az emberi és nemzeti identitást. A vallási élet tartja életben, mozgatja meg leginkább a lélek mély rétegeit. Belső központodat, csak vallásos élményként élheted meg, és ez adja belső emberi identitásodat és ezen keresztül a nemzetit. A lélek belső aktivitása, annak ereje a nemzet ereje és ez az Úrral való közvetlen találkozás révén lehetséges, az aktiválja a leg mélyebben a lélek mély rétegeit. A közvetlen Úrral való találkozás, csak az önmagaddal való közvetlen találkozás révén lehetséges, ez az igazi emberi és nemzeti identitás, a közvetlenségre, az eszköznélküliségre alapozott identitás, mert a külső eszközök, mindig a belső identitásod közvetlen megélésétől fosztanak meg. Hogy mennyire aktiválják az Isteni energiák belső központodat, annyira vagy erős, erős az emberi és nemzeti identitásod. Isten élete az emberben a nemzet életének az alapja.

Az önmagaddal való közvetlen találkozás az alapja, az Istennel való közvetlen találkozásnak. Elméd harmóniája, közvetlen kapcsolata lelked mélyével, nem közvetítőkön, vallásos közvetítőkön keresztül, ez az önmagaddal való közvetlen kapcsolat, - sok keleti tannal ellentétben nem kell ehhez megszüntetni elméd tevékenységét, mert az már eszközöket igényel, és épp a közvetlenséget zárod ki. A mai vallásosság, épp arról a belsőről nem vesz tudomást, ahol az Istennel való találkozás helye van, tehát képtelen biztosítani az emberi belsőre alapozott emberi és nemzeti identitást. A keresztény nemzeti jobboldal, ezzel a belsőt nélkülöző vallásossággal, épp attól az identitástól foszt meg, mely az emberi és nemzeti identitás alapja, az Istennel való találkozás helye. Ha nem te vagy, akkor ki találkozik Istennel; ha nem te te vagy, akkor ki a magyar, székely.

A székely nemzeti anarchizmus szellemi, lelki alapja, az önmagunkkal és azon keresztül az Úrral való közvetlen találkozás, - épp ezért eldobunk minden eddigi vallási és nemzeti ismeretet, mint külső eszközt, mely megfoszthat a belső identitástól.

Itt nem az intézményes vallásosságra gondolok, mert annak semmi köze, ahhoz a vallásossághoz, mely belső központod megélése, sőt amit most vallásnak neveznek, annak semmi köze a valláshoz, ami a belső központod megélése, a mostani intézményes vallásosság épp ebben akadályoz meg, hogy a vallásod, minden külső eszköz nélkül a belső központod megélése legyen és azon keresztül az Urral való találkozás, ki benned él.

Nagy Attila Puli